– Inkább te engem – vakarom meg a fülem alját. – Elegem van! Itt egyen meg a fene gerendástól, szamárbundástól! Én megyek! – fordítok hátat, és megindulok a malom felé. Onnan majd lemegyek a faluba, és még tovább, valahol csak megtalálom a visszavezető utat. Vagy keresek valamit, ami felébreszt ebből a rémálomból. Gyogyóssal meg foglalkozzon a nyavalya!
– Hé, várj meg! – kocog utánam a kis szemétláda. Érdekes, lehet, hogy nem is olyan nehéz az a két fadarab, ha ilyen könnyedén tud szaladni vele?
Lelassítok, és hagyom, hogy beérjen, de nem állok meg. A szűk ösvényen alig férünk el egymás mellett, és a rönk is megakad időnként egy fatörzsben. A szemem sarkából látom, ahogy ilyenkor jókorát ránt a szamáron, aki majdnem orra bukik. Igencsak hatásos volt az előbbi kirohanásom, mert nem panasz
