– Azt az ötödik apám hozta magával, csak azzal tudott enni, mert nem volt foga.
– Ötödik? Hány apád volt? – tátom a számat, ő meg teljes egyszerűséggel válaszol.
– Nem tudsz számolni? Ha kétéves koromban halt meg az igazi, és évenként jött egy új apa – sorolja, mint egy matematikai feladatot –, és most vagyok tizennégy, akkor te vagy a tizenkettedik.
– Én nem vagyok az apád, tizenegy éves voltam amikor megszülettél.
– Tévedsz, te már felnőtt voltál – száll velem vitába, de már nem akarom ezt a számolgatást tovább folytatni, hiszen még nagyon sok mindent meg kell tudnom.
– És az anyád? Ő hol van?
– Ő sincs.
– Árva vagy? – szalad ki a számon, pedig egyértelmű a dolog.
– Nem, mert itt vagy te, az apám.
– Na, ezt hagyjuk – legyintek, mert ezzel a lánnyal így sosem jutunk közös nevezőr
