Burkett professzor olyan régimódi volt, hogy nem volt filteres teája, csak szálas egy hengerben. Amíg vártam, hogy forrjon a víz, megmutatta, hol találom a „teatojást”, és megmondta, hogy mennyi teát tegyek bele. Érdekes volt a teafőzés. Én maradok a kávénál, de néha pont egy kanna tea kell az embernek. Olyan szertartásos elkészíteni.
Burkett professzor mondta, hogy a teának öt percet kell ázni a frissen forralt vízben, se többet, se kevesebbet. Beállította az időzítőt, megmutatta, hol vannak a csészék, aztán átbicegett a nappaliba. Hallottam a megkönnyebbült sóhajt, ahogy leült a kedvenc székébe. És egy fingot. Nem harsány trombita volt, inkább szolid oboa.
Csináltam két csésze teát, és egy tálcára tettem egy kis tál cukorral meg egy doboz tejes tejszínnel a hűtőből (utóbbiból egyikünk
