Tizenhetedik fejezetHázigazdám javaslatára megtekintettük jövendő „lakosztályomat”. Az épület oldalában néhány lépcsőn kellett lemenni: félhomályos, tiszta, de szűkös szobában találtam magam, ahol egy ágy, egy asztal és egy szék jelentette a berendezést. Csak hümmögtem, mert nem akartam túl lelkesnek, mi több, hálásnak látszani. Még a végén rám lőcsölik a kert rendben tartását is, amit igazán szégyelltem volna, ha híre megy. A szemle után letelepedtünk egy méretes platánfa árnyékában, egy kőpadra a kertben. Michelini arról beszélt, hogy nem ártana helyre tenni a fürediek attitűdjét Jókaival kapcsolatban, mert igazából azt sem tudják, mire büszkék.
– Maga egyébként mit gondol Jókai művészetéről? – nézett rám kutakodva.
Elgondolkodtam.
– Hát… nem vagyok az a múzeumba járó típus… – kerülte
