Tizenhatodik fejezetLóri egy úrilányba bújt parasztcseléd volt – legalábbis az én képzeletemben –, annyi életkedv és lobbanékonyság szorult belé, mint egy szélnek eresztett ménesben. Erről rögtön meg is bizonyosodhattunk, mert valahonnét a háta mögül előkapart egy vékonydongájú, pirulós fajta, kócos fiatalembert, aki láthatóan szeretett volna inkább köddé válni, de erre esélye sem volt.
– Hadd mutassam be az uraknak Weber Edét, aki a szeretetház egyik prominens vezetője – kiáltotta Lóri, amit még egy kuncogással is megtoldott –, bár ezt senki nem nézné ki belőle.
És ekkor már kirobbant belőle a féktelen jókedv, tetézve a jelenlévők alapból meglévő zavarát.
– Ebben az intézményben svájci mintára árva és szegény sorsú fiúkat nevelnek és képeznek mezőgazdasági ismeretekre. Ő nagggyon okos,
