Később

Chapter 6

Szóval az van, hogy halottakat látok. Amióta az eszemet tudom, mindig is láttam őket. De nem úgy, mint abban a Bruce Willis-filmben. Néha érdekes képesség, néha ijesztő (például a fickó a Central Parkban), néha a hátam közepére se kívánom, de többnyire csak van. Mint a balkezesség, vagy ha háromévesen klasszikus zenét tudsz játszani vagy a korai Alzheimer, ami elérte Harry bácsit, amikor még csak negyvenkettő volt. Hatévesen nekem a negyvenkettő öregnek tűnt, de már akkor is értettem, hogy ahhoz viszont fiatal, hogy ne tudd, ki vagy. Vagy hogy elfelejtsd a dolgok nevét… valamiért ez ijesztett meg a legjobban, amikor meglátogattuk Harry bácsit. Az ő gondolatai nem egy eldurrant agyi ér miatt fulladtak vérbe, de vérbe fulladtak.

Anyával eltrappoltunk a 3C lakásig, és anya kinyitotta az ajtót. Ami időbe telt, mivel három zár is volt rajta. Azt mondogatta, meg kell fizetni az árát, ha az ember stílusosan akar élni. Hatszobás lakásunk volt, ami a Park sugárútra nézett. Anya Parkbéli Palotának nevezte. Hetente kétszer takarítónő járt hozzánk. Anyának volt egy Range Rovere a parkolóházban a Második sugárúton, és néha felkocsikáztunk Harry bácsihoz Speonkba. Regis Thomasnak és még pár írónak köszönhetően (de főleg a jó öreg Regisnek), úgy éltünk, mint a kiskirályok. Sajnos nem tartott sokáig, amit hamarosan részletezek is. Visszatekintve néha az az érzésem, hogy az életem egy Dickens-regény, csak káromkodásokkal megtűzdelve.

Anyám ledobta a kéziratos táskáját meg a retiküljét a kanapéra, és lehuppant. A kanapé fingó hangot adott, ami általában megnevettetett bennünket, de nem aznap.

– Azt a kurva – mondta anyám, majd felemelte a kezét. – Nem…

– Nem hallottam – mondtam.

– Helyes. Elektromos nyakörvet kéne viselnem, ami megcsap árammal, amikor káromkodok előtted. Abból tanulnék. – Előrenyomta az alsó ajkát, és félrefújta a frufruját. – Még van kétszáz oldalam Regis legújabb művéből…

– Ennek mi a címe? – kérdeztem, de tudtam, hogy benne lesz a Roanoke szó. Mindig benne volt.

– Roanoke szellemszüzei. Az egyik legjobb munkája, tele sze… tele csókolózással és öleléssel.

Pofát vágtam.

– Sajnálom, kisöreg, de a hölgyeknek zakatol a szíve és ég a combja. – A táskára nézett, amiben a Roanoke szellemszüzei kézirata lapult, szokás szerint hat-nyolc befőttesgumival átkötve, amiből egy mindig elpattant, kiváltva anyámból egy remekbe szabott káromkodást. Sokat még ma is használok. – De most igazából semmihez sincs kedvem, csak egy pohár borhoz. Vagy egy egész üveghez. Mona Burkett kellemetlen perszóna volt, a férjének jobb nélküle, de most ki van készülve. Nagyon remélem, hogy vannak rokonai, mert nem szeretnék fővigasztaló lenni.

– A felesége is szerette – jegyeztem meg.

Anya furán nézett rám.

– Igen? Gondolod?

– Tudom. A pulykámat leszólta, de aztán sírt és megpuszilta a férjét.

– Azt csak képzelted, James – mondta, de meggyőződés nélkül. Addigra már tudta, biztos vagyok benne, csak hát a felnőttek nehezen tudnak hinni, és meg is mondom, miért. Amikor gyerekként megtudják, hogy a Télapó kamu, és hogy Aranyfürtöcske nem igazi lány, és hogy a húsvéti nyuszi baromság – csak három példa, de tudnám sorolni –, komplexus alakul ki bennük, és attól kezdve csak azt hiszik el, amit a saját szemükkel látnak.

– Nem, nem képzeltem. Azt mondta, hogy nem vagyok egy Rembrandt. Ki az?

– Egy művész – felelte, és megint elfújta a frufruját. Nem tudom, miért nem vágta le simán vagy miért nem csináltatott más frizurát. Megtehette volna, mert nagyon csinos volt. – Amikor átmegyünk Mr. Burketthez enni, nehogy bármit mondj neki arról, amiről azt hiszed, hogy láttad.

– Nem fogok – ígértem meg. – De igaza van. A pulykám tré. – Ettől az igazságtól elkámpicsorodtam.

Meglátszódhatott rajtam, mert anyám széttárta a karját.

– Gyere ide, kicsim.

Odamentem és megöleltem.

– A pulykád nagyon is szép. A legszebb pulyka, amit láttam. Felteszem a hűtőre, és ott marad örökre.

Olyan szorosan öleltem, ahogy bírtam, és a válla gödrébe fúrtam a fejem, hogy érezzem a parfümje illatát.

– Szeretlek, anya.

– Én is szeretlek, Jamie, milliószorosan. Most menj játszani vagy tévézni. Telefonálnom kell párat, mielőtt megrendelem a kínait.

– Oké. – Elindultam a szobám felé, aztán megtorpantam. – A gyűrűket az előszobai szekrény felső polcára tette, valami emlékkönyvek mögé.

Anyám tátott szájjal meredt rám.

– Miért csinálta volna?

– Megkérdeztem, de nem tudta. Azt mondta, addigra a gondolatai vérben fuldokoltak.

– Édes istenem – rebegte anyám, és a nyakára tette a kezét.

– Valahogy meg kéne mondanod Mr. Burkettnek vacsora közben. Akkor nem aggódna miatta. Kérhetek szezámmagos csirkét?

– Igen. De barna rizzsel, nem fehérrel.

– Jó jó jó – mondtam, és mentem legózni. Robotot építettem.