– Na jó – sóhajtottam –, mikor jön az emberünk?
Úgy voltam vele, a természeti csapásokat nem lehet kikerülni, meg kell próbálni együtt élni velük. Már egyedül éltem a szüleim házában, amikor egy éjszaka hurrikán vonult át Villa Clara, Ciego de Ávila és Camagüey tartományok partvidékén. Az egyik leginkább érintett kikötő a nemzeti építészeti örökségbe sorolt hangulatos Caibarién, amelynek a tengerpart felőli utcáit, a város nagyjából felét elnyelték az öt-hat méteres hullámok. Ez a város már soha nem tér magához, jósolta María nénikém. Nos, nem ez volt az első tévedése, ennél azonban sokkal fájóbbnak bizonyult, hogy néhány hónappal azelőtt épp a szintén a nemzeti örökséghez tartozó, hét kilométerrel beljebb fekvő Remediosba költözött, ahol ezen az éjszakán a hullámok helyett a kétszázhatva
