Később

Chapter 7

Burkették lakása kisebb volt a miénknél, de otthonos. Vacsora után, amikor a szerencsesütit eszegettük (az enyémben az állt, hogy Egy toll a kézben jobb, mint egy madár a levegőben, aminek semmi értelme), anyám megkérdezte Mr. Burkettet:

– A szekrényekben is nézte, Marty? Mármint a gyűrűket.

– Miért tette volna a gyűrűit szekrénybe?

Jogos kérdés.

– Hát, a gutaütés közben talán nem gondolkodott világosan.

A kis kerek asztalnál ettünk a konyhasarokban. Mrs. Burkett az egyik széken ült a konyhapultnál, és lelkesen bólogatott, amikor anyám ezt mondta.

– Majd megnézem – mondta Mr. Burkett. Nem hangzott meggyőzöttnek. – Most túl fáradt és zaklatott vagyok.

– Maga majd nézze meg a hálószobai szekrényt, ha lesz ereje – mondta anyám. – Én megnézem az előszobában most. Az édessavanyú hús után kell egy kis nyújtózkodás.

– Ezt magától találta ki? – kérdezte Mrs. Burkett. – Nem is tudtam, hogy ilyen okos. – Már most is nehezebben hallottam. Egy idő múlva egyáltalán nem is fogom hallani, csak látom majd, hogy mozog a szája, mintha egy vastag üveglap mögött lenne. Utána nem sokkal el is tűnik majd.

– Anyám nagyon okos – mondtam.

– Sose mondtam, hogy nem az – mondta Mr. Burkett, aki azt hitte, neki szóltam –, de ha megtalálja azokat a gyűrűket az előszobai szekrényben, megeszem a kalapomat.

A következő pillanatban anyám felkiáltott, „Bingó!”, majd bejött, és a kinyújtott tenyerén ott hevert a két gyűrű. A karikagyűrű hétköznapi volt, a jegygyűrű viszont akkora, akár egy szemgolyó. Az aztán csillogott.

– Édes istenem! – kiáltott fel Mr. Burkett. – Hogy a jószagú…?

– Szent Antalhoz imádkoztam – mondta anyám, de közben gyorsan küldött felém egy pillantást. Meg egy mosolyt. – „Anti, Anti, gyere gyorsan! Elveszett valami, keresd hamarjában!” És mint látja, bevált.

Gondoltam, megkérdezem Mr. Burkettet, kér-e sót vagy borsot a kalapjára, de aztán mégsem tettem. Ez nem volt vicceskedős pillanat, és különben is, ahogy anyám mindig mondja: senki se szereti a nagyokosokat.