HUSZONHATODIK FEJEZETARCHIE
Lüktetett a fejem a fájdalomtól. Erős hányinger kerülgetett, és nagyon fáztam. Reszkettem az esőtől átázott ruhák alatt. De közben elállt az eső.
Vagy – várjunk csak, nem állt el az eső, csak már nem éreztem. Hallottam, ahogy esik valamire, amiből arra következtettem, hogy tető van a fejem felett. Az utolsó pillanat, amire emlékeztem az volt, hogy kint álltunk az erdőben Bettyvel, és körülöttünk tombolt a vihar.
De akkor, hol vagyok most?
Felnyögtem, és hunyorogva szétnéztem. Akkor jöttem rá, hogy a szememet eltakarták valamilyen kendőféleséggel.
– Magához tért – mondta valaki, aztán mozgást észleltem magam mellett, valaki felém hajolt, igazított egyet a kendőn a tarkómnál, olyan erősen szorítva, hogy újra lüktetni kezdett a fejem.
Aztán a következő pillan
