– Megfontolod? Nem kell gondolkodnod, nincs más lehetőséged! – szikrázik a szeme az előbbi ártatlanságnak, és még meg is löki a vállam.
– Egye fene! – morgok, mint egy vadkutya, akit ketrecbe zártak. – Megyek lefekszem, hátha mire felébredek, kiderül, hogy csak berúgtam, és álmodtam ezt a marhaságot – fordulok a konyha felé, inkább ledöglöm a szamár mellé, mint a jéghideg termek egyikébe.
– Hova mégy, Papi? – szól utánam a kis angyal-ördög.
– Anyádhoz – mordulok vissza, mert kurvára unom már, hogy mindig szívat.
– Akkor nem jó fele mész – kapja el a karom. – Ő ott van – húz az egyik oldalsó sikátorba.
– Mi?! Most kapok mindjárt agybajt! Azt mondtad, hogy meghalt.
– Hát persze! Csak a szelleme van itt, abban a szobában – mutat bájmosollyal az egyik sötét faajtóra.
– Na, nem! Nem als
