Huszonegyedik fejezetA fene essen ebbe a Jókaiba, mérgelődtem, miközben loholtam fel az alagsorból a dolgozószobába, ahol szemrehányó krampácsolással kellemetlenkedett a távbeszélő. Minek egy írónak telefon? Miféle urizálás ez, mester?
Abban a minutumban nagyon utáltam az ünnepelt szerzőt. Igencsak másnapos voltam, nehezemre esett kettesével venni a lépcsőket, és azt is sejtettem, mi és ki vár rám a vonal túlvégén.
– Mi újság, Csengődi? – süvöltött ki a fülhallgatóból Tsa. hangja oly erővel, mintha azonnal a nyakamra akarna tekeredni, hogy fojtogasson.
Hát ez jó kérdés. Nem nagyon emlékszem, hogy és mikor kerültem haza, kocsival vagy gyalog, s a csapszékben, amelyben utoljára megfordultunk, ki fizetett, de gyanítom, hogy nem én, mert még nem érkezett meg az az előleg, amit igényeltem a
