Követem Keitht a tornácra, majd a konyhába. Hirtelen megáll, mire egyenesen a hátának nyomódom.
– A seriff – szólal meg Keith.
A szívem majd kiugrik a helyéből, akkorát dobban.
– Basszus! Basszus! Basszus! Basszus!
Kikukucskálok Keith takarásából, és látom, hogy a házban anya épp egy csésze teával kínálja Bell seriffet.
– Kicsim – mondja anya Kylának –, fogd a házi feladatodat, és menj fel a szobádba! – A hangja nyugodt, de az ajkát vékony vonalba préseli, és az egész testtartása, a merev vállaitól kezdve a keresztbe font karjáig, meg az azon doboló vörös körmeiig mind arról tanúskodik, hogy nyakig benne vagyok a lekvárban.
– Callie bajba került? – tudakolja a kishúgom.
Hát persze, te kis vakarcs.
– Nyomás felfelé! – mondja anya az előbbinél jóval határozottabban.
Oké, pánikolni r
