– Ugye, most nem nevetsz ki?
– De bizony!
– Nos… – mondja, jogosan felháborodva. – Ne tedd! Nagyon szégyellem magam!
Felemelem a tekintetemet, és egyenesen a gyönyörű nagy kék szemébe nézek. Pislog és ideges – összevonja a szemöldökét. A karomba akarom vonni és átölelni, de ellenállok, mert az a csókra vonatkozó kérés még mindig ott kísért közöttünk. Nem érinthetem meg újra. Nem fogom.
– Mit akartál itt csinálni, azon kívül, hogy felgyújtod a házat?
A válla elragadóan megremeg.
– Megpróbáltam elkészíteni a palacsintádat.
– Mivel? Gázolajjal?
– Hagyd abba!
Megböki a mellkasomat. Mind a kettőnkben egyszerre tudatosul, hogy éppen hozzáért a csupasz mellkasomhoz. Elkapja a tekintetét, hangja ellágyul, és ettől az az érzésem támad, hogy most öntött le benzinnel, és gyújtott meg egy gyu
