A lázadó 1

1. Fejezet-3

– Hallottam annak idején anyámat a húgaival erről beszélgetni, meg olyasmiket is, hogy a sejk nagy agár meg teverajongó. Állítólag neki vannak a leggyorsabb kutyái az emírségben, és rendszeresen futtatja őket…

Míg ő beszél, én nagyokat sóhajtozom. Hogy lehet, hogy mindenki hallott az állítólagos férjjelöltemről, csak én nem?

– Jaj, ne haragudj! Olyan buta vagyok, csak fecsegek itt, miközben te meg… – az ég felé emeli a szemeit, és félrehúzza a hajamat az arcomból. – Ha jól értelmezem a dolgot, nem szimpatikus neked a sejk.

– Hiszen még csak nem is ismerem! Életemben nem találkoztam vele személyesen, legalábbis nem emlékszem rá – ráncolom a homlokomat.

Végül is, ha jól belegondolok, meglehet, hogy nagy családi összejöveteleken találkoztam már vele, csak egyszerűen nem érdekelt. Nem az én korosztályom, apám egyik házas unokatestvére, akikből van vagy két tucattal. Nagy a család, vannak, akiknek még a nevét sem tudom. A velünk egykorú férfiakról persze azért jóval több fogalmunk van. Nem hivatalosan bár, de Selinával alaposan utána nyomoztunk az ő jövendőbelijének is. Az ő férjjelöltjét össze sem lehet hasonlítani az enyémmel. Nem az anyagiakat értem, hiszen Saud sejk vagyona jóval meghaladja Farid al-Sharifét, de minden más értelemben. Először is: Farid 23 éves! 23 és nem 43! Másodszor: Farid elég helyes, és sokat mosolyog. Azt nem állítanám, hogy egy igazi férfiszépség, de azért össze sem lehet hasonlítani a tokásodó sejkkel. Az Államokban tanult, és egy éve, mióta visszaköltözött az Emirátusokba, a bátyjával együtt átvette az apjuktól az olajvállalatuk vezetését. Sokat utazik üzleti ügyekben, Selinának mégis volt lehetősége arra, hogy nemrégiben személyesen is beszélgessenek. Selina szerint a fiatal al-Sharif nem mutatott túl nagy érdeklődést irányában, sőt eléggé egykedvű volt, amin csodálkozom, mert Selinában nem találhatott kivetnivalót. Barátnőm kissé lehangolt volt, amikor később beszámolt nekem a találkozóról, de mégis mit tehetne? A házasságot már akkor elrendezték, amikor Selina 14 éves lett, de hála az égnek, Faridnak ez idáig esze ágában sem volt nősülni. Az esküvő valamikor jövő évben lesz, de még nem tűzték ki az időpontot. Mindeddig meg voltam győződve róla, hogy kettőnk közül ő fog férjhez menni előbb, de apám mai bejelentése a feje tetejére állított mindent. Saud sejk annyira sürgeti az esküvőt, hogy alig 5-6 hetem maradt rá, hogy hozzászokjam a gondolathoz: férjhez megyek egy nálam kétszer idősebb férfihez. Kettőt pislogok, és az ágyában találom magam, ahelyett, hogy a fotográfusi diplomámon dolgoznék. Mostanra már Selina is felfogta, hogy mennyire undorodom az egésztől.

– Esküszöm Amina, mindig azt hittem, hogy a te apád sokkal engedékenyebb az enyémnél. Tudod, mennyire irigykedtem rád, amikor Angliába mehettél tanulni, nekem meg csak azt engedték, hogy a helyi iskolába járjak. Mi ütött apádba?

– Jó kérdés. Ugyanezt kérdezem én is magamtól reggel óta. Mi üthetett az apámba?

Hanyatt vetem magam a párnákon, hatalmasat fújok, és a művészien faragott, aranyberakásos plafont bámulom. Arany mindenhol, arany és gazdagság. Gyémánttal kirakott kalitka aranyozott rácsai, letört szárnyú madaraknak.

– Látnod kellett volna, tombolt, szinte őrjöngött. Esküszöm azt vártam, hogy mikor kezdi megszaggatni a thobe-ját. Valamiért borzasztóan fontos neki ez a dolog, de fogalmam sincs, mi lehet az oka.

– Mit mondtál neki? – kérdezi, elhúzva a szája szélét.

Selina ismeri a természetemet, tudja, sok olyan dolgot megengedek magamnak otthon, ami az ő családjukban még csak szóba se jöhet.

– Azt, hogy ha egyszer férjhez megyek, akkor az csakis szerelemből lesz.

A szája elé kapja a kezét.

– Ezt mondtad apádnak?

Megvonom a vállam. Így visszagondolva, tényleg elég drasztikusnak tűnik a dolog, de azt hiszem, abban a pillanatban annyira sokkolt a hír, hogy nem gondolkodtam.

– Mit tehettem volna?

– És ő mit válaszolt?

– Olyasmiket, hogy a szerelem csak valami nyugat által kitalált hókuszpókusz, amivel megszédítik a nők fejét. Meg hogy nagyon is jót fog tenni nekem egy olyan bölcs férfi felügyelete, mint Saud sejk.

– A felügyelete?

– Az.

– Uhh.

– Meg persze felemlegette Angliát, hogy mekkora hiba volt engem oda küldenie, mert azokban az iskolákban a gyermekek elfelejtik az engedelmességet és a tiszteletet a szüleik iránt, meg hasonlók – sóhajtom.

Törökülésben elém ül, állát a tenyerébe hajtja, és lemondóan csóválja a fejét.

– Nem tudom mit mondjak, Amina. Sosem gondoltam volna, hogy pont veled fog ilyesmi előfordulni – aztán hirtelen felcsillan a szeme, mint aki megtalálta a megoldást. – És anyád? Ő mit mondott?

Kezem az arcomhoz emelem, ahol még mindig érzem a pofon nyomát, aztán a pirosló részre mutatok.

– Anyám pontosan ezt gondolja.

– Megpofozott? – kérdi hitetlenkedve, mert tudja, hogy ilyesmire még nem volt példa.

– Kétszer.

Ő is hanyatt vágódik mellettem a párnán, és együttérzőn megfogja a kezem. Ujjaink összefonódnak, mintha nővérek lennénk. Apáink másod-unokatestvérek, anyáink meg mindig is barátnők voltak, így mi is szinte együtt nőttünk fel, és a jó kapcsolat még az internátusban töltött éveim alatt sem szakadt meg köztünk. Sokat jelent nekem a támogatása és a szeretete. Igaz, Hamid bátyámmal is nagyon jó a kapcsolatom, olyan ő nekem, mint egy kapocs, egy titkos folyosó a férfiak világához, de azért az mégis csak más. Mióta felnőttek lettünk, megvannak azok a bizonyos áthághatatlan határok kettőnk között, amik egyszerűen a nemeink különbözőségéből adódnak.

Hallgatunk egy ideig, és csak bámuljuk a plafont tanácstalanul. Aztán eszembe jut, hogy a lényeget még el sem mondtam.

– Van itt még valami, amit eddig nem mondtam, és ami még Saud sejknél is durvább.

Felkönyököl, és a homlokát ráncolva néz rám.

– Beszélj már! A frászt hozod rám.

Én is felülök, és nekitámasztom a hátam a dívány szélének. Azt sem tudom, hogy fogjak hozzá.

– Valami nagyon furcsa dolog történt, és én azt sem tudom, hogy mit gondoljak, vagyis – megvakarom a homlokom –, talán nagyon is jól tudom, és épp ez rémiszt meg annyira. Talán mindig is sejtettem valamit, itt bent, mélyen – bökdösöm a mellkasomat buzgón, Selina meg úgy bámul rám, mintha hirtelen két fejem nőtt volna.

– Esküszöm, halvány fogalmam sincs, hogy miről beszélsz. Nem tudnál kicsit egyértelműbben fogalmazni?

Megköszörülöm a torkom, és felidézem magamban a veszekedésünket. Erősen próbálok visszaemlékezni a szavakra, amiket anyám használt.

– Szóval, miután apám elviharzott otthonról, anyám bejött hozzám, és vitatkoztunk. Azt vágta a fejemhez, hogy szégyent hozok a családra, ha ellenkezem, és hogy ez az egész az átkozott európai vér miatt van.

– Az európai vér miatt? Ezt nem értem.

– Először nekem sem esett le a dolog, de amikor kicsúszott a száján, hogy örülnöm kéne, hogy egy ilyen előkelő ember, mint a sejk egyáltalán érdeklődik irántam a származásom ellenére, akkor már kezdett összeállni a kép.

Selina bambán bámul rám, és a körmét kezdi rágcsálni. Ha az anyja ezt látná, holt biztos, hogy lekeverne neki egy taslit.

– Mi a baj a származásoddal? Hiszen apád és a sejk első-unokatestvérek.

– Én is pont ezt mondtam – bólogatok, és fészkelődni kezdek a párnán. – A sejknek csak akkor lehetne kifogása a származásom ellen, ha nem lennék a királyi család tagja, azaz, hogyha nem lennék apám lánya. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha anya megcsalta az apámat.

Selina szája elé kapja a kezét, aztán a világ leghatározottabb hangján mondja:

– Ez teljességgel ki van zárva. Hogy mondhatsz ilyen képtelenségeket?

– Ez volt az első gondolat, ami az eszembe jutott, de én is hamar rájöttem, hogy hülyeség. Meg anyám erre jól képen is törölt sértettségében. Viszont akkor tényleg csak egy megoldás létezik.

Elhallgatok, és csak bámulok rá. Azt hiszem, azt várom, hogy ő mondja ki, hátha akkor nem tűnik olyan irtózatosnak az egész.

– Arra célzol, hogy örökbe fogadtak?

Mi? Örökbefogadás? Most nekem esik le az állam, mert ez egy harmadik variáció lenne, ami még csak meg sem fordult a fejemben.

– Ehm… nem, nem erre céloztam – nyögöm megilletődötten.

– Akkor arra, hogy apád az apád, de Nasirah nem a szülőanyád?

Csak bólintani vagyok képes, mert a lehetőség, hogy esetleg egyikőjükkel sem vagyok vérrokonságban, halálra rémiszt. Akármennyire is dühös vagyok apámra, azért szeretem őt és a testvéreimet. Kareemot talán nem igazán, de a többieket igenis szeretem. Könnyekben török ki, Selina meg mellém kucorodik, és átöleli a vállamat.

– Ó, Amina! Ne ess így kétségbe, meglehet, hogy csak te beszéled be magadnak ezt az őrültséget.

– Ugyan már! Talán tudsz rá bármilyen más okot, ami miatt a sejknek kifogása lehetne a származásom ellen? – nézek rá könnyes szemekkel, ő meg csak a fejét rázza. – És egyébként is, Nasirah még csak nem is tagadta a dolgot – döbbenten tudatosul bennem, hogy már nem is nevezem anyámnak, hanem a nevén szólítom. – Mikor faggatni kezdtem, annyit mondott, hogy nem árulhat el többet, mert apám megöli, ha kitudódik a dolog. Ezek szerint nagyon is van minek kitudódnia.

＊

Már komolyan fáj a fejem a sok sírástól, de képtelen vagyok megnyugodni. Azt sem tudom, hogy a tervezett házasságom vagy a családomban lappangó titok miatt legyek jobban kétségbeesve.

Megőrjít ez a bizonytalanság, abban viszont nem reménykedhetem, hogy anyám felvilágosít. Már így is elég nagy bajban van amiatt, mert eljárt a szája valamiről, amiről nem lett volna szabad tudnom. Nincs más választásom, mint hogy visszamenjek az oroszlán barlangjába, és számon kérjem apát. Öngyilkos vállalkozás azok után, ami ma reggel zajlott le közöttünk, de mégis meg kell tennem. Fura, mert még soha nem éreztem félelmet apámmal szemben, sosem éreztem úgy, hogy Tariq al-Hosani az ellenségem lenne, akitől tartanom kéne. Ha kész feláldozni a lánya boldogságát bármiféle üzleti előny, tradíció vagy családi elvárás oltárán, azzal összetöri a hitemet. Mióta megismertem a nyugati világot, nincsenek illúzióim az arab nők alárendelt helyzetével és csekély jogaival kapcsolatban, mégis mindig szerencsésnek tartottam magam apám, és az engem körbevevő férfiak miatt. Kareem az egyetlen, akinek a jelenléte nélkül vígan ellennék, de a többiek részéről mindig csak vigyázást, és féltést tapasztaltam. Volt, hogy a pokolba kívántam a két bátyámat, akik kieresztett karmokkal vigyázták az erényeimet, de azért mindig tudtam, hogy mögöttem egy biztos, és erős család áll. Eddig sosem kételkedtem benne, hogy apa és Hamid a javamat akarják, és ez a hitem ingott meg a mai napon apám bejelentésével, és ez lélekszaggató érzés.

Ami pedig a másik dolgot illeti, valahol a lelkem leges legmélyén sejtettem, hogy titok lappang körülöttem. Most komolyan, már magával a külsőmmel sem stimmel valami. Az még hagyján, hogy a szemem színe különleges, és senkiéhez nem hasonlít a szűkebb családban. Szürke, világos mézszínű csíkokkal az íriszem legszélén, de végül is a genetika produkálhat furcsa dolgokat. Csakhogy ehhez még hozzájön, hogy a hajam színe is jóval világosabb, mint a szüleimé és a testvéreimé. Olyan barnás, meghatározhatatlan mézszínű árnyalatokkal. A vadóc, mindig lázadó természetem meg csak rátett a dologra, és anyám folyton azt kérdezgette, miért nem tudok olyan lenni, mint a húgom.