14.
Késő éjjel?
Anyuval a konyhaasztalnál ültünk. Fürkészően méregetett a kávéja mellől. A tűzhely felé néztem, de Mimi már visszatért a mosókonyha ablakához.
– Ismerem, hogyan nyikorog a szobád ablaka – jelentette ki anyu.
– Mert azon másztál ki egy csomószor.
A párkány régi fájába be volt vésve anyu neve, mellette pedig egy ügyetlenül odafaragott szívben az apukámé állt.
– És most te is. Először tetted? Ami azt illeti, jó hangos voltál.
Anyu láthatóan élvezte a helyzetet.
– Őszintén szólva úgy estem be.
Tény és való, a könyökömre estem.
– Amatőr hiba.
– A te kezed meg csurom festék. – Ujjain kék és fehér foltok éktelenkedtek. – Ez valami új, vagy tényleg be akarod fejezni a falat?
Felszisszent, mintha megégettem volna, de a szeme nevetett.
– A bűntudat beszél belőled, azért
