Fejezet 17

1108 Words

– Szépen mondta ezt az egyetlen sort, uram – jegyezte meg Flóra –, ismeri az egész verset? – Igen, nagyon jól ismerem ezt a verset. Már olvasnom sem kell, ha akarom, fejből felmondom magamnak minden sorát. A börtönben úgy mormoltam, mint mások az imát. – Mondja el nekünk is, uram. – Ugyan már, nem színházban vagyunk… – Főnök – kérlelte Lányi –, a vendégünk kedvéért mondd el. – De nagyon hosszú, elmegy vele az idő. – Nem baj, uram, mondja el nekünk. És Vass köhintett egyet-kettőt és rákezdett a Balladára. Igazi átéléssel mondta, játszott a szavakkal, hallgatósága már-már könnyezett, s amikor befejezte, spontán taps tört ki, az előadó pedig úgy tett, mintha meghajolna, láthatóan élvezte a sikert. Ekkor került az asztalra a gyümölcskoktél pezsgőben és egy tál gesztenyés kifli. Flóra ö

Free reading for new users
Scan code to download app
Facebookexpand_more
  • author-avatar
    Writer
  • chap_listContents
  • likeADD