32. FEJEZET2015
Venezuela, Caracas
A keze megállapodik a csípőmön; nem tapogat vadul, ahogy általában a férfiak teszik. A szája erőszakos, olykor megharap, de nem lökdös, taszigál, és nem próbál gyorsan megszabadítani a ruhámtól. Tudom, nem nyúlt volna hozzám, ha nem adom jelét annak, hogy én is akarom. Akarom? Magam sem tudom. Jesus évek óta része az életemnek, és megőrülök attól, hogy mégis fényévekre van tőlem. Ő volt eddig az egyetlen, akire nem tudtam nőként hatni, és ez most megdőlni látszik. Persze nem vagyok ostoba, nyilván Jesusnak ez sem jelent semmit, hiszen kiismertem már őt, neki valóban egy kő van a szíve helyén. Rossz érzés nélkül öl meg embereket, hajt a saját hasznára szegényeket, vagy éppen paktál le egy idegen nemzettel, hogy neki jó legyen. Úgy van, ahogy régen mondta
