Ötvenharmadik fejezetTudod, fiam, az a „buta paraszt”, aki nem járt iskolába, az kisgyerekkorától járta az élet iskoláját a nap huszonnégy órájában, és mindent eltanult az öregektől – ordította a képembe a Generális, aminek láthatóan a fele sem volt tréfa, miközben fogalmam sem volt, hogy mivel váltottam ki a haragját. A szeme vérben forgott, tajtékos nyála a képembe fröccsent, te atyaég, azzal a csontvázszerű kezével nyúl a torkom felé, ez meg akar ölni…
Verítéktől lucskosan ébredtem ebből a rettenetes álomból – mert az volt –, s kétségbeesetten próbáltam tájékozódni, hol lehetek.
Tapogatózás a félhomályban, szagemlékek felkutatása, apró zajok radarozása – igen, ez az én ágyam, az én hideg szobám, a leégett nedves rönkök maró szaga… de mi lehet ez a hang, mintha homokkal szórnák az abla
