– Drágám, annyira örülök neked – mondtam nem túl nagy meggyőződéssel. – De nagyon kérlek, ne éld bele magad annyira ebbe az egészbe! Soha nem voltál szerelmes, és hidd el nekem, a csalódásnál nincs rosszabb. Inkább ne éld bele magad, és legyen kellemetlen meglepetés, mint hogy később szenvedj, mert nem úgy alakul, ahogy akarod.
Elhúzódott tőlem, arcára elégedetlen grimasz ült ki.
– Tudod mit, baszd meg – jelentettem ki, és vállat mondtam. – Lesz, aminek lennie kell, de most gyere, mert hűvös lett.
Ahogy a folyosón mentem, megláttam a szobák között rohangáló Domenicót. Ledermedt, ahogy meglátott, és kihátrált annyira, hogy újra a folyosón állt. Olga adott egy puszit az arcára és ment tovább, én pedig egy pillanatra megálltam, és belenéztem gesztenyeszínű szemébe.
– Köszönöm, Domenico
