24. FEJEZET2020
DÉL-AMERIKA
Minden jobb úgy, ahogy van: nem szabad a katonákhoz közel kerülnöm. Nem titkolom, hogy Robert ez alatt a pár nap alatt szívemnek kedves lett, de ez nem azt jelenti, hogy neki meghajolok. Talán ha ott, a folyóparton a csók után nem hagy faképnél, akkor az érzéseim sebesen száguldanának tovább abba az irányba, amerre elindultak. De ő lefékezte.
Beszívom a levegőt, egyrészről megkönnyebbülök, másrészt viszont nehézzé válik a szívem.
Ez már nem a hazám.
A dzsungelben nincsenek határok, de most mégis úgy érzem, mintha vaskos kőfalak választanának el egész eddigi életemtől.
Vége, és kezdődik.
– Szerintem már Kolumbiában vagyunk – jegyzem meg.
– Honnan veszed?
– Hamarosan elérjük az első falut.
Volt egy időszak, amit Jesus arra szánt, hogy alaposan kiokított
