47. FEJEZET2017
Venezuela, Caracas
Tudom, szánalmas, de jó érzés Jesusszal újra találkozni. A hatalmas testét figyelem, ahogy a fotelben nyújtózkodik, miközben körbejáratja a szemét a lakásban.
– Baszd meg, Manuel, szólj valakinek, hogy hozza rendbe ezt a putrit! Kiokádom a belem.
Manuel említésére tovább kúszik a pillantásom. Ott áll a sarokban, és engem néz. Mintha némi sajnálat tükröződne a tekintetében…
– Már szóltam. Mi legyen? A házadba visszük?
Jesus rám néz, olyan undorral méreget, mintha mindig is csak egy szerencsétlen, nyomorék, a nyakán csüngő jószág lettem volna. Tudom, hogy nézek ki. Az arcomon fekete foltok éktelenkednek, csakúgy, ahogy a testem többi részén is. Érzem magamon a vér szagát, bár a bőröm már tisztának tűnik.
– Nem, oda semmiképp. Ez most már veszélyes…
