TÁNCISKOLA FALUN, NYÁRON,
SZÁZADUNK ELSŐ ÉVTIZEDÉBEN
Gimnazista voltam már, hirtelen nőtt, sovány kamasz, amikor anyám elhatározta, hogy mint minden fiatalnak, nekem is illik megtanulnom a legújabb táncokat. Arról persze nem lehetett szó, hogy a székváros előkelő „tánc- és illemtanáránál” jelentkezzem, jóllehet a gimnazisták és a polgári iskolát végzett leányok kivétel nélkül őnála, Boros Samunál tanultak hibátlanul köszönni, „viselkedni” és bosztonozni (ez volt akkor a legmerészebb és legdivatosabb tánc, a keringő egy gyorsabb és bonyolultabb változata) – egyfelől mert a legtöbb diák ilyenkor, a tél derekán, mindig rontott az osztályzatán, nekem pedig mindenképp „jelesnek” kellett maradnom, különben oda a tandíjmentességem s az esetleges ösztöndíj, másfelől mert ez a városi, a „Korona”
