Felénk tartott, ami nem lepett meg. A legtöbbjük, nem mind, de a legtöbbjük egy ideig még vonzódik az élőkhöz, mint a bogarak a bogárlámpához. Ez elég rémes hasonlat, de más nem jut eszembe. Akkor is tudtam volna, hogy halott, ha eleve nem tudom, mégpedig amiatt, amit viselt. Hűvös nap volt, de csak egy sima fehér pólót, bő sortot és olyan szíjszandált viselt, amit anya úgy nevez: Jézussaru. És még volt más is, egy fura dolog: egy sárga selyemövet viselt a vállán keresztben, amire kék szalagot tűztek.
Liz mondott valamit anyámnak, hogy nincs ott senki, csak színlelek, de nem figyeltem oda. Kihúztam a kezem anyáméból, és Mr. Thomas felé indultam. Megtorpant.
– Helló, Mr. Thomas – mondtam. – Jamie Conklin vagyok. Tia fia. Még nem találkoztunk.
– Jaj, ne már – nyögte mögöttem Liz.
– Hallg
