Ötvennegyedik fejezetA rám bízott holmik közt találtam Jókaitól vázlatokat, agyonjavított kéziratokat, meg egy újságkivágást (A) Hon című gazdasági, politikai napilapból – amelynek alapító szerkesztője is volt. A befagyott Balaton, az ölelkező várromok című tárcája a befagyott tó csodavilágáról, a halászokról és a korcsolyázgató emberekről is tudósított. Erőltetett menetben loholtam hazáig, valósággal menekültem az emberek elől, kabátom belső zsebében valami pult alól elővarázsolt házi pálinkának csúfolt seprűvel, néhány darab szikkadt tepertős pogácsával, garatomban sűrűn nyeldekelt sós könnyeimmel. Lerogytam a doboz mellé, ahová katalogizálás után került ez az írás, és olvasni kezdtem, remélve, hogy felkap és elvisz valahová, ahonnét nézve ez az egész délután jelentéktelennek látszik maj

