TIZENKÉT SZALMAZSÁK
Az intézetet szeretetháznak nevezték. Szeretetház! Mintha azt mondanám: aggmenház vagy irgalom hajléka. Az irgalomnak volt is köze hozzá. Jótét lelkek alapították. Hitbuzgók megtoldott egyházi adójából műkedvelő estéket rendeztek a város jótékony ráérői, hogy éljen s virágozhassék. Ócska bérház volt, sárgára meszelt, kétemeletes. Felső ablaksorára úgy borult a pofoncsapott fedél, mint gorillaarcú betörők homlokára a szemöldökig nőtt haj. A háznak sunyi arca volt. Tömzsi falai között azonban nem elaggott tanítónők, süket, öreg papok vagy gyógyíthatatlan betegek éltek – pedig a ház arculata inkább ezekhez illett volna –, ellenkezően! Csupa bimbózó leányka. Eliramodott kezű-lábú, se lány, se fiú formájú, tíz, tizenkét évesek: papok leányai, tanítók árvái, olyanok, akiknek
