Huszonnyolcadik fejezetNapok óta ömlött az eső az égi csatornákból, aminek csak egy haszna volt: ha nem mozdulhatok ki, jobban haladok a munkámmal. Ez nem Budapest, itt nem lehet ereszek, boltívek, erkélyek védelmében háztól házig haladni, futni a macskaköves járdán, e helyütt bizony sáros is lesz az ember, s hiába szaporázza, bőrig ázik, amíg épületbejárat vagy egy termetes platán védelmébe jut. A tó felkorbácsolt vize haragvón dübörög, morajlik, a szél tépázta sétányok üresek, a kerthelyiségek egymásra borogatott székekkel és zárvatartással tüntetnek.
Nem is vettem komolyan, hogy a villa kapujában fékező kocsi esetleg hozzám jött. Talán csak amolyan hírességkövető turisták, akik felkeresik ismert emberek lakhelyét – nem magamra gondoltam –, hogy elmondhassák a rokonoknak, ismerősöknek:
