Bevallom, rosszul esett a reakciója, mert a francba is, haverok voltunk és azt reméltem, hogy örülni fog nekem. Még ha nem is jár örömtáncot – az nem lett volna az ő stílusa –, de legalább nem ordítja le a fejemet, amiért meglátogattam. Naiv voltam, nem éreztem veszélyt, nem úgy, mint ő, akinek tízéves korára tökéjre fejlett a túlélési ösztöne és folyamatosan ugrásra, menekülésre készen állt. Amikor szitkozódva vágta a fejemhez, hogy barom vagyok, amiért képes voltam idejönni, amikor a faterja bármelyik pillanatban hazaérhet, még nem tudtam, hogy valójában engem féltett.
Egyszer láttam az apját messziről, nagydarab, jól öltözött, normális kinézetű pali volt. Külsőre nem lehetett megmondani róla, hogy egy szadista állat, aki minden este bepiál otthon és péppé veri a családot. A mai napig n
