ANYÁM ÉS A SZÍNHÁZ
Gondolom, már említettem, hogy anyám, hacsak nem számítom leánykori olvasmányait, öregkorában kapott rá igazában az olvasásra. Azelőtt annyi volt a dolga, hogy még a reggeli újságban is (a budapesti napilapok mindig másnapra értek hozzánk) legfeljebb a híreket s az „innen-onnan” rovatot futotta át, s csak mikor már egyedül éldegélt az otthonában, akkor fanyalodott végleg a regények olvasására, bár nappali világosságnál szívesebben ült az ablak mellett, s fáradatlanul figyelte, mi történik odakinn, az utcán vagy a szomszédoknál. Este viszont, lámpa mellett, olykor az imakönyvét is elővette. Mirjám címen egy költői lelkű hittudós állította össze a bibliából, olyan ékes magyarsággal, hogy Margit, anyám utolsó „lánya”, bár jámbor lutheránus volt, szintén szívesen lapozgatta
