Dalma
Jankát akkor hívtam vissza, amikor hazaértünk Csongorral. Ő azonnal elvonult a szobájába, én meg eszeveszetten kutattam a telefonom után a táskámban. Amikor végre megtaláltam, átfutottam az üzeneteket és a nem fogadott hívásokat, ugyanis elfelejtettem levenni a némítást, így bruttó két és fél órája tulajdonképpen elérhetetlen vagyok.
– Mi a franc van? Órák óta nem tudlak elérni – háborgott a barátnőm.
– Át tudnál jönni? – kérdeztem, mert éreztem, hogy nem lesz elég, ha mondjuk, két teammeeting között beszélünk.
– Persze, szívem. Nagyjából egy óra múlva végzek.
Janka már a hangomból tudta, mikor van rá szükségem, és még soha nem hagyott cserben.
Amíg vártam rá, előkészítettem a zöldségeket és a tonhalat. Igaz, hogy a srácok a tervezett tonhalsalátás vacsorából csak az olivás-baz
