– Úgy – mondta doktor Galgócz –, és gondolja a kisasszony, hogy a maga drogéria számlájára is összeadnak majd a kollégák, hogy ki tudja fizetni a tartozást?
– Nem, hanem…
– Nincs hanem, kisfiam. Mindenről értesültem. Azt is tudom, hogy „napokat” eszik.
– Nem eszem napokat, csak kétszer voltam ebéden Vörös Laciéknál.
– És Molnáréknál, a dohánygyári igazgatóéknál is – folytatta Galgócz doktor a felsorolást, egy kis cédulába nézve.
– Azoknál is – bólintott a lány –, azok is meghívtak, hogy segítsenek rajtam. Molnárné színésznő volt fiatalkorában, és mióta jómódú úrinő lett, minden évben pártol egy-egy szegény, fiatal színésznőt. Ruhát is adott, miért restellném? Öreg, elhasznált parókákat, legyezőket és primadonna-alsószoknyákat adott, csak úgy ingyen, jó szívéből. Hát szégyen elfogadni
