– Kit keresnek? – vakkantja kurtán.
Jobbnak látom hátrébb húzódni, Aminához biztos nagyobb bizalommal van az öregasszony, mint hozzám.
– A kiadó lakás miatt jöttem, Amina al… Stanley vagyok – botlik meg a nyelve, már nem először, amikor be kell mutatkoznia. – Telefonon beszéltünk.
A nő elővesz a zsebéből egy elemlámpát, és alaposan végigmustrálja Aminát, aztán elégedetten bólint.
– Persze, hogy emlékszem, szívecském.
– Ez lenne az a lakás? – kérdi Amina elnézve az asszony válla felett.
– Dehogy! – legyint a nő. – Két ajtóval arrébb. Mindjárt hozom a kulcsot, és megmutatom.
Becsukja az ajtót, és míg kotorászás zaja hallatszik belülről, mi csak némán várakozunk. Amina a cipője orrát mustrálja, láthatóan nem akar beszélgetni. Mikor az öreglány végre megjelenik a kulccsal meg a zseblámp
