Halál emlékül

A SZERZŐ ELŐSZAVAKedves Olvasóm! Egy olyan regényt tartasz a kezedben, amelynek ugyan a premierje 2020, azonban maga a történet 1989-ben született, egy hónap alatt. Mint ahogy nagyon sok könyvemmel, ezzel is az az egyszerű dolog történt, hogy megírtam (írógéppel, egyetlen példányban), aztán betettem a fiókba. Addig, amíg írtam, remekül éreztem magam, szárnyaltam, aztán a folytatás már nem volt annyira lényeges. Vagyis nem foglalkoztam vele, hogy eljusson más olvasókhoz, legalábbis a családtagjaimon és a barátaimon kívül. Mert köztük azért kézről kézre járt az egyetlen példány… Aztán eltelt sok év, és én teljesen elfeledkeztem erről a könyvről, mígnem egyszer anyunál a kezembe akadt a kézirat. Jó volt megfogni a dossziét, de bevallom, hónapokig bele sem néztem. Aztán, amikor az Egyszer az életben megírása után akadt egy szusszanásnyi időm, amit olvasással szerettem volna tölteni, kinyitottam a dossziét. Meglepve olvastam a sorokat, ugyanis egyáltalán nem emlékeztem rá. (Most mondhatod, hogy milyen feledékeny vagyok, de ne felejtsd el, hogy a történetmesélés az életem, és egyik regényből ugrottam a másikba már gimnazista koromban is!) A végén odáig jutottam, hogy nem tudtam letenni a könyvet. Fogalmam sem volt, mi lesz a vége, ki a jó, ki a rossz, úgy olvastam, mintha idegen írta volna. És mindvégig fogva tartott… Még akkor is, ha ez a könyv retró, ám a maga módján. Még akkor is, ha a hősnő nem tökéletes „előzmény-hőse” a későbbi, mai Fejős Éva-regényeknek. Még akkor is, ha vedelik a whiskyt a könyvben, noha én magam még az ízét sem ismertem. És persze még akkor is, ha a hőseim nem annyira árnyaltak benne, mint a mai Fejős Éva-regényhősök. Tehát, vissza ahhoz a pillanathoz, amikor úgy döntöttem, hogy megmutatom olvasóimnak, a nagyvilágnak ezt a regényt. Először arra gondoltam, a „hardcore” olvasóim számára fogom kiadni kis példányszámban. Aztán, ahogy gondolkoztam rajta, rájöttem, hogy ez a könyv megint másik arcomat mutatja meg kicsit, és valószínűleg sok-sok Fejős Éva-olvasó kedvelni fogja. Kicsit retró, nagyon krimi, és még ha ma Diana Hiller karaktere másmilyen lenne is, és elsősorban természetesen magyar nevet viselne – bevallom, nagyon bírtam a hősnőjét. Így aztán elhoztam ezt a történetet, remélve, hogy nemcsak nekem nyújtott sok izgalmat és jó szórakozást, hanem Neked is azt fog. Szeretettel: Éva 2020. október 6.