13.
Nyugisan sétáltam ki a vitorláskikötőbe a csillagok alatt. Innen nem volt már visszatérés. A blézerem zsebében hamuval teli zacskó és hét penny lapult. Elindultam a sötétben és a szélben a dokkok felé. Más volt ez a hely, mint a szelíd, derűs szülővárosom, Port Coral. Elnyelte az éhes, morajló óceán, amit még csak nem is láttam. Amikor egy fekete macska előtűnt a sötétből és az utamba állt, rossz előjelnek is vehettem volna, de nekem, mint brujitának{75} a familiárisom volt.
– Merre van a C dokk? – kérdezem tőle halkan, ő azonban mosakodni kezdett. Tanácstalanul, szánalmasan álltam egy helyben.
Végül a macsek kinyújtózott, és végigsurrant a dokk mentén. Utánasiettem. A hajók mind lepihentek éjszakára. Térkép vagy útjelző tábla után kutattam, de nem volt ilyen. Az egyedüli világítást
