31. FEJEZETEl sem tudom mondani, milyen érzés ezekbe a szemekbe belenézni. Tudom, hogy ez itt már Kolumbia, és a FARC valójában nem sokat jelent nekem, mégis, mintha hazaérkeznék. Euforikus boldogság tör rám, annál is inkább, mert rögtön feltűnik az egyik sarokban egy ismerős alak. Manuel. A hely, ahol Manuel ott van, Jesust is rejti.
Manuel kalapja az asztalon hever, rám csak egy pillantást vet, a szemét inkább a két katonára szegezi. Gyűlölöm Manuelt, most mégis kevés tart vissza attól, hogy odaintsek neki: „Helló, te kutya!”
Jesus emberei.
Érzem…
Senki nem jelez felém. A barna katonára nézek, várom, hogy eredménye legyen az italába rejtett anyagnak, de még tartja magát. Nyugodtnak tűnik, de szemmel láthatóan felméri a terepet, és mindenre fel van készülve.
– Leülünk? Addig megkérde
