4.
1206 Words
4.Egy újabb ragyogó őszi nap, de a levegő csípőssége arra utal, hogy nem maradt hátra túl sok ilyen. A tél türelmetlenül toporog a küszöbön.
Délután három óra van, Elizabeth virágot visz Marcus Carmichaelnek. A halott férfinak. A vízbe fúlt holttest hirtelen feléledt, és a Ruskin Court 14-be költözött. A férfi, akit a szeme láttára temettek egy hampshire-i temető sírjába, most a holmiját pakolja ki, és a wifivel bajlódik.
Elsétál a Coopers Chase szívében álló ápolóház, a Fűz mellett, ahová mindennap ellátogatott, amíg Penny ott feküdt, hogy elcsevegjen a barátnőjével, beszámoljon neki a legfrissebb pletykákról és fejleményekről anélkül, hogy tudta volna, egyáltalán hallja-e Penny azt, amit mond.
Természetesen Penny már nincs többé.
Egyre hosszabbak az éjszakák, és a nap már lemenőben, amikor Elizabeth a Ruskin Courthoz ér, és becsönget a 14-es lakás kapucsengőjén. Semmi válasz. Rövid várakozás után kinyílik a bejárati ajtó.
Van ugyan lift, de Elizabeth amíg csak teheti, a lépcsőt használja. Jót tesz a csípő- és térdízületeknek. Ráadásul a liftben gyilkolni is könnyű, amikor kinyílik az ajtaja. Nincs hová bújni, és még csengőhang is jelzi az ember érkezését. Nem mintha Elizabeth attól tartana, hogy meg fogják ölni, szerinte itt most nem erről van szó, de soha nem árt, ha az ember észben tartja a szakma alapjait. Elizabeth soha nem végzett senkivel liftben. Egyszer szemtanúja volt Essenben, hogy valakit belöktek egy liftaknába, de az más volt.
A lépcsőn felérve balra fordul, átteszi a bal kezébe a virágot, és bekopog a 14-es lakás ajtaján. Vajon ki fog ajtót nyitni? Mi ez az egész? Van mitől félnie?
Kinyílik az ajtó, és egy ismerős arcot lát maga előtt.
Nem Marcus Carmichaelét. Hogyan is állhatna előtte az a férfi? Ám olyasvalakiről van szó, aki nagyon is jól ismerte Marcus Carmichael nevét. És tudta, hogy ezzel Elizabeth figyelmét is felkelti majd.
Mint kiderült, Elizabethnek van mitől félnie.
A férfi jóképű, a bőre napbarnított, dús, homokszínű hajába ősz szálak vegyülnek. Elizabeth sejtette, hogy soha nem fog kopaszodni.
Most mit csináljon?
– Marcus Carmichael, ha jól sejtem – szólal meg Elizabeth.
– Nos, ha jól sejtem, igen. Jó újra látni téged, Elizabeth. Ezt a csokrot nekem hoztad?
– Nem, újabban virággal a kezemben szoktam járkálni, allűrként – válaszolja neki Elizabeth, és a férfi kezébe nyomja a csokrot. A férfi beinvitálja.
– Jogos, jogos. Azért én inkább vázába teszem. Gyere, foglalj helyet, érezd magad otthon!
A férfi a konyhába megy.
Elizabeth körbenéz a lakásban. Sehol egy fénykép, sehol egy dísz, bármi, ami arra utalna, hogy valaki ideköltözött. Két fotel, ami csak arra vár, hogy valaki elvigye innen, a földön egy stósz könyv meg egy olvasólámpa.
– Tetszik, hogy ilyen otthonossá tetted a lakást – mondja Elizabeth a konyha felé.
– Nem én választottam ezt a bútort, szívem – válaszolja a férfi a nappaliba lépve. Egy teáskannába tette a virágokat. – Biztosan meg fogom szokni, bár azt remélem, nem leszek itt sokáig. Kérsz egy pohár bort? – A teáskannát a párkányra helyezi.
– Igen, kérek. – Elizabeth helyet foglal az egyik karosszékben. Mi ez az egész? Mit keres itt ez az alak? Egyáltalán mit akar tőle ennyi év után? Bármi is áll a dolog mögött, Elizabeth rosszat sejt. Egy alig bútorozott szoba, a függöny behúzva, a hálószobán lakat. A Ruskin Court 14-es számú lakása nagyon úgy festett, mint egy védett ház.
De mi elől kell védelmet nyújtania?
A férfi visszajön a szobába, két pohár vörösborral a kezében.
– Ugye jól emlékszem, hogy a Malbecet szereted?
Elizabeth elveszi tőle a poharat, majd a férfi leül a szemközti fotelba.
– Úgy látom, azt képzeled, a memória lenyűgöző diadala, hogy megjegyezted, milyen bort ittam az alatt a húsz év alatt, amíg ismertük egymást.
– Szívem, majdnem hetven vagyok, ebben a korban már minden a memória lenyűgöző diadala. Egészségedre! – mondja a poharát a magasba emelve.
– A tiédre is! – Elizabeth is a magasba emeli az övét. – Sok idő telt el.
– Rengeteg. De ugye emlékeztél Marcus Carmichaelre?
– Elegáns húzás volt tőled.
Marcus Carmichael egy szellem volt, akit Elizabeth keltett életre. A mestere volt az ilyesminek. Ez a férfi soha nem létezett, kizárólag azért született meg a semmiből, hogy titkokat adjon tovább az oroszoknak. Hamis papírokból és előre megkomponált fényképekből teremtették meg a múltját. Egy sosem volt ügynök sosem volt titkokat adott tovább az ellenségnek. És amikor az oroszok kissé közelebb kerültek hozzá, és többet akartak az új forrásuktól, eljött az ideje, hogy végezzenek Marcus Carmichaellel, amihez kölcsönvettek egy azonosítatlan hullát az egyik londoni oktatókórházból, és elhantolták egy hampshire-i temetőben. A gyászoló özvegyet egy fiatal gépírónő alakította a hivatalból. A férfival együtt a hazugság is a sírba szállt. Marcus Carmichael olyan halott volt, aki sohasem élt.
– Köszönöm. Gondoltam, hogy tetszeni fog neked. Nagyon jól nézel ki. Remekül. Hogy van… Na, mondd csak, hogy is hívják… Stephennek, ugye? A mostani férjedre gondolok.
– Erre tényleg szükség van? – sóhajt Elizabeth. – Mi lenne, ha inkább rátérnénk arra, hogy mit keresel itt?
– Ahogy óhajtod, Liz – bólint a férfi. – Rengeteg időnk lesz még, hogy elmeséljük, mi minden történt velünk azóta, hogy utoljára találkoztunk. De ugye Stephennek hívják?
Elizabethnek eszébe jut Stephen, aki egyedül van otthon. Mielőtt idejött, bekapcsolva hagyta a tévét, úgyhogy Stephen remélhetőleg elbóbiskolt előtte. Legszívesebben újra vele lenne, odaülne mellé, és hagyná, hogy a férje magához ölelje. Elizabeth nem akar itt lenni, ebben az üres lakásban ezzel a veszélyes alakkal. Akit látott már gyilkolni. Nem erre a kalandra számított. Stephent és a csókjait akarja. Vagy Joyce-t és a kutyáit.
Belekortyol az italába.
– Feltételezem, hogy akarsz tőlem valamit. Mint mindig.
A férfi hátradől a fotelban.
– Nos, igen, azt hiszem. De semmi megerőltetőt. Igazság szerint olyasmire kérnélek, amit szerintem szórakoztatónak fogsz találni. Emlékszel még egyáltalán, hogy mit jelent ez a szó?
– Épp elég szórakoztatóan telnek itt a napjaim, de azért köszönöm a lehetőséget.
– Na igen, hallottam róla. Mindenféle hulla és miegyéb. Olvastam az egész aktát.
– Miféle aktát? – Elizabethnek összeszorul a gyomra.
– Ó, szép kis felzúdulást keltettél Londonban azzal, hogy mindenféle szívességeket kértél az elmúlt hónapokban. Pénzügyi kimutatások, orvos szakértői jelentések, sőt, ha jól emlékszem, még egy nyugalmazott patológust is lehívtál ide, akivel csontokat ástatok ki. Azt képzelted, hogy ez senkinek sem fog feltűnni?
Elizabeth rádöbben, mennyire rövidlátó volt. Való igaz, hogy kért pár szívességet, amikor a csütörtöki nyomozóklubbal Tony Curran és Ian Ventham halálának ügyében nyomoztak. Meg amikor azt a másik hullát próbálták azonosítani, akinek a csontjaira a fenti temetőben bukkantak. Tudnia kellett volna, hogy valaki valahol figyel és jegyzetel. Nem kérhetsz szívességet anélkül, hogy ne kellene visszafizetned. Mit kell majd tennie?
– Mit akarsz tőlem? – kérdezi Elizabeth.
– Csak egy kis bébiszitterkedést.
– Kire kellene vigyáznom?
– Rám.
– És miért szorulnál rá, hogy vigyázzanak rád?
A férfi bólint, iszik egy korty bort, és előrehajol.
– Az a helyzet, Elizabeth, hogy szép kis kalamajkába kerültem.
– Van, ami soha nem változik, igaz? Na, mesélj!
Kulcs fordul a zárban, és kivágódik a bejárati ajtó.
– Ez egyszer épp időben – szólal meg a férfi. – Íme a nő, aki segíthet elmesélni a történetemet. Ismerkedj meg a hölggyel, akinek a felügyelete alatt állok.
Poppy lép a szobába. Az új pincérnő az étteremből.
– Uram, asszonyom – biccent oda mindkettőjüknek.
– Nos, ez sok mindent megmagyaráz – jegyzi meg Elizabeth. – Remélem, Poppy, hogy ügynöknek jobb, mint pincérnek.
Poppy elpirul.
– Hogy őszinte legyek, nem vennék mérget rá. De hármunk között, szerintem megúszhatjuk ezt az egészet anélkül, hogy bajunk esne.
Elizabeth úgy tapasztalta, a védett házak ritkán nyújtanak sokáig védelmet. Poppy arrébb tolja a virággal teli teáskannát.
– Gyönyörű virágok! – Nekitámaszkodik a párkánynak.
– Pontosan miféle bajról is van szó? – kérdezi Elizabeth.
– Jobb, ha az elején kezdem – mondja erre a férfi.
– Tedd azt, Douglas – jegyzi meg Elizabeth, és felhajtja az italát. – Férjnek csapnivaló voltál, de ahogy történeteket mesélsz, mindig is imádtam.
- Writer
