Bűn sorozat

Chapter 4

Régebben

Hazaparancsoltak, mint egy kutyát. És ugyanúgy, ahogy a Főkapitány engedelmes retriever kutyái, akik a levadászott kacsákat apportírozzák, én is engedelmeskedtem. De az nem jelenti azt, hogy örültem is neki. Melyik huszonöt éves fickó ugrik boldogan, ha a nagyapja csettint?

Hát igen. Én. Mert egy jó örökös a családi vagyon érdekében mindent megtesz.

De nem csak a pénz miatt. Hanem azért is, mert a Főkapitány alaposan belém nevelte a mottót, négyéves koromtól kezdve: Őrizd meg és védelmezd a családi hagyományt!

Mert ez a Riscoffok dolga. Még jobban feltölteni a családi kincstárat, majd átadni az utánunk következő nemzedéknek.

Apám igencsak szarul végezte a dolgát a Főkapitány szigorú elveihez képest, legalábbis annak alapján, amit a New Yorkból érkező hírek állítottak. Úgy tűnt, többet foglalkozik a szeretőjével, mint az irodájával. A Főkapitány legutóbbi üzenetéből nyilvánvaló volt, hogy ez így nem mehet tovább. Nagyapám úgy döntött, ideje visszatérnem a Gable birtokra, és beállni a sorba.

Így hát, ha nem is örömmel, de visszatértem. Engedelmes örökös voltam, ugyanakkor haragos is. Ezért ücsörögtem egy lepukkant bárban a város szélén, morcosan bámulva a tequilámat.

Bírtam a terhelést, amit a Főkapitány zúdított rám, de arra nem álltam készen, hogy a Gable birtokra visszatérjek. Ez azért túlzás volt. New York a véremben keringett, és fokozatosan egyre feljebb kerültem a ranglétrán egy olyan cégnél, ahol egyetlen családtagom sem ült az igazgatóságban. Bizonyítottam magamnak. Értékes munkát végeztem.

A Gable birtok az otthonom volt ugyan, de sosem éreztem ott jól magam. Gyönyörűbb kis települést el sem lehetett képzelni a hegyek között, de megosztott kisváros volt.

Erről is a családom tehet.

A Riscoff és a Gable család viszálya legendás volt, és nem úgy tűnt, hogy hamarosan vége szakadna. Senki nem maradt semleges, főleg az után nem, hogy legutóbb a Főkapitány egy árverésen megvásárolta a Gable család birtokát, amit adóhátralék fejében kényszerültek eladni.

Semmi szüksége nem volt rá, csak tetszett neki, hogy megszerezhet valamit a Gable családtól.

Az eladás után egy nappal a ház és a nagy pajta porig égett. A zsaruk nem tudták kideríteni, hogy a Főkapitány gyújtotta-e fel, hogy a Gable famíliával kiszúrjon, vagy épp valamelyik Gable tette, mert nem akarta, hogy a birtok mindenestül a Riscoffok kezére kerüljön.

Fogalmam sem volt, mi történt valójában, és különben is, leszartam. Csak azt tudtam, hogy egy lépést sem tehetek a városban anélkül, hogy megbámulnának, mert tudták, ki vagyok, és a lakosság fele gyűlölt.

Az anonimitás, amit New Yorkban élvezhettem, eltűnt abban a pillanatban, amikor megérkeztem a cég magánrepülőjével.

Megfogtam az üveget, és egy újabb Patrónt töltöttem magamnak, miközben hallgattam a bár élénkülő zaját.

Három napomba telt, hogy találjak egy helyet, ahol üldögélhetek és duzzoghatok anélkül, hogy felismernének. Ócska Mets sapkámban, egyszerű fehér pólómban és szakadt farmeromban baromira nem érdekeltem senkit Mo kocsmájában. Leginkább motorosok jártak ide, akik a hegyekbe készültek. Pont a másik végében volt az útnak, ami a családi birtokra vezetett, ahonnan alig vártam a szabadulást attól a perctől fogva, hogy betettem oda a lábam. A birtok folyton arra emlékeztetett, hogy az egész életemet a család és a felelősség határozza meg.

Önálló ember voltam, és kurvára idegesített, hogy most a nagyapám parancsol nekem.

Mo kocsmája tökéletes búvóhely volt, és én aznap csak szép nyugodtan iszogatni akartam, miközben a sorsomon töprengek. Ehhez még baromi sok tequilára volt szükségem.

Már fontolgattam, hogy az üvegből fogok vedelni, amikor kinyílt az ajtó, és a besüvítő szélben mindenki odafordult, még én is.

Azta kurva…!

Hollófekete haj. Vérvörös ajkak. És micsoda test!

Úristen. Ilyen nincs!

Még nem voltam részeg, de megfordult velem a világ, és csak bámultam, ahogy a nő lobogó hajjal belép a bárba. Úgy pózolt, mint valami fotómodell, de egyáltalán nem vette észre, milyen hatással van mindenkire.

A kocsma hirtelen elcsendesedett, és minden férfi döbbenten bámult. Mintha arra várnánk, hogy ránk nézzen. Matatott egy kicsit a táskájában, majd felpillantott.

Ne már!

Élénk kék szeme belém hasított. A lélegzetem is elállt, amikor csücsörítve körbehordozta a tekintetét, mintha a saját birodalma lenne a bár. Mintha otthon lenne. Kihúzta magát, kidüllesztette a mellét, és úgy sétált a pulthoz, hogy közben egyetlen férfira sem nézett rá.

Egy határozott nő. A francba, ez nem semmi!

Sütött róla az önbizalom, ahogy tőlem két bárszékkel odébb elhelyezkedett, és egy húszdollárost tett a pultra. – Egy tequilát kérek. Töményen, és azonnal.

Igazam volt. Határozott nő. Valami szerencsétlen faszkalap biztos felidegesítette, és én még sosem találtam semmit olyan csábítónak, mint a selymes bőre alatt forrongó haragot. Úgy begerjedtem rá, hogy megrándult a farkam. Nem az a fajta férfi vagyok, aki elszalaszt egy ilyen lehetőséget.

A pulton odatoltam elé a Patrónt. – Parancsolj!

A kék szempár pillantása olyan volt, mintha a golyóimat szorongatták volna. – Nem fogok lefeküdni veled, csak mert megkínálsz egy itallal.

Ez tetszik. Amióta a nagyapám hazaparancsolt, most először mosolyodtam el.

– Nem azért fogsz. – Felé fordultam a bárszéken, és megszokásból kezet nyújtottam. – A nevem…

– Hagyd a fenébe, nagyvárosi ficsúr. Nem érdekel a neved, anélkül is megiszom a tequiládat. Úgysem találkozunk többet.

Nem kellett felfednem előtte a kilétemet, és ez csak még jobban felvillanyozott. Be akartam bizonyítani, hogy rosszul ítél meg. Ehhez különleges tehetségem volt.

– Miből gondolod, hogy nagyvárosi ficsúr vagyok?

A csuklómra pillantott. – Puccos az órád. – Aztán a cipőmre nézett. – Az meg nem motorosbakancs, és nem is túrabakancs vagy acélbetétes bakancs. Nem környékbeli vagy.

Nem volt igaza, de mégis igaza volt. Gable-ből származom, de nem itt nevelkedtem. A szüleim magántanárokat fogadtak mellém tizenkét éves koromig, utána pedig bentlakásos iskolába küldtek. Az öcsémet szintén, a húgomat azonban nem. A szüleim úgy gondolták, hogy a húgomnak semmi szüksége bentlakásos iskolára, mert majd a főiskolán úgyis fog magának egy férjet. Szerencsére bekerült a Yale-re, és jobban érdekelték a gazdasági tanulmányok, mint az egyetemista fiúk.

Mivel szerettem volna megtartani a névtelenségemet, egyetértően bólintottam, aztán végigmértem a nő viseltes, magas sarkú csizmáját és rövid farmerszoknyáját.

– Ezek szerint a csizmád azt jelenti, hogy te környékbeli vagy?

Válasz helyett felállt a bárszék lábtámaszára, kinyújtózott, és levett egyet a pult fölött sorakozó felespoharak közül. A farmerszoknya a seggére feszült, persze tudtam, hogy jobb, ha nem bámulom, de nem bírtam ki.

Jézusom, micsoda csaj!

Leült, és az üvegből a pereméig töltötte a poharát. – Itt születtem, itt nőttem fel, és csak arra vágyom, hogy lelépjek a városból. Elegem van.

Néztem, ahogy nagy hozzáértéssel, egy kortyra fenékig üríti a poharat, és aztán lecsapja a karcos fapultra. A szemem megállapodott a pohár szélén a vörös rúzsnyomon. Lenne ötletem, hogy hol szeretném látni ezeket a vörös ajkakat.

A farkam kezdett ágaskodni, úgyhogy az ilyen gondolatokat inkább elhessegettem. Nem akartam egy motoroskocsmában üldögélni az erekciómat rejtegetve, mint valami kamasz fiú.

A nő arcára emeltem a tekintetemet. Nem esett nehezemre. Ahányszor rápillantottam, mindig feltűnt valami újdonság. Például most az apró szeplő a vörös ajka fölött.

Lenyűgöző. Döbbenet.

Felvonta a szemöldökét, és rádöbbentem, hogy már jó ideje bámulom. Magamhoz tértem, és megpróbáltam visszagondolni, hogy mi a francról beszélgettünk.

Ja, igen. Hogy le akar lépni Gable-ből. Hát én is, pedig én csak pár napja vagyok itt.

– És hová mennél?

– Tök mindegy. Még nem lépek le. Egyelőre itt ragadtam.

Majdnem folytatta, de inkább elhallgatott, és megrázta a fejét.

Valami rejtélyes oknál fogva legszívesebben azt mondtam volna a csajnak, vagyis inkább a végzet asszonyának, hogy elviszem bárhová, ahová csak akarja. De nem tettem.

– Olyan nincs, hogy itt ragadtál. Mindig lehet másképp dönteni.

A kék szempár fürkészőn figyelt, és én úgy éreztem, nem kapok levegőt. Soha az életben nem éreztem még ilyen delejes vonzást.

– Lehet, hogy mindig lehet másképp dönteni. Viszont ma este füstté vált minden tervem. Hogy ez miért jó? Csak azért, mert megszabadultam kilencven kiló túlsúlytól.

Ezek szerint igazam volt. Most szabadult meg valami faszfejtől, aki hülyére vette. Ostoba pöcs. De nekem csak jót tett.

A nő megfogta az üveget, és ismét töltött. Az ajkához emelte, és végig a szemembe nézett, ahogy kiitta. Szóhoz sem jutottam tíz hosszú másodpercig, és ezalatt valami bunkó kis fasz odaült mellé.

– Na végre, rájöttél hogy a seggfej pasid mindenkit megbasz, aki hagyja magát? Minket rögtön lekoptatott, ahogy megcsinálta a szerencséjét. Nem csodálom, hogy téged is dobott, hiszen Los Angelesben minden ribanc az ő farkát akarja.

A nő fagyos pillantást vetett a mellé telepedett fickóra. – Menj a picsába, Dave!

– A te picsádba jó lenne, bébi. Évek óta várom a lehetőséget, hogy felcsípjelek.

– Ne is álmodj róla!

Ezek ketten nyilván ismerték egymást, és én nem akartam beleavatkozni. De amikor a pasas elkapta a nő könyökét, leugrottam a bárszékről.

– A hölgy nem kérte, hogy tapogasd, úgyhogy el a kezekkel!

Dave felém fordult, mire Kékszemű is leugrott a bárszékről, és odébb taszította.

– Hozzám ne érj, te fasz… – kezdte kiabálva, de elhallgatott, mert Dave nekilökte a széknek.

A picsába!

– Na ide figyelj, szarházi! Hölgyekre nem emelsz kezet! – Felsegítettem a nőt, és odaálltam kettőjük közé.

– Maradj mögöttem! – mondtam. Rám villantotta a szemét, és már tiltakozni készült, de nem hagytam. – Biztonságosabb.

Üveg csörömpölése hallatszott, és amikor megfordultam, láttam, hogy Dave egy törött sörösüveget szorongat a nyakánál fogva.

Ugyan gazdag család sarja vagyok, de attól még ki kellett vívnom a tiszteletet a bentlakásos iskolában, úgyhogy elég hamar jól megtanultam verekedni.

A törött üveg a földön landolt, és Dave mellette kötött ki. A többi iszogató is feleszmélt, és a motorosok egyenként talpra álltak.

Hogy még mit tanultam a verekedésen kívül? Visszavonulni.

A lányhoz fordultam. – Most elhúzunk innen, de gyorsan.

Bólintott, kék szeme körbepásztázott a vállam fölött, és a kezét a kezembe csúsztatta. – Húzzunk.

Megszorítottam a kezét, és a hátsó ajtó felé iramodtunk. Szorosan követett, ahogy kivágtam az ajtót, és kivezettem a hűvös, tavaszi estébe.

– Nincs kocsim.

– Itt parkol a furgonom. – Előkaptam az egyik szolgálati furgon kulcsát, amit a személyzet használt a birtokon.

Ismét kivágódott az ajtó, nagyot csattant a fekete téglafalon, ahogy valaki kirontott utánunk. Megfordultam, hogy a testemmel védelmezzem a nőt, de nem voltam elég gyors, hogy kivédjem az arcomra célzott ütést is.

A fickó eltalált, én pedig elengedtem a nő kezét, és egy jobbegyenessel pofán vágtam a támadót. Megtántorodott.

– Az ilyesmi nem lehetne vonzó. Cseppet sem. – A nő rekedtes hangja áthatolt a véremben zúgó adrenalinon. – De mégis az volt.

A támadó ismét próbálkozott, és én ezúttal gyomorszájon vágtam. Hörögve térdre rogyott.

Felé léptem, de egy kéz megragadta a karomat. A kék szempár könyörgőn nézett.

– Menjünk! Nem ér annyit. Egyik szarházi sem ér annyit.

Nem bántam, hogy magam mögött hagyom a bunyót. Két perc múlva már a furgonban voltunk, és kifelé száguldottunk a parkolóból.

– Sajnálom. Én tehetek az egészről.

Rápillantottam, de árnyékban maradt az arca. Odakint nem voltak utcalámpák, semmi nem világított, csak a fényszóróm vágta át az éjszaka sötétjét, ahogy a város felé hajtottunk.

– Szerintem Dave tehet róla. Nem kérted, hogy letapizzon. Amúgy ki az a Dave? Mi volt ez az egész?

– Mindegy. Gondolni sem akarok rá. Ma este nem. Sőt, soha. Az egész kibaszott baromságot el akarom felejteni.

– Hol szeretnél kiszállni? – kérdeztem nagy nehezen, mert nem akartam még megválni tőle, főleg úgy nem, hogy esetleg a pasija lakásához kellene elvinnem, ahonnan még ki sem költözött.

– Engem soha senki nem védett meg. Soha.

– Nem volt akkora ügy.

Felém fordult. – Neked lehet, hogy nem, de nekem igen. Sokat jelentett.

Amikor kattant a biztonsági öv csatja, odapillantottam. – Mit csinálsz?

Közelebb húzódott az ülésen. – Megköszönöm. – Az ajka a nyakamhoz tapadt.

Tudtam, hogy ha most elmegy, soha többé nem látom, és ez a gondolat valahogy elviselhetetlen volt.

Azt akartam, hogy velem jöjjön, de nem a birtokra. A kibaszott birtokra semmiképp. Az a hely mindenből és mindenkiből kiszívta az életet.

Megpillantottam egy útelágazást, és leálltam. Amikor a belső világítást felkapcsoltam, láttam, hogy piheg, és kék szemét merőn rám szegezi.

A vérem a verekedéstől már amúgy is forrt, és most csak még jobban lázba jöttem. Láttam rajta, hogy kíván. Igen, akart engem. Ezt a tekintetet bárhol felismerném.

El akarja felejteni, ami történt vele? Lenne javaslatom, hogy hogyan.

Felé fordultam. – Ha meg akarod köszönni, az legalább egy csókba kerül.

Elkerekedett a szeme, a pupillája kitágult, és nagyot sóhajtott. Egy pillanatra megijedtem, hogy túl rámenős voltam, de nem húzódott el, csak még közelebb jött.

– Nem szoktam ám ilyesmit csinálni. Gondolom, most ribancnak tűnök…

– Tökéletesnek tűnsz. – Szinte rá sem ismertem a hangomra, olyan rekedten morogtam. Megragadtam a csípőjét, és az ölembe húztam.

Lelkes, kicsit ügyetlen csókban forrt össze a szánk, észveszejtő volt. Egyik kezemmel a hajába túrtam, a másikkal a csípőjét markoltam, és elmélyítettem a csókot. Még. Még többet akartam.

Tüzes volt, forró, édes. Bajkeverő. És őrülten akartam.

Lesöpörte a fejemről a sapkát, megtámasztotta a tarkómat, és olyan éhesen csókolt, ahogy még soha senki.

– Kívánlak.

Hátrébb húzódtam a hevességétől, a szavaitól. Hiszen még a nevét sem tudtam. Mégsem dughatom meg itt, a furgonban.

Éles pillantást vetett rám. – Ne keress kibúvót, városi ficsúr!

– Csak ne itt. Keressünk jobb helyet!

Kényszeredetten lecsúsztattam az ölemből, de nem messzire. Átkaroltam, magam mellett tartottam, és odahajoltam még egy csókért.

A francba, ez a nő függőséget okoz.

Meg kellett szereznem.

– Tudok egy jó helyet.

A kunyhóhoz vezető út rövid volt, és mázlink volt, hogy sikerült az úton tartani a furgont, és nem hajtottam az árokba, amiért annyira lekötötte a figyelmemet a nő.

Csendben volt, de a keze végig a combomon nyugodott, és az ujjai szinte égették a bőrömet még a farmeromon keresztül is.

Amikor megálltam a kis házikó előtt, tétovázva pillantott rám.

– Kérdezni akarok valamit. Tudnom kell, mielőtt bemegyek veled a házba.

Úgy éreztem, belehalok, ha most meggondolja magát, de bólintottam, és felkészültem lelkileg, hogy esetleg mégis hazaviszem.

– Én nem szoktam csak úgy kalandokba keveredni. Tudom, hogy minden nő ezt mondja, de hidd el, én igazat mondok. – Annyira hevesen magyarázott, hogy tudtam, nagyon komolyan beszél. – Nem vagyok ribanc, nem vagyok valami könnyű kis ringyó.

– Hagyd abba! – mondtam. – Nem kell mentegetőznöd.

Elhallgatott és nyelt egyet.

– Kívánlak – mondtam. – Azóta kívánlak, hogy beléptél a bárba. Miért gondolnék rosszat rólad, amikor pontosan ugyanabban a cipőben járunk? Nem ítélkezem, ahogy te sem, oké? Hiszek neked.

Úgy nézett rám, mintha nem lenne biztos benne, hogy hazudok-e neki, pedig minden szót komolyan gondoltam. Persze sokan vannak, akik elítélnek egy nőt amiatt, amit egy férfi számára elfogadhatónak tartanak, de én az apám viselt dolgai miatt nem voltam ilyen álszent.

– Oké – bólintott.

– De mit akartál kérdezni?

Nem felelt.

– Csak nyugodtan. Bármit elmondok.

– Ugye… nem vagy sorozatgyilkos? – Összevonta a szemöldökét, és tudtam, hogy nem viccel.

– Dehogy! – Megráztam a fejem, a nevetésem visszhangzott a furgon utasterében.

– Mert ha mégis, akkor egész életedben kísérteni foglak, ha megölsz. Lehet, hogy kicsi vagyok, de tudod, kicsi a bors, de erős.

– Azt elhiszem. – Napok óta most mosolyogtam először. – Te is higgy nekem! Nem vagyok sorozatgyilkos. Régebben vadásztam szarvasra egyszer-kétszer, de ennyi. Mellettem biztonságban vagy. Semmi olyat nem csinálok, amit nem akarsz.

Bizonytalansága beszédesebb volt a szavainál. Tényleg nem lehetett kalandornő. Biztosan nem szokott pasikat felszedni a bárban. Úgy sejtettem, egyáltalán be sem tette volna oda a lábát, ha nem épp most szakított volna a pasijával.

– Akkor jó. Egész életemben rossz döntéseket hoztam, és nem szeretném, hogy ez is az legyen.

– Nem lesz az. Becsületszóra, vagy ne legyen a nevem… – majdnem kiszaladt a számon, hogy Riscoff, de még időben elhallgattam.

Felvonta a szemöldökét. – Vagy ne legyen a neved…?

– Tiszteletre méltó, becsületes név. Az én családomban verés járt a nőkkel szembeni tiszteletlenségért.

Furcsa válasz volt, tudom, de nem jutott jobb az eszembe. A Főkapitány egyébként tényleg agyonütött volna, és az anyám szintúgy, ha nem lettem volna tisztelettudó. Ebben legalább egyetértettek.

A nő kinézett a furgon ablakán, és szemügyre vette a házikót. – Ez a tiéd?

Bólintottam, és leállítottam a motort. Mivel nem akartam elárulni a kilétemet, azt nem tettem hozzá, hogy ez egy vadászház, ami évtizedek óta a családom tulajdonában van. Szerény, rendes kis ház volt, nem hivalkodó, és én mindig jobban otthon éreztem magam benne, mint a birtokon.

Bár most már nem éreztem tétovázást a részéről, azért még esélyt akartam adni neki, hogy meggondolja magát. Kihúztam a kocsikulcsot. – Biztos be akarsz jönni?

Mosolyogva bólintott, és a testem minden porcikája végigbizsergett, mintha valami töményet ittam volna.

Hála az égnek! De ezt csak gondoltam, nem mondtam ki.

– Különleges vagy, Kékszemű – mondtam. Nem tudom, miért ez a becenév jutott eszembe, de illett hozzá.

– Jellegtelen senki vagyok – mondta, és elfordította a tekintetét. – De ma meg akarok feledkezni róla.

Megcirógattam az arcát.

– Nem vagy jellegtelen senki. Ezt anélkül is tudom, hogy elárulnád a neved. És ma, ha te is akarod, elfeledtetem veled, hogy miért jöttél el a bárba.

Rám emelte a tekintetét. – Pontosan erre van szükségem. Most rögtön. – Felém fordult, és az ölembe ült. A szoknyája felcsúszott feszes seggén. A testéből sugárzott a kielégítetlen vágy.

Soha életemben egyetlen nő sem akart engem ennyire anélkül, hogy tudta volna, ki vagyok.

A bugyik általában akkor repültek le, amikor kiderült a családnevem, de ez a csaj miattam volt elájulva. Csak miattam. Ez jobban megrészegített, mint egy egész üveg tequila.

Összeforrt az ajkunk, a csókja mohó volt, szinte kétségbeesett. Viszonoztam. Kavargó érzései feltüzeltek, a végletekig vágytam rá.

Aztán sikerült elhúzódnom. – Menjünk be! Nem foglak itt, a furgonban megdugni. Kizárt dolog.

Tiltakozni akart, de már nyitottam az ajtót, és kiszálltam vele együtt. Felemelve tartottam, hogy a karjaimban vihessem a házba.

– Lehet, hogy városi ficsúr vagy, de nem úgy viselkedsz – mondta, és a vállamba kapaszkodott.

Elmosolyodtam.

Megálltam az ajtó előtt, és óvatosan letettem. Kizárt, hogy ne érezte volna, milyen keményen dudorodik a nadrágom, amióta az ölembe ült.

– Ennek örülök.

Az ajtó előtt döbbentem rá, hogy nincs nálam a kibaszott kulcs. De tudom, hol a pótkulcs.

– Egy pillanat. – Pár lépést tettem, és a középső ablak alatt felemeltem egy mohos követ.

– Elhagytad a kulcsodat?

– Megvan valahol, de nem akarom arra pazarolni az időt, hogy keresgéljem. – Ez végül is nem volt hazugság. Pontosan tudtam, hol a kulcs, és eszem ágában sem volt visszamenni érte a birtokra.

– Értem.

Amikor végre kinyitottam az ajtót, újra a karomba vettem és úgy vittem be, majd a lábammal csuktam be mögöttünk az ajtót. Nem kapcsoltam lámpát a nappaliban, hanem a hálószobába vittem, és ott óvatosan letettem, majd becsuktam a hálószoba ajtaját is.

Ott állt előttem.

– Mégis meggondoltad magad? – kérdeztem.

Megrázta a fejét, és a mellkasomra simította a tenyerét. – Nem gondoltam volna, hogy egy városi ficsúr teste ilyen kemény.

– De még milyen kemény! – Közelebb léptem, és a térdemet a lábai közé csúsztattam. Magamhoz húztam, hogy érezze, milyen kemény lettem.

Perzselt a tekintete, bár az arcára kiült a bizonytalanság.

– Semmi olyat nem teszek, amit nem akarsz – nyugtattam meg.

– És ha mindent akarok?

– Akkor mindent megkapsz.

Megmarkoltam a fenekét, és háttal fordítottam az ágy felé. Felemeltem, és lassan az ágyra helyeztem. Óvatosan ránehezedtem, de nem a teljes súlyommal.

A testünk összesimult, és csak arra tudtam gondolni, hogy még többet akarok.

Még több érintést. Még több érzést. Még többet ebből a perzselő, kék pillantásból.

Lassan végigsimította az arcomat, ahol az ütés ért. – Megsérültél.

– Nem érzem. Csak téged érezlek. – A farkam kőkeményen nyomódott a testéhez.

– Komolyan mondtam, hogy én még sosem csináltam ilyet – nyögte ki, és én döbbenten meredtem rá.

– Te még szűz vagy? – Megdermedtem.

– Nem… nem, csak… még sosem volt egyéjszakás kalandom. – Félrehajtotta a fejét, mintha kerülné a tekintetemet. – Istenem, de ostobán hangzik!

Két ujjammal magam felé fordítottam az arcát. – Emlékszel, mit mondtam erre? Nem ítélkezünk. Komolyan gondoltam. Soha egyetlen nőre sem vágytam úgy, mint most rád.

A kék szempár felizzott. – Akkor talán hagyjuk is a bájcsevegést.

Akárki is ez a nő, veszélyes elegye a tűznek és az ártatlanságnak.

Védelmezőösztöneim harcoltak a vággyal, hogy letépjem a ruháját és belemerítsem a farkamat. Teljesen új, ismeretlen érzéseket hozott ki belőlem. Nem tudtam, mi történik velem, de úgy éreztem, oka volt, hogy mindketten épp ugyanakkor voltunk ott abban a kocsmában.

És bármi is az az ok, idehozott minket. Nem hagyhattam veszni a lehetőséget.

A tenyerembe fogtam az arcát, és szájon csókoltam. Puha és sima volt az ajka, és úgy csókolt, mint aki visszafogja a mohóságát. Alig vártam, hogy felszabadítsam az ösztöneit.

Azt akartam, hogy ez legyen élete legcsodálatosabb éjszakája. Azt nyugodtan elfelejtheti, hogy miért ment oda abba a bárba, de engem nem felejthet el soha. Ha tényleg olyan forró lesz az együttlétünk, amilyennek az eddigiek alapján ígérkezett, az egyszeri és megismételhetetlen lesz. És akkor végre lesz okom mosolyogni ebben az átkozott városban.

A nő keze az ingemmel babrált, és én kissé elhúzódtam, hogy levehesse rólam.

– Csodaszép vagy – mondta ámulva, és a mellkasomat bámulta.

– Te vagy csodaszép.

Kék szeme belém látott. Minden nyomás, ami rám nehezedett, most egyszerűen eltűnt. Köddé váltak az elvárások, a terhek. Semmi más nem létezett, csak mi ketten, és az éjszaka.

Úgy téptük le egymásról a ruhát, mintha megőrültünk volna, és amikor lekerült róla a blúz, és megpillantottam a gyönyörű melleit, a kemény mellbimbóit, a farkam szinte szétfeszítette a nadrágomat.

Legszívesebben rávetettem volna magam, de nem akartam elsietni. Vigyázni akartam rá, hiszen valami faszfej most borította ki, és én nem akartam ugyanezt a hibát elkövetni.

Levettem a szoknyáját, és magamba szívtam az illatát. – Nedves vagy, ugye, Kékszemű?

– Te tehetsz róla. Miattad. Én csak…

– Te csak…?

– Én sosem… Nem ennyire… nem ilyen gyorsan… ez olyan különös.

Hebegő szavaitól elhatalmasodott rajtam a birtoklási vágy és valami diadalmas érzés. Bármi volt a célom, amikor idehoztam, ez most megváltozott. Azt akartam, hogy rám szokjon. Hogy megőrüljön értem. Hogy én legyek az egyetlen férfi, aki ilyen hatással van rá.

És még a nevemet sem tudja.

Ez szédítő érzés volt, rajtam kívül nem is értette volna senki. Igazi ajzószer. És nekem sem kellett tudnom a nevét, hogy tudjam, soha senkit nem kívántam még ennyire. Száguldott bennem az adrenalin. Talán arra volt szükségem, hogy legyen valami ebben a városban, ami az enyém.

Végigsimítottam a testét, és lehúztam róla a bugyit. Nekem feszült a teste, és mélyen belélegeztem az illatát.

Igazat mondott. Nagyon nedves volt, és ahogy megemelte a csípőjét, tudtam, hogy annyira akarja ezt, amennyire én akarom.

Vajon mikor elégítette ki valaki utoljára?

Ezt a kérdést inkább elhessegettem, mielőtt még elkezdtem volna komolyan eltűnődni a válaszon. Mindegy, mikor, és mindegy, kicsoda. Senkire nem fog emlékezni, csak rám!

A körmét a vállamba mélyesztette, ahogy az ujjam végigcirógatta a világ legszebb szeméremajkait. Beleremegett az egész teste.

– Milyen érzékeny vagy… milyen nedves… és tűzforró.

Válaszra nyitotta a száját, de csak felnyögött. Aztán odahajtottam a fejem, és a nyelvem végigfutott a nedvességén.

– Ó, istenem… csináld még!

Kezdtem gyanítani, hogy bár már nem szűz, és bár félórai ismeretség után az ágyban kötött ki velem, de valóban nem túl tapasztalt, és nem szokott ilyesmit csinálni.

Így aztán még inkább feledhetetlenné akartam tenni ezt az éjszakát.

A teste megvonaglott, lüktetett, hátravetette a fejét, ahogy mohón faltam. Nyögdécselt és egyre hangosabban sikoltozott, nedvessége csiklandozta a nyelvemet.

Egyszerűen döbbenetes!

Felemeltem a fejem, és végigsimítottam a combjai között. Imádtam, ahogy beleremeg az érintésembe. – Akarlak. Most azonnal.

A szemembe nézett, és kissé szétnyitotta a lábait. – Akkor mire vársz?

Ártatlansága és merész szavai megrészegítettek. Esélyem sem volt ellenállni, még ha akartam volna, akkor sem.

Felálltam az ágyról, és kigomboltam a farmeromat. Elkerekedett a szeme, amikor elé tárult a farkam.

– A mindenit!

Úgy suttogott, mint aki fohászkodik, és tudtam, hogy én vagyok a legszerencsésebb férfi a világon. Megmarkoltam a farkamat, és végighúztam rajta a kezemet. Kék szeme a makkomat figyelte, és bár megőrjített a gondolat, hogy vörös ajkai közé fogja, még ennél is jobban akartam, hogy a combjai között lehessek.

Elővettem a tárcámat, és találtam egy óvszert. A fogammal bontottam ki a csomagolását, szerencsére ép volt. Le nem vette rólam a szemét, ahogy lassan felhúztam, és majdnem szóltam neki, hogy segíthetne. De ehelyett lubickoltam a perzselő pillantásában és a teste forróságában.

– Biztosan akarod?

– Siess!

Hála az égnek!

Miután felvettem a gumit, odahajoltam fölé, és éreztem a lágy domborulatait. Egyáltalán nem hasonlított a New York bárjait benépesítő, feketébe öltözött botsáskákra. Megragadta a vállamat, és a csípőjét megemelve a farkamhoz dörgölőzött, mintha magába akarná vonni.

Összeszorítottam a fogam, és alig bírtam magammal, ahogy a nyíláshoz értem. – Innen már nincs visszaút, Kékszemű.

– Nem is kell. Akarom.

Amint kimondta, beléhatoltam.

Minden gondolatom elpárolgott, és minden korábbi emlékem a szexről köddé vált, csak az ő szoros, nedves forróságát éreztem. Rám fonódott, ellazult, és tövig befogadott.

Nem volt szűz, de ennyi erővel akár az is lehetett volna. Felmordultam, ahogy elárasztott a birtoklási vágy, amit ez a nő kiváltott belőlem.

Nem tudom, miféle faszfej volt a legutolsó fickója, de hogy reggelre nem fog rá emlékezni, az biztos. Ha úgy dugom meg, ahogy akarom, akkor egyikünk sem fog emlékezni semmire, ami korábban történt velünk az ágyban.

Előre-hátra mozogtam, és a csípője követte az egyre hevesebb lökéseimet. Vonaglott és sikoltozott. Nem lassítottam és nem estem ki a ritmusból. Addig dugtam, amíg összeszorultak a belső izmai, és akkorát élvezett, hogy majdnem elmentem én is.

– Te jó ég!

Lehanyatlott, és végre én is elengedtem magam. Lüktetett benne a farkam, és le nem vettem a szememet az arcáról.

Ez mi a franc volt? Miféle varázsereje van ennek a nőnek?

És ami még fontosabb… ki ez a nő?

Meg akartam tudni.

Mert ha valaki azt mondta volna, hogy szántszándékkal ültették oda a bárba, hogy belebolonduljak és bármit megtegyek, hogy újra megkaphassam, azt simán el is hittem volna.

Sokszor volt már részem az életem során jó szexben. Csodálatos szexben is. De komolyan, ilyet, mint vele, még soha nem éltem át. Ez semmihez nem volt hasonló.

Amikor kicsusszantam, már teljesen ellazult a teste, és rámosolyogtam. Jólesik a férfinak, ha látja, hogy az élvezettől elkábult a nő.

A testem és az elmém az elmúlt napok rengeteg stressze után csak egy dologra vágyott: némi alvásra, mielőtt újra a magamévá teszem őt.

Levettem a gumit, betakargattam a lányt, és mellé feküdtem.

Nem engedem el holnap, amíg meg nem mondja a nevét, és azt, hogy mikor találkozunk ismét.

Lehet, hogy megőrültem, de úgy éreztem, ő a végzetem.

Az éjjel még kétszer szexeltünk, és azt hittem, nyomába sem ér majd az elsőnek, de tévedtem.

Még jobb volt.

A teste teljesen ráhangolódott az enyémre. Addig lovagolt rajtam, amíg elmentem, és életemben nem volt még ilyen látványban részem. Aztán hátulról csináltuk, megragadtam a haját, és megint elragadott a birtoklási vágy.

Nem kellett tudnom még a nevét sem, úgyis tudtam, hogy ő az enyém.

Amikor ismét elaludtam, az ujjaim a hajába gabalyodtak.

Néhány órával később kinyitottam a szemem, és döbbenten láttam, hogy üres az ágy. Felpattantam, és körülnéztem.

A lány nem volt sehol!

Nem, nem lehet, hogy csak elképzeltem ezt az éjszakát.

Ekkor meghallottam a nappaliban a padló reccsenését.

A picsába, képes lesz lelépni!

Nem engedhetem, hogy úgy menjen el, hogy a nevét sem tudom, és különben is, nincs kocsija, nem tud hazamenni.

Ahogy kiugrottam az ágyból, még a farmert sem kaptam fel, csak kirohantam a nappaliba. – Hé…

Már az ajtónál állt, teljesen felöltözve. Megpördült, de ekkor láttam, hogy nem az ajtót nézte, hanem egy képet, ami egy vadásztrófea és egy antik puska alatt függött.

Én voltam rajta az apámmal és a nagyapámmal.

Az elégedett mosoly helyett rémületet láttam a kék szempárban.

– Baj van? – kérdeztem.

Elhátrált az ajtó felé, és megbotlott, ahogy a kilincs felé nyúlt.

– Te… te… Lincoln Riscoff vagy, ugye? – A hangja ugyanolyan rémült volt, mint a tekintete.

Soha egyetlen nő sem nézett még így rám. Amikor megtudták a nevemet, általában úgy lerohantak, hogy alig győztem lekoptatni őket.

Felszegtem az államat. – Igen. Na és?

– A picsába! – Felkapta a padlóról a csizmáját, és kitárta az ajtót.

Már majdnem végigrohant a kocsibeállón, mire az előkertbe értem.

– Várj!

Hátrapillantott, megbotlott, és elejtette az egyik csizmát, miközben rohant tovább.

A francba!