Ötvenötödik fejezetHamar kiderült, Jókai és Lukanics Ottilia elveszettnek hitt levelezését tartottam a kezemben. Azt, ami után felforgattam a villát és az író hátrahagyott limlomját. Igazából Lóri ötlete volt, kézenfekvőnek tűnt, s érthető módon a kutatás egy ideig érdekelt is… – A betléri Andrássy-kastélyban kinyitottak egy ajtót a könyvtárban, mögötte rejtőztek ezek a levelek és a „vénember” egyik kevésbé ismert novellájának kézirata – magyarázta. Az egyik Andrássy lánnyal korábban számos jótékonysági akcióban együtt munkálkodtak, derült ki. – A közelmúltban rábukkantak egy ajtóra, ami mögött eddig sosem látott relikviák, fotók és régiségek kerültek elő. Köztük voltak a levelek meg A szökevény című novella vélhetően eredeti kézirata is 1853-ból, az Árnyképek című novelláskötet egyik d

