A város ezernyi fényben ragyog, ahogy a milliónyi autó sárga és piros lámpájának fénye nappallá változtatja az islamabadi éjszakát. Miközben figyelem a lassan döcögő forgalmat, rájövök, hogy ez így nem fog menni. Be kell vennem egy fájdalomcsillapítót, ezen a kis időn már nem múlik semmi. Biztos van a reptéren is gyógyszertár, de ki tudja mennyi időbe telik, mire odaérünk ebben a dugóban, én meg csillagokat látok, valahányszor a térdem nekiütődik az ülésnek. Ráadásul a fejfájásom is egyre erősödik, ami meg automatikusan fokozza a hányingeremet.
– Vigyen a legközelebbi gyógyszertárhoz!
A taxis homlokráncolva néz bele a visszapillantóba, mint aki nem biztos benne, mennyire vegye komolyan az utasítást.
– Gyógyszertárhoz?
– Igen. Ismer egy gyógyszertárat, vagy sem?
– De nem a reptérre…
–
