Elragad

2. FEJEZET

2. FEJEZETCAMERON ENYHÉN MEGRÁZTA A FEJÉT.

Levette a zakóját, átvetette a szék magas háttámláján, és az ágy túloldalához lépkedett. Felmászott, mellém feküdt, a felvert párnára fektette a fejét, és kinyújtóztatta hosszú lábát.

Valamit írt a BlackBerryjén. Feltételeztem, hogy Richarddal tudatja az ittlétemet.

– Dühös – mondtam szelíden.

– Nem vagyok dühös – közölte, és elmosolyodott.

Mintha soha nem csókolóztunk volna. Ez volt az első fizikai kapcsolatom vele az Enthrall kínzókamrájában. Az az intim pillanat nem volt öncélú. Csak azért csábított el, hogy átadjon Richardnak.

Először kicsit ijesztőnek, sőt szokatlannak találtam a módszerét, de amikor jobban megismertem, értékelni kezdtem bájos párközvetítő tehetségét. Napok, hetek teltek el, mire az igazság rám zúdult, mint eső egy viharos napon, lehullt a szememről a hályog, és vissza tudtam tekinteni. Cameron abban a reményben flörtölt velem, hogy felkelti Richard érdeklődését. Soha nem az volt a lényeg, hogy mit akar Cameron. Nem érdekeltem igazán. Csupán játékszer voltam. Így biztonsággal fantáziálhattam róla. Ez a férfi nem az én szintem volt, a saját szavaival élve a fekete mágia szakértője a b**m legnagyobb fokú mestereként volt ismert.

Elcsitult a kaland mámorító borzongása, és én megkönnyebbültem, amiért kikosarazott. Mégis, mi a fenét gondoltam?

Cameron zsebre dugta a telefont.

– Takarózzunk be. – Szorosan behunyta a szemét. – Aludjunk egyet.

Nem értettem, hogyan lennék képes aludni, de azért magamra húztam a paplant. Dermedt bőröm hálásan fogadta a meleget. Cameron fölém hajolt, és bebugyolált. Ettől az apró gesztustól biztonságban éreztem magam.

– Megígéri, hogy nem kóborol el? – kérdezte.

– Ígérem.

Kiszabadította a csuklómat a bilincsből. Megcirógatta ott, ahol a fém kidörzsölte a bőrömet, csillapította a fájdalmat. Elhelyezkedtem az ágyon, a simogatása segített álomba merülnöm.

Itt nem értek el a rémálmok.

A hajamban kúszó gyengéd ujjak ébresztettek. Pislogva vettem észre az ágy szélén ülő Richardot.

– Szia – köszöntött.

Aranyszőke fürtjei borzasan meredeztek. Szép, napbarnított arcára kiült a köztünk növekvő feszültség. Tengerkék szemében szinte mindig kétség tükröződött. Tépett dizájnerfarmerja és pólója arra utalt, hogy rohanvást indult el.

Cameron még mindig itt volt. A hátát a fejtámlának vetve ült, Richardot nézte.

Felkészültem a veszekedésre.

– Talán példát veszek Cameronról, és ezentúl az ágyhoz bilincsellek.

– Milyen volt az utad? – kérdezte Cameron.

– Nem volt forgalom – Richard végignézett a fűzőmön, aztán aggodalmas pillantást lövellt Cameron felé.

Cameron felvont szemöldökéből ítélve ő és Richard a néma kommunikáció alatt ugyanarra gondolt.

Richard lejjebb húzta rólam a takarót, az ujjhegye végigvándorolt a fűzőm mellrészén.

– Ugyanez volt rajtad, amikor először vittelek a kínzókamrába.

– Emlékszem – pironkodtam, és azt kívántam, bárcsak ne említette volna Cameron előtt.

– Jól áll.

– Az volt az utolsó alkalom…

– Volt egy megállapodásunk – mondta Richard. – Te szegted meg.

– Megígérted, hogy folytatod a kiképzésemet. – Dacosan felszegtem az államat. – Visszavontad az ígéretedet.

– Felfüggesztettem a kiképzésedet – csattant fel.

– Miért? – vágtam vissza.

– Már a második terapeutához jársz. És most sem vagy hajlandó beszélni.

– Ezt ne most vitassuk meg.

– Nem, Mia, beszélnünk kell róla – erőltette Richard.

– Unalmas – mondtam. – Különben is, végig a terapeuta beszél.

– Mondd el nekünk most – biztatott Richard.

Biztos voltam benne, hogy megbánta a szavait.

– Csak három nappal később mondtad el. Három nappal az után, hogy megtudtad, az apám életben van.

– Olyan boldog voltál – mondta Richard. – Nem akartam összezúzni az életedet.

– Nem volt jogod várni.

– Tudom, hogy elcsesztem.

Felnyomtam magam az ágy háttámláján.

– Mindvégig tudtad.

– Igazad van. Nincs más mentségem, mint hogy azt akartam, boldog legyél.

– Ha Scarlet nem adta volna oda azt az aktát, amelyikben a múltamban kutakodtál, semmi sem derül ki.

Cameron az oldalára fordult, és a tenyerére fektette a fejét.

– Ezt hívják háttérellenőrzésnek, Mia. A nyomozó az utasításaimat követte. Ezért fizetem. Nem volt semmi vészjósló ebben az eljárásban.

– Nem, az egyetlen vészjósló benne az apám.

– Jó, hogy beszélünk Napáról – mondta Richard.

– Remek szőlőskertjeik vannak. – Cameronra pillantottam. – Nagyjából ennyi.

– Önző voltam, hogy nem szóltam azonnal, amikor rájöttem – vallotta be Richard. – Tudtam, hogy ez megváltoztatja a kapcsolatunk dinamikáját.

A szavai összetörték a szívemet.

– Mindketten fáradtak vagytok – mondta Cameron. – Maradjatok itt, szívesen látlak benneteket.

Magamra húztam a paplant.

– Nincs szükségem terápiára.

– Beszéljünk róla – mondta Cameron.

– Inkább ne – hárítottam.

Cameron felült, hivatalos testtartást vett fel, ezzel szerezte vissza az irányítást.

– Először is, maga rendkívül kiegyensúlyozott, fiatal nő. Csak azért hisszük, hogy a terápia segíthet, mert az utóbbi időben a stressz jeleit mutatja.

– Bébi, lefogytál – mondta Richard. – Nem eszel rendesen.

– Kicsit csökkent az étvágyam. De ez a boldogságtól van.

– Vitatkozó kedvedben vagy – mondta Richard.

Vállat vontam.

– Megvan a saját véleményem. És szeretem megosztani.

– Hogy létezik, hogy az apád árulása nem volt rád hatással? – kérdezte Richard.

– Túl vagyok rajta.

Richard Cameronra pillantott.

– Dr. Lucy Raul kiváló terapeuta – jelentette ki Cameron. – Nos, ha vele sem létesít kapcsolatot…

– Miért ne lehetne maga a terapeutám? – kérdeztem. – Richard terapeutája, és a barátja is.

– Kivételes körülmények – jegyezte meg Cameron.

– Mia, Napa óta zaklatott vagy – mondta Richard. – Amióta láttad apádat…

– Az apám apját. Legalábbis ezt akarta velünk elhitetni.

– Nos, most már tudja, maga tisztában van vele, hogy nagyon is él – mondta Cameron. – Talán összehozhatnék egy találkozót.

– Ne merészelje!

Richard döbbentnek tűnt.

– Sajnálom – mentegetőztem.

Cameron rám irányította lézertekintetét.

– Jól csinálja. Folytassa.

– Akár halott is lehetne. Halottnak tettette magát, hogy új életet kezdhessen az új feleségével. – Kirántottam a kezem Richard szorításából. – Jól vagyok. A terápia olyan, mintha felkavarnánk a sáros vizet. A gazdagok luxusa.

– Annyira bosszantó vagy – mondta Richard.

– Miért kell azt a sok szart felkavarni?

– Sokkal inkább a levegő megtisztításáról van szó – szólt bele Cameron.

– Richard, nem miattad vagyok feldúlt – mondtam. – Magamra haragszom, amiért bíztam benned.

Richard megbántottnak tűnt, szörnyen éreztem magam, legszívesebben visszaszívtam volna.

– Ahhoz, hogy elmerülj a mi különleges életstílusunkban, bizalomra van szükség – mondta halkan Cameron.

– Richard, az első szeánszunkon nagyon közel éreztem magam hozzád – mondtam.

– Csak a lábujjadat nedvesítetted be – mondta Richard. – Leszámítva azt, amikor engedély nélkül bementél a Chry­salisba, soha nem láttad, mit csinálunk.

– Mi van a kínzókamrával? Elvittél oda egy szeánszra.

Richard együttérzőn nézett.

– Könnyű ügetés volt.

Cameron bólintott.

– Azt próbáljuk magával megértetni, hogy a b**m-nek van egy pszichológiai oldala, és ez nagyon heves. Mielőtt valaki alávetett lesz, fel kell építeni a bizalmat.

– Én kiegyensúlyozott vagyok. Épp most erősítetted meg.

– Igen, az vagy, de nem bízol bennünk – vetette fel Richard. – Te magad mondtad.

– A bizalmat el kell nyerni – motyogtam.

– Azonnal szólnom kellett volna az apádról – ismerte be Richard. – Meg akartalak óvni. Szeretlek, és fontos vagy nekem. Mit kéne még tennem, hogy visszaszerezzem a bizalmadat?

– Engedj be az életmódodba.

Richard Cameronra pillantott.

– Kemény intézkedéseket kell foganatosítanunk.

– Miféle intézkedéseket? – érdeklődtem.

Richard nem vett rólam tudomást, továbbra is Cameronra nézett.

– Egy mester szakértelmét.

Kirázott a hideg a várakozástól.

– Eltaláltad – suttogta Cameron. – Azt hiszem, úgy tisztességes, ha megadjuk neki, amit kér. Kezdjük lassan.

Richard újra felém fordult.

– Mia, először is meg kell nyílnod nekem.

Összefontam a karom a mellkasom előtt.

– Akkor ez egy nem? Ez a válaszod?

– Richard azt állítja, hogy rémálmai vannak – mondta Cameron.

Megpróbáltam elűzni a legutóbbi éjszakai lidércnyomást, a homályos emléket, amelyben egy csónakon sodródtam a nyílt tenger felé, el Richardtól és Camerontól. Attól a két férfitól, akik vették a fáradságot, hogy megismerjenek. Hogy szeressenek.

Bailey-n kívül soha nem éreztem ilyesmit senkivel. A valahová tartozás érzése volt.

– Meg kéne fejtenünk az álmait – szólalt meg Cameron. – Említse meg őket dr. …

– Kitiltott a Chrysalisból. – Vádló pillantást lövelltem felé.

– Rohadtul gyűlölöm a káoszt – csattant fel Richard.

Cameron intett, hogy nyugodjon meg.

– Térjünk vissza az apjára, Mia. Richardnak igaza van. Biztosan tudnunk kell, hogy felépült ebből a sokkból, mielőtt…

– Olyan, mintha egy szökőár lenne a szavaim mögött – vágtam közbe. – Mi lesz, ha elsírom magam, és többé nem tudom abbahagyni? Nem akarom, hogy a múltamnak ekkora hatalma legyen fölöttem.

– A legjobb, ha megnyílsz, és magad mögött hagyod ezt, bébi – mondta Richard. – Jobban fogod érezni magad.

– Ennyire megrémít a fájdalmam? – kérdeztem.

– A legjobbat akarom neked – kapta el a tekintetét.

– Nekem te vagy a legjobb. – Megszorítottam a kezét. – Attól félsz, nehogy még jobban összetörj, ugye?

– Hogy tudnék együtt élni magammal? – suttogta.

– Azt hiszed, olyan vagyok, mint Emily? Azt hiszed, nem vagyok elég erős.

Richard beletúrt a hajába. Fáradtnak, megviseltnek tűnt, mintha felemésztette volna a benne tomboló harc.

Nagyot nyeltem.

– Richard!

– Igen – válaszolt halkan. – Mint Emily.

Övön aluli ütés volt felhozni a volt menyasszonya halálát, de nem gonoszabb, mint megtagadni tőlem a szükséges gyógyulást. Emily az elvesztett szerelme volt, akivel New Yorkban élt együtt. A felső tízezer elegáns, társaságbeli tagja, aki felvágta az ereit, amikor Richard apjának pénzügyi botránya az ő családját is érintette.

Cameron lecsúszott az ágyról, nyújtózkodott.

– Ideje, hogy ti ketten igazán megbeszéljétek a dolgokat. Meg kell bíznotok egymás érzéseiben. Tegyétek félre a félelmeket, és osszátok meg egymással az aggodalmaitokat. Ideje, hogy együtt továbblépjetek.

Richard a kezét bámulta, és összevonta a szemöldökét.

Még mindig szereti őt.

– Maradjatok itt ma éjszakára – ajánlotta Cameron. – Aludjatok egy kicsit. Reggel könnyebb megbirkózni a dolgokkal.

Kiment, és becsukta az ajtót.

Richard kigombolta az ingét, és ráérősen vetkőzött. Elfordította rólam a szemét. Az oldalamra fordultam, nem akartam Emily emlékét látni a tekintetében.

Nem akartam látni, hogy nem fogunk szeretkezni.