HELENA
Két évvel korábban
Mennyi az idő? – kérdeztem magamtól, ahogy kinyitottam a szemem a szállodai ágyban. Felkönyököltem, és az erős fény miatt hunyorogva próbáltam meg szétnézni. Legnagyobb döbbenetemre nem volt mellettem senki.
Remek!
Visszadőltem a párnára, és két tenyerem közé szorítottam a sajgó fejemet. Ekkor halk neszre lettem figyelmes, és járkálás hangjára. Széles mosolyra húzódott a szám. De nem az nézett be hozzám, akire számítottam.
– Elnézést kérek… én… – hadarta gyorsan a személyzet egyik tagja, porszívócsővel a kezében. – Nem volt kitéve a kilincsre semmi, ezért bátorkodtam bejönni… – mentegetőzött. – Majd később visszajövök…
– Azt megköszönném, ha nem gond – válaszoltam neki ugyanolyan zavarban. – Pár perc és elkészülök.
– Ne kapkodjon, hölgyem. Van még az emelet
