– Akkor más megoldást kell találnunk – rágcsálom a szám szélét, de gyorsan el is hallgatunk mind a ketten, mert megjelenik az istállófiú, és átveszi a kezemből Szultán kantárját.
Nyomok egy puszit a lovacskám nózijánál lévő selymes, puha részre, belekarolok a barátnőmbe, és a ház felé kezdem húzni.
– Igazad van, elég valószínű, hogy valaki felismerne, és holt biztos, hogy apám visszahallaná a dolgot. Titokban kell odamennünk, ráadásul úgy, hogy ne ismerjenek föl.
– Mi jár abban a konok fejedben már megint? Nem hiszem, hogy több őrültségre rá tudod venni Hamidot. Már így is túl sokat kockáztat miattad.
– Nem is Hamidra gondoltam – emelgetem rá a szemöldököm –, hanem az öcsédre, Rashidra.
Tágra nyílt szemmel bámul rám, és meg is torpan, de én tovább rángatom az épület felé.
– Mégis hog
