Huszonhatodik fejezet„Ha valakinek elmeséli, megölöm” – visszhangzott bennem a fenyegetés. Szerettem volna én azt a halált, hosszan elnyúló szenvedést, kínlódást az utolsó eksztatikus rángásig, mint valami bűnhődni vágyó gyerek.
Nem mintha a halál különösképp elkerülte volna a fürdőhelyet. Az örökösnek mondott napfény természeténél fogva árnyékot vetett, nem is keveset, az arisztokrácia titkos ékszerdobozára.
Mindeközben végül lett egy igazi barátom Balaton-Füreden. Nem volt helyi, csak nagyon rég ott élt már. Öregemberként ma már senki nem kutatta a múltját, belenőtt a helyi legendáriumba, szinte hozzátartozott. Tóni, a Yacht Egylet mindenese volt ez az ember, vaskalapos negyvennyolcas, aki lényegében agyára ment a közvetlen környezetének.
Nem úgy persze az egylet császári hitbizományo
