Riverdale - Menekülés

MÁSODIK FEJEZET

MÁSODIK FEJEZET

Josie:

Kiscicáim! Tudom, hogy a Vadmacskák életében történt egy megtorpanás. De mivel ez az egyetlen éjszaka az esély rá, hogy a riválisainkat megelőzzük…

Josie:

Talán jó lenne egy kicsit összejönni a hakni előtt? Mint a régi szép időkben?

Melody:

Mit forgatsz a fejedben?

Josie:

Talán benézhetnénk Mantle partijára?

Valerie:

Ez komoly? Elég B-listásnak tűnik ahhoz, hogy kiengedjük a gőzt.

Josie:

Hát, igen, de egész reggel a telefonomat bombázta. Nem fölösleges az ellenállás?

Josie:

Csajok! A régi szép idők emlékére!

Valerie:

Nem is tudom, barinőm…

Melody:

Mondjuk, ott lesz a Riverdale gimi színe-java = rajongótáborunk bázisa. Tehetnénk egy látogatást. Aztán később átmehetnénk valami színvonalasabb helyre.

Josie:

Pontosan. Csak bekukkantunk. 8 körül ott leszek értetek. Benézünk, kijövünk, aztán megyünk tovább.

— • — • —

Josie:

Megbeszéltük: 8 után ott leszünk Reggie házában. De nem maradunk sokáig!

Sweet Pea:

Akkor ott találkozunk!

Josie:

Ne feledd: kerüld a feltűnést, vagy mindennek vége!

Sweet Pea:

— • — • —

ARCHIE

Amikor Veronica közölte velem, hogy el akar menni Reggie partijára, az első reakcióm az volt, hogy semmi szín alatt. Még ha anya nem is dolgozna 0-24-ben az ügyemen – az oldalán Bettyvel –, egy gyilkossági per gyanúsítottjának nem feltétlenül jár az esze a bulizáson.

Ronnie bármennyire is utálja az apját, azért van bennük némi hasonlóság: az én szerelmem sem szereti, ha nemet mondanak neki. Veronica Lodge mindig megkapja, amit akar. Ma este pedig annyit kért, hogy egyetlen éjszakára szabaduljunk meg a stressztől és a drámától, amit az életébe hoztam. Ő annak idején figyelmeztetett, hogy nem jó ötlet Hirammel közös üzletbe fogni. Én akkor azt hittem, csak túloz és a széltől is óvni akar. Úristen, hogy milyen naiv voltam! És az egészben tudjátok, mi a legironikusabb? Elsősorban azért akartam imponálni Hiramnek, mert ő Veronica apja.

Veronica apja talán tényleg egy elvetemült gazember, de a saját ostoba és rossz döntéseim miatt kerültem ebbe a katyvaszba. Most pedig kénytelen vagyok végignézni, mekkora terhet és fájdalmat okozok a szüleimnek, és hogy kiborul miattam az összes barátom… Mit meg nem tennék azért, hogy ezt az egészet visszacsinálhassam!

De mivel az élet nem ilyen egyszerű, a legkevesebb, amit a barátaimnak adhatok – és talán az egyetlen dolog, amit most tenni tudok –, az egy „normális” éjszaka Ronnie-val (és a többiekkel).

– Akkor ejtsük meg a bevonulást, Archiekins! – Veronica nyomott egy gyors puszit az arcomra. Egy pillanatra megcsapta az orromat a rózsaillat és az a sötétebb pézsmaillat, amit sosem tudtam meghatározni drága, exkluzív parfümjében. Láttam, hogy a kedvemért bátorságot színlel – elvégre ez a lány tényleg bátor –, de közben éreztem a belőle áradó feszültség hullámait, akár valami statikus elektromosságot. És ez mind az én hibám. Az én hibám, hogy ennyire felzaklatta magát.

Megköszöntem a sofőrnek a fuvart, aztán kiszálltam a kocsiból, és megkerültem, hogy régimódi úriember módjára kinyissam neki az ajtót. Ő rám mosolygott, kinyújtotta egyik kezét, és kiszállt a kocsiból.

– Látom, még nem halt ki a lovagiasság belőled – csicseregte. – Ígérd meg, hogy mindig az én hős lovagom maradsz!

– Számíthatsz rá – feleltem. Mindketten próbáltunk vidámak maradni, de a tárgyalás réme ott lebegett felettünk, mindenre árnyékot vetett.

– Andrews! – A kiáltásra felnéztem. Chuck Clayton állt előttem, egy műanyag poharat lengetett felém, mintha a távolból koccintani akarna.

– Helló! – Legszélesebb mosolyommal néztem rá, de közömbösen köszöntem vissza. Chuckot senki sem kedvelte, mióta csúnya pletykákat terjesztett, miután elhívta Ronnie-t randizni, amikor a városba érkezett. Már ez is épp elég nagy szemétség volt, ám amikor Ronnie és Betty úgy döntöttek, hogy bosszút állnak rajta, kiderült, hogy a focicsapatban csomóan „pontokat” gyűjtenek minden megszerzett lány után. Szó szerint egy füzetbe vezették a neveket, és felírtak oda mindent, amit csináltak. Amikor a lányok elvitték Weatherbee igazgatóhoz a füzetet, Chuckot néhány társával együtt felfüggesztették a focicsapatból.

Úgyhogy el tudjátok képzelni, hogy nem volt túl jó a kapcsolat Chuck Clayton és Veronica között, én pedig nem is csodálkoztam, hogy Veronica még mindig neheztel rá. Én sem kedveltem igazán, habár a büntetése óta őszintén megbánta, amit tett.

Veronica vetett egy pillantást Chuck felé. Egy pillanatra elfintorodott, de aztán újra visszatért arcára a mosoly.

– Menj, és köszönj neki! Még ha ki is rakták a csapatból, egykor mégis csapattársak voltatok.

– Semmi szükség rá, azért hoztál ma ide, hogy jól érezzük magunkat.

– Hát nem érted, Archiekins? Én itt vagyok veled, tehát jól érzem magam. – Veronica sötét szemében fény villant. – Rajtad kívül nincs szükségem másra. – Kicsit nekem nyomta a testét. – Menj, és köszönj neki! Legyél az a kötelességtudó alfahím, akit annyira imádok! Majd bent találkozunk. Úgyis meg akarom nézni, hogy Betty és Jughead itt vannak-e már.

Már szóra nyitottam volna a számat, de Veronica újra játékosan rám csapott.

– Hidd el nekem, Archie, Veronica Lodge tud vigyázni magára egy buliban! És ezt te is tudod.

– Igen, tudom. – Újra sebes csókot váltottunk, aztán Veronica eltűnt a bejárati ajtó felé vezető úton. Ahogy az ajtó kinyílt, majd bezárult mögötte, a felturbózott gimisek hangja felerősödött, majd újra elhalkult.

Elindultam a garázs felé. A hely faltól falig zsúfolva volt a Riverdale gimi tanulóival. A tömegen átnézve megpillantottam egy hűtőládát, a sarokban pedig egy söröshordót – az utcából valaki egy idő után biztosan ránk hívja a zsarukat. Riverdale-ben a szülők rendszerint elfordítják a fejüket, amikor a gyerekeik kiengedik a gőzt, de ma tényleg hangosak voltunk, és még csak most kezdődött a buli.

Ott volt Chuck és Moose… aztán a fal mellett megpillantottam Kevin Kellert, aki gyanakodva méregette a hűtőládát. Az apja korábban sheriffként dolgozott Riverdale-ben, de később le kellett mondania, miután a Csuklyás meggyilkolta Midge-et. Keller sheriff fiaként Kevin bizonyára hozzászokott, hogy szemet hunyjon az „iskola utáni rendezvények” látványa felett. És úgy láttam, hogy a régi szokások erősen rögzültek. Egy kicsit sajnáltam őt. Nehéz lehetett folyton azt érezni, hogy kétfelé szakadsz: egyfelől az apád elvárásainak próbálsz megfelelni, másfelől meg mész a többiek után és sodródsz az árral.

Csakhogy én rengeteg tapasztalatot szereztem már azon a téren, hogyan kell elmaradni mások elvárásaitól.

– Szia, Archie! – Kevin arca felvillanyozódott, amikor meglátott. – Üdv a romlottság bugyraiban! Veronicát hol hagytad?

– Bement a házba – magyaráztam, kicsit felemelve a hangomat, hogy meghalljon a beszélgetés zajában. – Nem akartam, hogy… – Hirtelen elhallgattam, miközben Chuck odafurakodott mellém. Hát, ez elég fura.

– Mit nem akartál? Hogy egy levegőt szívjon az olyan elvetemült perverzekkel, mint én? – kérdezte, hangosan hahotázva saját poénján.

– Ne csináld már, Chuck! – forgattam a szemem. – Hagyd békén! – Semmire nem vágytam kevésbé, mint összeveszni a barátaimmal. Elvégre talán ez az utolsó alkalom, hogy együtt lóghatok velük.

Chuck vállat vont.

– Csak miattad, Andrews! Nem miatta. A Clayton családban sokáig nem felejtenek.

Nem is érdekelt, ki miatt teszi, de szerettem volna másra terelni a szót, hogy végre elengedhessem magam. Valaki a kezembe nyomott egy piros műanyag poharat, én pedig gondolkodás nélkül nagyot kortyoltam belőle. Az ital savanykás volt és hideg, a felejtés ígéretét hordozta. Abban a pillanatban ez tűnt a legjobb ötletnek. És még ennél is csodásabb volt, hogy Chuck eltűnt egy barna hajú, copfos River Vixen nyomába eredve.

– Régóta itt vagytok? – fordultam most Kevin felé. Kevin körbepásztázta a terepet, mintha valami zavarná, de amikor meghallotta a kérdésem, erőltetett mosoly jelent meg az arcán.

Mi lehet az oka, hogy ma este mindenki ilyen ideges? Azt hittem, csak én vagyok stresszes a tárgyalás miatt, de az igazat megvallva úgy éreztem, mintha mindenki kicsit feszült lenne.

– Aha, már egy ideje itt vagyunk. Próbáltam lazázni, amikor megérkeztem, de valahogy nem sikerült – magyarázta unott hangon. – Ne mondd el Veronicának, mert nem fog neki tetszeni, de ma este valahogy nincs kedvem bulizni.

– Ne félj, tudok titkot tartani – biztosítottam. – Nekem már régóta nincs kedvem bulizni. Kik vannak még itt?

– Mármint az egész évfolyamunkon kívül kik vannak még itt? Egyszerűbb lenne azt felsorolni, ki nincs itt ma este. – A körülöttünk összezsúfolódott tömeg felé intett, de olyan kevés volt a hely, hogy ki sem tudta nyújtani a karját. Ezzel nagyjából meg is adta a választ. – Bettyt odabent láttam, Jugheaddel együtt már előttetek ideértek. Majd beszélnem kell vele, mielőtt még elrohan. Úgy tűnt, mintha… na, mindegy, kicsit idegesnek tűnt. De gondolom, te is tudod. Majd később beszélj vele! És esetleg tartsd nyitva a szemed. Össze-vissza hadoválok. – Most a sarokba biccentett. – Moose is ott van. Az egyik Vixennel. – Kevin vágott egy grimaszt.

Nem volt rá lehetőségem, hogy rákérdezzek: miért vág ilyen arcot, meg mit akar Bettyvel kapcsolatban elmondani. A következő pillanatban már ellépett mellőlem, és átadta a helyét Reggie-nek.

– Na, itt van a mi nagylelkű vendéglátónk! – kiáltott fel Kevin. – Jó sokan eljöttek, Reggie! Gratula neked!

– Köszi, haver. Úgy érzem, apám üzleti útjainak is megvannak az előnyei. És mivel anya is úgy döntött, hogy wellness napra megy, Vaderrel ketten maradtunk itthon – két alfahím. Vagy inkább magányos farkasok?

– Nem gondolod, hogy egy magányos farkas inkább egyedül lenne? – jegyezte meg Kevin.

Reggie a szemét forgatta.

– Pontosan tudod, mire gondoltam.

Reggie apjának autókereskedése volt a városban. Nagyon jól ment neki az üzlet; Reggie nem volt olyan gazdag, mint Veronica (mármint a szülei, mivel Veronica gyakorlatilag úgy döntött, hogy leválik róluk, és önállósítja magát), de a házuk a város legszebb részén állt, ahol az utcafronti füves rész szélesebb volt, és fényesebb kocsik sorakoztak a házak előtt. Azt nem értettem pontosan, miért kell egy autókereskedőnek üzleti utakra járni, de ezekről a dolgokról inkább nem faggattam Reggie-t.

– Nem szoktad egyedül érezni magad? – tettem fel a kérdést. Ha már ott tartunk, hogy mit nem kéne kérdeznem. Fura kérdés volt, és abba a kategóriába esett, amit nem szoktunk feltenni egymásnak. De mielőtt még átgondolhattam volna, már ki is csúszott a számon. Már nem tudtam visszaszívni.

Reggie arca egy pillanatra elsötétült. Aztán egy másodperccel később már mosolygott és újra olyan volt, mint korábban.

– Andrews – szólalt meg, és közelebb hajolt, hogy Kevin és én jobban halljam. – Nézz már körül! Tele van az egész ház! Ki lenne itt magányos?

Bólintottam, habár úgy éreztem, nem érti a kérdést. Ha ez szándékos volt, hát legyen. Időnként nem árt, ha az ember tagadásban él. Ezt már én is kezdtem megtanulni.

– Na jó – szólaltam meg a fejemet ingatva. – Bocs!

Reggie megveregette a vállamat.

– Semmi gond, haver! Értelek. Neked most mélyen szántó dolgokon jár az eszed.

– Ennyire látszik? – Elvörösödtem, aztán még egyet kortyoltam az italomból. Lassíts, Archie!, mondogattam magamnak. De ha lassítok, azzal automatikusan felszínre törnek azok a mélyen szántó gondolatok, és azt nem biztos, hogy tudom kezelni.

– Úgy értem, én is ugyanígy lennék ezzel a te helyedben – tette hozzá Reggie. Kevin is bólintott. – Ez most nagyon komoly. Gyilkosság.

Na, köszi, pedig már majdnem eltelt egy perc úgy, hogy nem gondoltam erre. Magamra kellett parancsolnom, nehogy mondani találjak valami csúnyát. Inkább kortyoltam még egyet az italból.

– Ja.

– Biztos vagyok benne, hogy Archie pontosan érzi, mekkora súlya van egy ilyen gyilkossági tárgyalásnak – folytatta Kevin. – Mármint a gyilkosság része miatt. De mi lenne, ha egy időre most elfeledkeznénk erről, legalább egy estére?

– Igen, jól mondod – helyeseltem bőszen. – Ha tehetjük, legyen így. – Ebben persze nem voltam egészen biztos, az emberek úgy éreztem, furcsán néznek rám. Még Reggie is furán viselkedett, mintha valami balhét akarna. De talán csak bennem volt ez a rossz érzés. Valószínűleg csak én tehettem róla. Talán mégsem volt olyan jó ötlet eljönni a buliba.

Veronica tehetett erről. Ő ragaszkodott hozzá, hogy idejöjjünk – nem mintha hibáztattam volna, erről szó sem volt! De ha nem az lett volna, amit ő akar, akkor most nem ülnék itt, és nem kéne úgy tennem, mintha jól érezném magam.

– Ez az egész Ronnie ötlete volt – szólaltam meg, mintha hangosan gondolkodnék. – Tudod, hogy kicsit jól érezzük magunkat, bulizzunk egyet, és ne gondoljunk semmire. Csak ez nem olyan egyszerű.

Reggie furcsa szemmel nézett rám. Már akkor éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége.

– Ez Ronnie-nak is nagyon nehéz lehet. Mármint, hogy a saját apja akar börtönbe juttatni.

Kevin összevonta szemöldökét.

– Ezzel nem mondtál nagy újdonságot. Mármint, hogy nehéz, amikor az ember apja egy oligarcha, akinek Riverdale fele a zsebében van, és bármit megtesz azért, hogy tönkretegyen mindent, amit szeretsz, beleértve a gimnazista fiúdat is? Hát igen, nem repesnék a boldogságtól én sem.

– Na, igen… – Reggie ivott egy nagy kortyot piros műanyag poharából. – Neked emiatt legalább nem kell aggódnod, Andrews. Mármint, ha lecsuknak, akkor nem.

– Hogy mondtad? – A szavai úgy hasítottak belém, mintha gyomorszájon ütött volna. A barátnőd miatt nem kell aggódnod. Ez most tényleg úgy hangzott, ahogy értettem? Csak mert akkor nagyon övön aluli volt. Még egy ilyen macsó, agresszív Reggie szájából is.

– Mi van? – szólalt meg Kevin ugyanabban a percben, mint én. Ő is éppolyan meglepettnek tűnt, mint én.

– Ugyan már, nem úgy értettem, hogy biztosan börtönbe kerülsz! Csak, tudod, ha esetleg mégis… lecsuknának – hebegte ügyetlenül, nekem meg összeszorult a gyomrom. – Abban biztos lehetsz, hogy Veronicára… Ronnie-ra… vigyázni fogunk. – Kacsintott egyet. – Mármint én vigyázni fogok rá!

Hirtelen felforrósodott az arcom. Kihúztam magam, és hátravetett vállal készen álltam rá, hogy rávessem magam Reggie-re. Egyszerre valami piros jelent meg a szemem előtt. Kevin tartotta elém a karját, hogy visszafogjon.

– Csak lassan a testtel, Rocky! – figyelmeztetett. – Semmi szükség rá, hogy egy újabb incidenssel gazdagítsd az erőszakos tetteid listáját.

Reggie feltartotta egyik kezét, mintha csak azt jelezné „ki, én?”. Az itala kilöttyent a poharából, és a pólójára folyt.

– A francba!

Kevin szorosan átfogta kezével a csuklómat.

– Na, akkor hagyjuk a harcosok klubját máskorra! – szólalt meg, és elkezdett vonszolni magával kifelé a garázsból, átverekedve a tömegen. – Reggie Mantle nem ér ennyit. Ráadásul legalább az ötödik pohárnál tart, úgyhogy semmit ne vegyél komolyan, amit mond! Nehogy magadra vedd!

– Neked könnyű ezt mondani – dünnyögtem.

– Szerinted igen? – sóhajtott fel Kevin. – Csak mert szemét dolog volt, amit mondott. De Reggie csak egy ostoba alak. És amikor iszik, még jobban előjön, hogy milyen ostoba. De van egy jó hírem: Veronica Lodge teljesen immunis az ilyen ostoba köcsögökre. Nem is beszélve arról, hogy fülig szerelmes beléd. Úgyhogy bármilyen ostobán viselkedjen is Reggie – akár most, akár a legrosszabb esetben is, amit most elképzelni sem tudunk –, semmiképp nincs félnivalód Veronica miatt. – Kevin kis szünetet tartott. – Meg aztán tudod, hogy Reggie milyen érzékeny az apjával kapcsolatban. Általában Mein Führer-nek hívja, és ez még a legkedveskedőbb beceneve. Úgyhogy talán nem véletlenül volt bunkó.

– Szuper. Szóval, még én ápolgassam Reggie Mantle lelkét, miközben ellenem folyik gyilkossági eljárás. Hát ez… – Hirtelen elhallgattam.

– Hát, ez micsoda?

Kevin felsóhajtott és sokatmondó pillantást vetett rám.

– Hát, ez… csak annyi, hogy te Archie vagy.

– Ez meg mégis mit jelentsen?

– Archie Andrews. A jófiú. Aki még Reggie – meg mindenki más – lelkével is foglalkozik. Mert te ilyen vagy. Még krízishelyzetben is. Nem tudsz megváltozni.

Most rajtam volt a sor, hogy sóhajtsak. Ittam egy újabb kortyot az italomból. Égette a torkomat. Talán Kevinnek igaza van. Talán tényleg ilyen vagyok: mindig együttérző, mindig jófiú, igazi amerikai kisvárosi srác. De ha ez igaz, akkor…

Akkor hogy kerülhettem ilyen helyzetbe?

Hol siklott félre ez az egész?

És mégis mi a fenét tehetnék, hogy helyrehozzam?