Az éjszakai találkozásomat a rémisztő kísértettel egyelőre saját titkomként őriztem, és nem beszéltem róla senkinek. Jobbnak láttam, ha nem sokkolom ilyesmivel a családot. Így is az volt az érzésem, hogy miközben a belső kohéziót erősítette a ránk leselkedő veszély, közben a biztonságérzetünk és a lelki egyensúlyunk igencsak ingatag lábakon kezdett döcögni. Épp elég volt nekem, hogy tudomást szereztem a házunkban lévő entitásról. Igazából nem is tudtam micsoda, kicsoda, és azt sem, hogy honnan jött.
Itt maradt, vagy a pokolból küldték?
Démon vagy valami szellem?
Magamban csak Fejnélküli Embernek neveztem el. Néha pedig azzal próbáltam elvenni a súlyát a dolognak, hogy ha eszembe jutott, és akaratlanul is felidéződött a képe előttem, akkor azonnal arra gondoltam, hogy mennyire aggódom ér
