365 nap 2.

2. FEJEZET-1

2. FEJEZETAhogy behajtottunk a birtokra, Domenico és Olga autója is leparkolt mellettünk. Barátnőm gyanúsan elégedetten és kifejezetten izgatottan ugrott ki az autóból. Massimo kinyitotta nekem az ajtót, a felhajtón álltunk mind a négyen.

– Összekented magad valamivel – mondta Olo Digó sliccére mutatva.

Ahogy odanéztem, ahová mutat, egy kis világos színű foltot láttam.

– Fagyit ettünk – mondtam bugyuta arckifejezéssel.

Olo elnevette magát, és ahogy elment mellettem, vidáman odavetette:

– Mmm, talán te.

Felvontam a szemöldökömet, győzelmesen bólogattam és utána mentem. Hamar a hálóba értünk és leomlottunk a nagy ágyra.

– Dugni akarok – mondta Olo lehengerlő őszinteséggel. – És ahogy erre a Domenicóra nézek, nem bírom tovább. Olyan gáláns és… – megakadt, kereste a megfelelő szót. – …olasz. Szerintem szeret puncit nyalni, és az a kis feneke… Szeretem az ilyet…

Egy darabig gondolkodtam azon, amit mond, és arra gondoltam, hogy én valahogy sosem néztem így Domenicóra.

– Nem is tudom… Nem olyannak néz ki, aki szeret… De ha van köztük bármiféle testvéri hasonlóság, akkor elégedett lennél.

Magabiztosan bólogattam, ő pedig forgolódott, nem találta a helyét.

– Nem segítesz rajtam, tudod! – kiabálta, felkelt, és mint egy kislány, elkezdett a matracon ugrálni. – Nem vicces rád nézni, és látni, milyen nyugodt és megbaszott vagy. Nekem is szükségem van némi, hogy úgy mondjam, törődésre.

– Ne feledd, a vibrátor a nő legjobb barátja.

Abbahagyta az ugrándozást, és az ölembe ült.

– Gondolod, eszembe jutott, hogy bepakoljam? A picsába! Azt hittem, hogy itt baltával vágják le az ember fejét, és nem gondolkodtam azon, szükségem lesz-e gumifaszra az életedért küzdve.

– És nézd, micsoda veszteség, se gyilkosság, se szilikonpénisz – vetettem oda dacosan.

Olo csak ült és koncentrált, láthatón kereste a megoldást a helyzetre. Kisvártatva felcsillant a szeme, arca pedig felragyogott attól, ami eszébe jutott. Olyan kíváncsi voltam újabb perverz ötleteire, hogy felemelkedtem és az ágy fejtámlájának dőltem.

– Tudod mit, Lari?

– Na mondd, zsenikém!

– Ma lánybúcsú van, így talán elmehetnénk valahová… Tudod… Szórakozni, táncolni. Mit szólsz hozzá?

– Aha, és holnap józan, kialvatlan, felpuffadt terhes menyasszony leszek. Köszönöm az ilyen mutatványt.

Lemondón zuhant le mellém.

– Ó, pedig már azt hittem, hogy majd dugok egyet a városban.

Ebben a pillanatban kinyílt a szoba ajtaja, és Massimo jelent meg.

– Nadrágot cseréltél? – kérdezte Olga ironikus mosollyal. – Rossz emlékek, ismerős. A fagyi be tud zavarni az életben.

Oldalba böktem, és felkeltem, odamentem Digóhoz – Olga pedig feküdt, és provokálón nézett rá. Csak arra várt, hogy újra szócsatába keveredjen vele, de Massimo már tudta, hogy nincs értelme, és elengedte. Hang nélkül megpusziltam az arcát, megköszönve neki, hogy okos volt és uralkodott magán.

Le se vette róla a tekintetét, úgy mondta:

– Bírlak, Olga, sajátos humorérzéked van. – Elhallgatott, tekintetünk találkozott. – Készüljetek, egy óra múlva kihajózunk. – Aztán adott egy puszit a homlokomra, és eltűnt a folyosón.

– Kihajózunk? – csodálkozott Olo.

– Ne nézz így rám, én ugyanúgy meg vagyok lepve, mint te.

– Oké, de mi lesz? Evezünk, vagy úszunk?

Mit vegyek fel, neoprén ruhát és uszonyokat?

Elővettem a telefonom, és felhívtam Domenicót, de semmit nem sikerült megtudnom azon kívül, hogy nem vacsorázunk itthon. Lerázott valami megbeszéléses dumával, és letette a telefont.

Pimasz, gondoltam, és visszamentem Olához. Együtt úgy döntöttünk, hogy információ hiányában és mivel lánybúcsú van, kiöltözünk, vagyis a szokásos péntek esti viselet mellett döntöttünk.

A ruhatáramban töltött húsz perc után már szinte biztosan tudtuk, mit akarunk felvenni. Tudtam, hogy Massimo szereti, amikor elegáns vagyok, így biztosra mentem, azaz Chanelt választottam. A szürke ruha inkább kusza rövid szövetre emlékeztetett, mint egy alkotásra. Lágyan és érzékien simult a testemre, itt-ott mutatott és takart egyszerre. Igaz, tisztában voltam vele, hogy hajózni fogunk, de ez engem a legkevésbé sem zavart abban, hogy fekete lakk, hegyes orrú tűsarkút vegyek fel. Széles Hermès karkötőt vettem fel hozzá a cipővel egyező színben, és lenyűgöző, még karcsú kismamának találtam magam.

Olga azonban szokásos kifinomult prosti megjelenése mellett döntött és színes Dolce & Gabbana selyemtunikát vett fel, ami alig takarta a fenekét. Igazából rövidnadrágot kellene alá felvenni, de ki gondolna erre… Mivel ugyanaz a lábméretünk, a szekrényem számára maga volt a mennyország. Tíz perc alatt kiválasztott egy égig érő tűsarkút és hozzáillő táskát.

– A picsába! – mondta az órára nézve. – Tizenöt percünk van. – Pillanatnyi pánik után átgondoltam a dolgot. – Igazából miért ő mondja meg nekem, mennyi időnk van? Amikor kész vagyunk, lemegyünk.

Nevetni kezdtem, és a fürdőszobába húztam Olát.

A smink és a frizurakreálás valóban kicsit tovább tartott, mint gondoltuk, de így is rendkívül gyorsan készen lettünk. A fekete, erősen kihúzott szem és a piros rúzs tökéletesen illett mai illedelmes, elegáns leendő feleség arculatomhoz.

A fürdőszobából kilépve riadtan láttam, hogy Domenico a szobában áll. Még elegánsabb és kifinomultabb volt, mint máskor. Fekete öltönyben és sötét ingben hirtelen nagyon a bátyjára kezdett emlékeztetni. Gondosan hátrafésült haja megmutatta fiús arcát és kiemelte nagy ajkait.

Egyszer csak az az érzésem támadt, hogy valaki a hátam mögött fújtat. Ola a fülemhez hajolt, és anyanyelvünkön suttogta:

– A picsába is, látod? Én nem fogom bírni, és mindjárt letérdelek elé.

Az ifjú olasz leplezetlen derűvel figyelt minket, és miután még egy másodpercig mozdulatlanul álltunk, fogát kivillantva így szólt:

– Meg akartam nézni, hogy haladtok, és van-e rá esély, hogy még az esküvő előtt kihajózunk.

Kézen fogtam Olót, aki idegességében már alig állt a lábán, és mintha mi sem történt volna, a lépcső felé indultam. A kertben levettük a cipőnket, a kezünkbe vettük, és a hajóhíd felé indultunk.

Amikor megláttam a horizonton a Titán szürke törzsét, elöntött a forróság a Massimóval töltött első éjszaka emlékére. Megálltam, Olga ezt nem vette észre, és szórakozottan belém jött.

– Mi az, Lari? – kérdezte, miközben az arcomat fürkészte.

– Ott volt – mondtam a jachtra mutatva.

– Ott kezdődött minden.

Teljesen elérzékenyültem. Őrülten vert a szívem, és csak arra tudtam gondolni, hogy a lehető leggyorsabban Digó mellett legyek.

– A hölgyek után. – Domenico a motorcsónak kis lépcsőjére mutatott, és a kezét nyújtotta.

Kényelembe helyeztük magunkat a fehér üléseben, és a következő pillanatban már a hatalmas hajó felé szeltük

a tengert. Az ifjú olasz és Olo közönyt tettetve egymást méregették, én pedig arra az éjszakára gondoltam. Észre se vettem, hogy a számba vettem az ujjam, és a következő pillanatban éreztem, hogy forró hullám árad szét a testemben. Kívántam őt. Nem láttam, nem éreztem az illatát és az érintését, csupán az emlékektől annyira lázba jöttem, hogy azt hittem, felrobbanok.

– Hagyd abba, Lari – szólalt meg Olo. – Látom, mit csinálsz az ujjaddal. Meg se kell kérdeznem, mire gondolsz.

Elmosolyodtam, megvontam a vállam és az ülés fehér bőrére támasztottam a kezem. A motorcsónak lassan a jacht oldalához ért, én pedig azon gondolkodtam, minek nekem ez a hülye tűsarkú. Enélkül már a fedélzetre ugorhatnék, és odaszaladhatnék Digóhoz.

Domenico szállt ki elsőként, és segített nekünk elhagyni a motorcsónakot. Felnéztem, és megláttam Massimót, ahogy a lépcső tetején állt. Ellenállhatatlan volt, szürke, egysoros öltönyben és kigombolt fehér ingben. Annyira kívántam, hogy még ha bohócruhában is állt volna ott, ugyanilyen benyomást tett volna rám. Úgy döntöttem azonban, hogy elegáns és rendületlen benyomást keltek, és lassú léptekkel indultam felé, miközben le se vettem a szemem elbűvölő pasimról. Ahogy közeledtem hozzá, kinyújtotta a kezét, és szó nélkül az asztalhoz vezetett. Rövidesen leült mellénk Olga és Domenico is.

A pincér bort hozott, és néhány perc elteltével mind a holnapi ceremóniáról beszélgettek. Engem pedig prózaibb ügyek kötöttek le: csak a szexre gondoltam. Bár igyekeztem megfékezni elmémet, nem jártam sikerrel. Mi történik velem? – ismételtem magamban, ahogy próbáltam átvenni a helyzet hangulatát. Tizenegynéhány perc elteltével már igencsak ingerült voltam. Mindenkire ránéztem, aki mondott valamit, és igyekeztem hozzá a világ legértelmesebb képét vágni, de nem voltam a legjobb színlelésben. Cikáztak a gondolatok a fejemben arról, hogyan vonhatnám el Digót az asztaltól. Arra gondoltam, hogy például rosszullétet színlelhetnék, de akkor pánikba esne, és nem járnék sikerrel. Látványos távozásra is gondoltam, de akkor biztosan beelőzné Olga, és ő jönne utánam, úgyhogy semmi nem jönne össze a tervemből. Nos, kockázat van, móka van, gondoltam.

– Massimo, válthatnánk néhány szót? – kérdeztem, miközben felkeltem az asztaltól és az alsó fedélzetre vezető lépcső felé indultam.

Digó lassan felkelt a karosszékből és utánam indult. Eltévesztettem az irányt, és mint mindig, elvesztem az ajtók közötti labirintusban, ahogy oldalra nézelődtem.

– Azt hiszem, tudom, mit keresel – mondta, és rideg tekintetet vetett rám.

Beelőzött, és néhány lépés után kinyitott egy ajtót. Amikor beléptem rajta, becsukta, és elfordította a zárat. Mély levegőt vettem, amikor eszembe jutott ugyanez a helyzet néhány héttel ezelőttről.

– Mit kívánsz, Laura? Úgy gondolom, hogy igazából nem beszélgetni akartál.

Bementem a nappaliba, és az asztalra támaszkodtam mindkét kezemmel, kicsit felhúztam rövid ruhámat, és vágyakozó pillantást vetettem rá. Massimo lassan odajött, és nagy komolysággal nézte, mit csinálok.

– Azt akarom, hogy megbassz, most! Gyorsan és erősen, nagyon nagy szükségem van arra, hogy magamban érezzelek.

Digó odajött hozzám hátulról, és a tarkómnál fogva hasammal az asztalra helyezett. Végighúzta a kezét a nyakamon, erősen szorítva.

– Nyisd ki a szád – mondta parancsolón, és betette a számba két ujját.

Amikor nedvesek lettek, betette csipkés bugyim alá, és néhányszor megdörzsölte a pinám bejáratát. Micsoda megkönnyebbülés!, gondoltam. Szükségem volt az érintésére, amióta meg láttam a Titánt. Pucsítottam, erősen kidugtam a fenekemet, és vártam, hogy belém hatoljon.

– Add a kezed – mondta, miközben ujjai játszottak bennem.

A kezemet nyújtottam felé, és hallottam, ahogy lehúzza a cipzárját. A következő pillanatban az ujjaim alatt éreztem azt, amire a legjobban vágytam. Fasza megduzzadt, mintha követelte volna a kényeztetést, Digó pedig csak azt várta, mikor fog készen állni.

– Elég – vetette oda, miközben elhúzta az alsómat.

Éreztem, ahogy belém hatol, és az egész testem megmerevedett. Erősen elkapott a csípőmnél, és őrült tempóban kezdett dugni. Gépiesen csinálta, hangosan zihált és olaszul suttogott valamit.

Két, talán három perc elteltével jött az első orgazmus, aztán még kétszer elmentem. Amikor úgy ítélte meg, hogy már elég volt nekem, a testem pedig erőtlenül leomlott, kihúzta belőlem.

– Térdelj le – sziszegte, miközben kezébe vette a faszát.

Lassan feltápászkodtam az asztalról, és térdre hullottam előtte. Ellenállás nélkül tette be kiszáradt számba, és újból adta a tempót, a nyelvemet döngölve. Intenzíven ment el, nem adott ki magából semmilyen hangot, utána kimerülten támaszkodott kezével az asztal végére.

– Elégedett vagy? – kérdezte, miközben a számat törölgetve a padlóra omlottam.

Leplezetlen örömmel bólogattam, és becsuktam a szemem. Azon morfondíroztam, hogy ez mindig így lesz-e, hogy életem végéig így fog-e izgatni, és hogy mindig ennyire fogom-e kívánni.

Amikor magához tért, felhúzta a cipzárját és leült velem szemben a fotelba. Elfordítottam a fejem, és mosolyogva mondtam:

– Tudod, hogy itt lettem terhes?

Egy darabig hallgatott, komoly, átható tekintettel nézve rám.

– Így gondolom, legalábbis pont ezt akartam.

A mennyezetet nézve megfordultam. Na igen, tulajdonképpen mindig minden úgy van, ahogy ő kívánja, nem kellene meglepődnöm azon, hogy ez is azért történt, mert így akarta.

Rövidesen fölkeltem és kisimítottam a ruhámat. Digó ült, és nem vette le rólam a tekintetét.

– Megyünk? – kérdeztem, mire felkelt, és szó nélkül a kijárat felé indult.

A nap már nyugatra hajlott, Domenico és Olga pedig remekül elszórakoztak nélkülünk.

– Azt a kurva – hallottam Ola hangját. – Lari, nézd, delfinek!

A jacht lassan szelte a vizet, mellette pedig e különleges emlősök ugrándoztak ki a vízből. Levettem a cipőmet, és a korláthoz léptem. Vagy egytucatnyian voltak, játszottak, ugrándoztak át egymáson. Massimo átkarolt, és a tarkómat csókolta. Úgy éreztem magam, mint egy kislány, akinek valaki éppen valami bűvésztrükköt mutat.

– Tudom, hogy a lánybúcsú az sztriptízt és barátnőkkel való iszogatást jelent egy klubban, de remélem, hogy legalább egy kicsit tudom ezeket a hiányokat kárpótolni.

Megfordultam, és csodálkozva néztem a szemébe.

– Hiányok? Közel százméteres jachttal hajózunk személyzettel, remek ételekkel, és itt vagy te. Te ezt hiánynak nevezed?

Hitetlenkedve néztem rá, és amikor úgy tűnt, nem hatnak rá a szavaim, hosszú, mély csókot nyomtam a szájára.

– Ráadásul soha senki nem tenne velem ilyen jót, mint te tíz perccel ezelőtt. Se alkohol, se barátnők, egy sztriptíztáncos meg pláne nem.

Derűsen nézett rám, mintha várta volna dicshimnusza folytatását. Én azonban úgy döntöttem, itt megállok, mert tudtam, hogy Massimo egója így is épp eléggé szárnyal. A víz felé fordítottam az arcom, és lenyűgözve néztem a delfinek és a Titán versenyét. A következő pillanatban valami más ragadta meg a figyelmem.

Domenico és Olga határozottan érdeklődtek egymás iránt. Mivel kicsit nyugtalanított, Digóhoz fordultam:

– Drágám, világosíts fel Emi és Domenico kapcsolatáról! Ők egy pár, ugye?

Don a korlátnak támaszkodott, arcán huncut mosoly jelent meg.

– Pár? – Döbbenten túrt bele a hajába. – Én ezt nem mondanám így… Nem, ez nem kapcsolat… De ha a te országodban ezt így hívják… – megállt, kicsit elnevette magát, majd hozzátette: – De tisztelem a kultúrádat és konzervatív szokásaidat.

Grimaszoltam, és zavartan elemeztem, mire gondolt. Végül egyszerűen megkérdeztem:

– Akkor mi köti össze őket?

– Hogyhogy mi? Ez elég egyszerű, kislány – szex. Csak és kizárólag baszás köti össze őket. – Újból elnevette magát, és átkarolt. – Csak nem gondoltad, hogy szerelem?