Bűn sorozat

Chapter 3

Tíz évvel később, azaz most

– Fiacskám, vagy szarj egyet végre, vagy szállj le a biliről! Nem hagyhatod a világvégéig epekedni azt a szerencsétlen nőt. Én nem leszek már fiatalabb, úgyhogy dolgozz rajta, hogy legyen következő generáció. A Riscoff család vérvonalának folytatódnia kell, és én unom már ezt a várakozást.

A nagyapám épp a kéretlen tanácsaival traktál, miközben az asztalon rezeg a telefonom. A szokásos reggeli megbeszélésünket tartjuk a szurdokra és a folyóra néző teraszán.

– Ez most nem lényeges. – Elveszem az asztalról a telefont, és a zsebembe süllyesztem. Nem törődöm vele, hogy üzent a nő, akivel pár hónapja randizgatok. Kinyitok egy mappát, ami tele van a Főkapitány aláírására váró papírokkal.

Az üzlet az első. És az utolsó. Az üzlet mindennél fontosabb. Ez a Riscoff család mottója.

Ha egy nő jól ismer, akkor tudja, hogy a nagyapámmal folytatott megbeszélések ideje szent. Én vagyok a több milliárd dolláros cégbirodalom örököse, de a Főkapitány kezében van a kormány, és minden döntésemet az ő aláírása szentesíti. Hogy az agyamra megy-e? Hát persze. És hogy van-e bármi más lehetőségem? Nincs, mert köt a családi hagyomány. A hagyomány mindenekfelett. Ez a Riscoff örökösök élete.

– Ami viszont lényeges, az az, hogy írd alá ezeket a dokumentumokat, hogy leszerződhessünk a tárgyalások végén, és még idén nyerjünk újabb néhány százmilliócskát.

A szerződéstervezeteket a nagyapám elé tolom, és tartom a papírköteget, nehogy elfújja a folyó felől süvítő szél. Sokkal kellemesebb volt, amíg a nagyapám is a családi birtokon lakott, de annak vége lett, amikor a Főkapitány két éve megvádolta anyámat, hogy meg akarja mérgezni, és inkább elköltözött ide, a folyóra néző házba. Most minden reggel kénytelen vagyok idezötyögni a semmi közepére, tíz mérföldnyi tekergős úton, hegynek fel, és még a térerő is egy fos.

Elgondolkodtam, hogy vajon a nagyapám azért vette-e meg ezt a házat, mert esküdt ellensége, Magnus Gable megvásárolta a szomszédos, lepusztult ingatlant, és a Főkapitány szemmel akarja tartani.

Ne téveszd szem elől az ellenségeidet! A Főkapitány kész Machiavelli, úgyhogy semmi nem lepne meg.

Fogalmam sincs, mit gondoljak arról, hogy anyám tényleg meg akarta-e mérgezni. Talán sürgetni akarta a sorsot, hogy az örökösre szállhasson végre a cégbirodalom? Jó lenne, ha még a feltételezésre is határozottan nemet tudnék mondani, de nem tudok, és ez bizony sokat elárul a családomról. Sok rosszat.

Amikor dollármilliárdokról van szó, mindenkinek megkérdőjelezhető a motivációja, függetlenül attól, hogy családtag, esetleg a legközelebbi rokon.

A Főkapitány napbarnított, erős jobb keze egy kicsit reszket, ahogy végighúzza az ujját a sorok közt, és minden szót alaposan áttanulmányoz. A másik keze az elektromos kerekesszék mellett ülő retriever, Goose fejét simogatja. Ahogy a puska, úgy a kutya is mindig a nagyapám mellett van, kivéve olyankor, ha a Főkapitány rákiált: – Hozd ide, Goose! – Ilyenkor a kutya leszalad a lépcsőn a folyóhoz, és a vízbe veti magát, hogy kihozza a zsákmányt, amit a Főkapitány lőtt.

A puska most a mellettem lévő széknek van támasztva, leginkább azért, hogy a nagyapám Magnus Gable-t fenyegethesse vele, ha a két vénember megint összeszólalkozik.

A Főkapitány a következő oldalra lapoz, elolvassa, és bal kezével a Mont Blanc tolla után nyúl. Macskakaparást biggyeszt a lap aljára, és rám pillant. Barna szeme ugyanolyan éles, mint akkor, amikor négyéves koromban közölte velem, hogy az életben egyetlen feladatom van: hogy megőrizzem és védelmezzem a családi hagyományt.

– Jó üzletet kötöttél. Büszke vagyok rád, fiacskám. – A Főkapitány visszateszi a szerződéseket a mappába, és rájuk helyezi a folyami követ, amit súlynak használ, hogy a több millió dolláros szerződések ne repüljenek szanaszét a szélben.

– Köszönöm. – A papírokért nyúlok.

– Még nem végeztünk.

– Van még valami, amit meg kell beszélnünk, mielőtt ezeket visszaviszem az irodába és egy valag pénzt keresek?

– De még mennyire hogy van! – Nagyapám hátradől a székében, és összefonja a karját. Hófehér haja és sűrű szakálla szinte meg sem libben az erősödő szélben. – Visszajön az a nő.

A kezem megdermed a levegőben a papírok fölött, és érzem magamon a nagyapám fürkésző tekintetét.

Machiavelli a javából.

– Tessék? – kérdezem kimérten, bár hallottam, amit mondott.

– Hallottad. Visszajön, és tudni akarom, hogy ezúttal képes leszel-e uralkodni magadon.

Próbálok pókerarcot vágni. Ezt is a Főkapitánytól tanultam.

– Kiről beszélsz? – kérdezem, és a hangom szándékosan unott. Azért kérdezek vissza, hogy addig is járhasson az agyam. Pontosan tudom, ki az a nő. Mert számomra mindig csak egy nő létezett.

A Főkapitány kinyújtja a kezét, és közelebb hajol. Könyökét az asztalra támasztja, és összefonja az ujjait. – Ne szarozz velem, fiacskám! Tudod jól, hogy kiről beszélek. Ha muszáj, hát dugd meg, és felejtsd el. És aztán kezdj el a dinasztiaépítéssel foglalkozni. Nem élek örökké, és biztos akarok lenni abban, hogy a cégbirodalom nem kerül Harrison kezébe.

Riscoff Főkapitány hiába milliárdos, akkor is pontosan úgy beszél mindenről, ami sürgetően fontos, mint amikor még a haditengerészetnél szolgált. Kavarognak a gondolataim, megpróbálom kihámozni, mi történik. De csak egyvalami számít.

Visszajön.

Whitney Gable… az egyetlen nő, akit fehér ruhában akartam látni az oltár előtt.

Láttam is. Csakhogy máshoz ment feleségül.

Tíz évvel ezelőtt történt, hogy fenekestül felforgatta az életemet, amikor belépett abba a bárba…