Elragad

3. FEJEZET

3. FEJEZETA FOLYÓ VÍZ CSOBOGÁSÁRA ÉBREDTEM.

A matrac szélén ülve újra jól megnéztem Cameron hálószobáját. A kabátja még mindig a szék háttámláján hevert.

A lábam előtt vörös rózsaszirmok feküdtek a földön, a fürdőszoba felé vezettek. Kimásztam az ágyból, és a szirmok nyomába eredtem a fapadlón.

A vízzel teli fürdőkádban vastag hab pezsgett. Néhány rózsaszirom szétszóródott a szappanhab tetején. Az égő gyertyák fénye árnyékot vetett a sötétzöld falra. A redőny még lent volt, így könnyen megfeledkezhettem róla, hogy pirkad.

Richard az ablak alatt ült, a falnak vetette a hátát.

– Jó reggelt.

A lába elé térdeltem, hozzá simultam, átöleltem a nyakát, és odabújtam hozzá.

– Engedtem neked fürdővizet. – Felkelt, és engem is felhúzott. Megfordított, megrántotta a fűző zsinórját, hogy kiszabadítson belőle. – Ki segített ezt felvenni?

– Megszorítottam magamon, aztán körbefordítottam – magyaráztam.

– Úgy hangzik, mint egy ügyes partitrükk. – A meglazított fűzőt áthúzta a fejemen. Villámgyorsan megszabadított a harisnyámtól és a bugyimtól is.

– Hoztál váltás ruhát? – kérdezte.

– Igen, a kocsimban van. – Megfordultam, gyönyörű, megviselt arcára néztem. – Aludtál?

– Egy kicsit. – Végigsimította a hajamat. – Istenem, olyan gyönyörű vagy. Annyit ütött-vert az élet, hogy nem látod, milyen csodaszép vagy.

Előreléptem, és a mellkasába temettem az arcomat, meghatottak a szavai, és el akartam hinni őket. – Azért jöttem ide, hogy megkérjem Cameront…

– Értem.

– Nem, figyelj – felnéztem rá. – Azt akartam, hogy meggyőzzön téged, készen állok rá, hogy az alávetetted legyek.

– Ilyen öltözékben?

– Gondoltam, ezzel felhívom magamra a figyelmét.

– Ó, fel is hívtad.

– Azt akartam, hogy megmutassa, hogyan tegyek a kedvedre.

– Tetszel nekem. Nem erről van szó. – A kád felé intett. – Szállj be. Megfürdetlek, és közben beszélgetünk.

– Nem történt semmi.

– Tudom – mondta gyengéden. – Az én hibám, hogy itt vagy. Úgy érezted, nincs más választásod.

– Az utóbbi időben nehéz volt veled beszélni.

– Elismerem. – Újra a kádra mutatott. – Meg kellett birkóznom valamivel.

– Egyszer azt mondtad, nem lehetünk együtt, ha a kapcsolatunk dinamikájában nem én vagyok az alárendelt.

– Arrogáns seggfej voltam. – A kád felé bökött. – Befelé.

A meleg vízbe mártottam a lábujjamat, jó érzés volt, hívogató.

Megfogta az alkaromat, besegített, és én belemerültem a vízbe. Kinyújtottam a lábamat, és a testem eltűnt a körülöttem zsongó fehér hab alatt.

Richard felemelte a nyakamról hosszú hajamat, és a kád hátuljára fektette, hogy ne legyen vizes. A bőrömön végigfutó ujjaitól bizsergett a koponyám, és ez megnyugtatott.

A tusfürdőért nyúlt, egy aranyos csillogású szivacsra spriccelte a pézsmaillatú folyadékot, végighúzta a nyakamon, majd végigvándorolt a mellem körül. Nagyon halkan felsóhajtottam. A sötét, csábító illat betöltötte az orromat, mámorító érzés volt a fürdetés élvezetével együtt. Nem csak az tüzelt fel hogy hová kalandozhat a szivacs. Az aroma is kábító volt.

– Gondolkoztam – mondta halkan Richard. – Az életmódomról, és arról, hogy ez mit jelent ránk nézve.

– Nagyon szeretnék a része lenni – mondtam. – Tetszik.

– Hallgass meg, Mia. – Elmélyültek a homlokán a ráncok. – Tudom, hogy nem kellene régi szerelmekről beszélgetnünk, de most muszáj.

Cameron fürdőszobája maga volt a luxus. Fehér csempe, és aranyborítású csapok. Majdnem akkora volt, mint a régi lakásom.

– Mia!

Kelletlenül újra ránéztem.

– Emily nem volt benne. Még a gondolatát is gyűlölte a szexszel kapcsolatos bármiféle fájdalomnak.

– Még akkor is, ha katartikus hatású?

Együttérző pillantást vetett rám, mintha érzékelte volna, hogy nem értem, honnan jött. Úgy tűnt, ez neki is nehéz, és minél előbb napvilágra jut, annál jobb mind a kettőnknek. Végigsimított a hasamon a szivaccsal, és köröket írt le.

– Nagyon szerettem. Annyira, hogy hajlandó voltam megváltozni. Olyanná válni, amilyennek ő akart.

– Mit akart, milyen legyél?

– Normális.

Én is megkértem Richardot, hogy vonuljon vissza, és maradjon ki a szeánszból. Olyan messzire mentem, hogy arra is megkértem, ne végezze el a szokásos feladatait, mint a Chrysalis egyik fő domja. Már megbántam.

– Vaníliaszexre váltottam érte – további tusfürdőt spriccelt a szivacsra.

Megragadtam a karját, abban reménykedtem, hogy megérti a ki nem mondott szavaimat. Szükségem volt rá, hogy megszerezzen, uralkodjon rajtam, leigázzon, a szolgájává tegyen. Richard olyan mély vágyat ébresztett fel bennem, csodálkoztam, hogy míg ő rá nem világított azon az estén az Enthrallban, magam sem tudtam ennek az oldalamnak a létezéséről. Aznap éjjel levitt a klub mélyére, és több gyönyört adott, mint amit addig ismertem.

– Szeretlek – zökkentett ki Richard az álmodozásomból. – Már így is túl sok mindent viseltél el, semmi szükséged további bántalmazásra.

– Miről beszélsz?

– Mia, azért jöttél az Enthrallba, hogy nekünk dolgozz. Kihasználtuk az ártatlanságodat, és beavattunk a világunkba, pedig valószínűleg eszedbe se jutott, hogy így élj.

– Örülök, hogy rátaláltam.

Vagy inkább ez az élet talált rám?

Akárhogy is, izgató volt, és egyre inkább vágytam rá. Függőséget okoz a lenyűgöző meghittség, amely az úr és alávetettje közt van. És ott volt még a Chrysalis vonzereje. A hosszan elnyúló kúria Bel Air dombjai között bújt meg.

– Mire gondolsz? – kérdezte Richard.

– Semmire.

Szőke szempillái alól rám lesett.

– Eddig esélyed sem volt igazi kapcsolatot megtapasztalni olyan férfival, aki gyengéd és szerető…

– Te gyengéd vagy, és szerető.

– Igen, miközben szívesen tennék veled nagyon rossz dolgokat.

Elaléltam a gondolatra.

– Azt akarom.

– Nem, Mia. Nézd, belesodortunk a világunkba, és őszintén, te nem tartozol oda.

– Miről beszélsz? – a karja után nyúltam.

– Az én dolgom, hogy megvédjelek. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy saját magamtól kell, hogy megóvjalak.

– De Richard…

– Nagyon sokat gondolkodtam ezen.

A pániktól szédült a fejem.

– De én…

– Abba fogom hagyni.

Vagy a szoba forgott? Nehéz lett volna megmondani. Richard fenyegetése, hogy megtagadja a természetes vágyait, túlment az ígéretén, hogy megvéd engem. Hazugságban élne.

– Olyan mély az irántad érzett szerelmem – mondta. – Olyan vagy nekem, mint az oxigén. Mia, soha nem bocsátanám meg magamnak, ha bántanálak.

Mélyebbre merültem, csobogott körülöttem a víz, és a buborékok kilöttyentek, miközben felidéztem a napot, amikor elvitt a Hszi-laj-templomba. Egymással szemben ültünk, teát szürcsöltünk a kis sarki kávézóban, és ő elmesélte, hogyan árulta el az apja a családját egy szövevényes pénzügyi tervvel. Az esemény szégyent hozott a családjára. A következmények arra késztették Richardot, hogy elrejtőzzön, és eldobta a vezetéknevét, a Sheppardot.

Mindketten szörnyűségeken mentünk keresztül. Csak épp Richard túlélte, és Cameron segítette át a gyógyulás folyamatán. Egy tehetséges terapeuta figyelemre méltó mutatványa. Noha Cameron szokatlan módszereit soha nem beszéltük meg. És láthatóan soha nem is fogjuk.

Pont ezért jöttem ide.

Ez a nézeteltérés éket vert egy tökéletes kapcsolatba. A valahai kölcsönös bizalom csak illúzió volt.

– Szeretem, ha elfenekelsz – suttogtam.

– A fenekelés sötétebb kizsákmányoláshoz vezet – kisöpört egy hajtincset a szememből. – Elindít bennem valamit.

– Amit én fel akarok fedezni.

– Nem, Mia. Jobb, ha rejtve marad. – A combom közé csúsztatta a szivacsot, mire megfeszítettem a hátamat, a keblem kiemelkedett a vízből, a mellbimbóm megkeményedett. – Így is keményen megbaszhatlak.

De az nem elég.

Soha nem lesz elég. Most nem. Azok után, hogy megmutatta azt az eksztázist, többé már nem.

– De neked szükséged van rá – érveltem. – Megnyugvást találsz benne.

– Én benned találok vigaszt.

Ráérősen mozgatta a szivacsot a combom között. Széttártam a lábam, és nyöszörögtem az elragadtatástól. Megragadtam a kád szélét, elakadt a szavam.

– Bármit megteszek, hogy megvédjelek – mondta. – Hogy távol tartsalak a veszélytől.

Hátradöntöttem a fejem, és a plafont bámultam. Mintha a sötétzöld falakból szivárgott volna az igazság, rájöttem, attól tart, hogy olyan sebezhető vagyok, mint Emily. Az elveszett szerelme, aki elvérzett, miután egy pengével felvágta a csuklóján az ereket, és aki házasságra rendeltetett. Emily, akit holtan talált a fürdőkádban.

Hirtelen ellöktem a kezét, és kitámolyogtam a kádból.

– Mia! – nyúlt utánam Richard.

Megcsúszott a lábam a kövön. Visszanyertem az egyensúlyomat, tovább-botorkáltam a kilincshez. Meztelenül, fürdőhabbal borítva rontottam be a hálószobába. És megtorpantam.

Cameron ott állt az ajtó előtt.

Felemelte a tekintetét a mobil kijelzőjéről, és rám pillantott.

– Reggelit? – kérdezte higgadtan.

Átöleltem magam, de hiába próbáltam eltakarni a meztelenségemet.

Egy törülköző burkolt be melegen.

– Mia, mi a baj? – Richard magához húzott. – Mondtam valamit, ami felzaklatott?

– Mia! – szólt Cameron mély hangon.

A fürdőszoba felé intettem, de képtelen voltam kimondani a nő nevét.

Cameron végignézett a szétszórt szirmokon.

– Milyen romantikus.

– Elcsesztem – jegyezte meg Richard.

– Nem értem, hogyan – értetlenkedett Cameron.

– Tiszta idióta vagyok.

Cameron a nadrágzsebébe csúsztatta a telefont.

– Nos, Mia?

Nagyot nyeltem, szörnyű kínosan éreztem magam, félénken válaszoltam.

– Emily a fürdőkádban halt meg.

Cameron összevonta a szemöldökét.

– Richardnak ehhez semmi köze.

– Nincs, de…

– Akkor kérjen tőle bocsánatot – mondta Cameron.

– Nem kell bocsánatot kérnie – mondta Richard. – Az én hibám.

– Sajnálom – mondtam. – Túlgondoltam.

– Az én hibám – bólintott Richard. – Új emléket akartam alkotni. Azt gondoltam, segít megszabadulni a régitől.

– Csodálatos ötlet – mondta Cameron. – Legközelebb talán avass be a tervedbe. Nézd. Mennem kell dolgozni. Egy páciensem vár a sürgősségin. A rezidens szerint ideg-össze­roppanása van. – Felvonta a szemöldökét. – Úgy tűnik, mostanában általános.

– Mi jól vagyunk. – Richard egy legyintéssel jelezte, hogy az egész csak egy nagy félreértés.

– Mia – kezdte Cameron. – Maga jól van?

Megvontam a vállam.

– Túlreagáltam.

– Egyetértek. Menjen vissza a kádba – mondta.

Hátraléptem, de ő gyorsan közelebb lépett.

– Ez nyilvánvalóan nem a maga pillanata – mondta Cameron. – Richard fokozatosan leküzdi a nehézségeket. Türelmesnek kell lennie. Adja meg neki, amire szüksége van.

Bár Cameron készen állt rá, hogy ezt a pillanatot a legjobb barátja segítésére használja, bennem nőtt a bizonytalanság. Haragos tekintetet vetettem rá a nem helyénvaló bátorításért.

– Inkább zuhanyozom – közöltem.

– Persze – mondta Richard.

– Richard azt mondja, feladja az életmódját – törtem ki.

Cameron bólintott.

– Tegye azt, ami boldoggá teszi.

– Nem fogsz lebeszélni – mondta Richard.

– A boldogságod mindig nagyon fontos volt a számomra – jegyezte meg Cameron. – Tudod jól.

– Tehát támogatsz?

– Miatta, vagy saját magad miatt akarsz változtatni? – kérdezte Cameron.

– Ő olyan törékeny.

– Nem értek egyet. – Cameron odahajolt hozzám, és a törülköző után nyúlt. Megragadta a sarkát, és lerántotta rólam.

Újra csupaszon álltam, oldalt leengedett karral. Elárasztott a szabadság érzése. Nincs több rejtőzködés.

– Cole – mondta Richard. – Ez lenne a támogatásod?

A hirtelen hidegtől meredezett a mellbimbóm.

Cameron továbbra is a szemembe nézett.

– Egyetértek azzal, hogy dacos. De semmi olyasmi, amit ne tudnál kezelni.

Richard szenvedélyes tekintete végigsöpört rajtam, mintha egy ősi szükséglete ellen harcolna. A belső harctól megfeszült az álla.

– Mire gondolsz, amikor ránézel? – kérdezte halkan Cameron. – A meztelen bőrére. A húsára, amelynek mesteri kézre van szüksége. Egyenesen a teljes befolyásolhatóság és önátadás állapotába kerül. Ez a tökéletes alávetett jele.

– Talán félreérted – suttogta Richard.

Cameron mozdulatlan arccal nézett.

– Oldalt a karok, Mia.

A karom a törzsem mellett lógott, így sérülékennyé váltam, és remegtem. Felizgatott.

– Nevelni kell – mondta Cameron. – Kemény kézzel. Újra meg kell tanítani neki a bizalmat.

– Pontosan – mondta Richard. – Ebben egyetértünk. De vajon a mi módszerünk a megfelelő?

– Az ő esetében igen. – Cameron összefonta a karját. – De ennek a beszélgetésnek nem az alávetetted előtt kellene lezajlania.

Richard beletúrt a hajába.

– Mindennél jobban vágysz rá, hogy imádd – mondta Cameron.

– Természetesen.

– Hogy irányítsd.

– Mindig. De meghoztam a döntésemet.

– Richard, hogy szabadulhatnál meg másképp a lelkedet nyomó tehertől? – mondta Cameron. – Az egyetlen igazi terápiával.

Leráztam magamról a feszélyezettséget és ráhangolódtam Cameron szavaira.

Összevont szemöldökkel nézett rám.

– Nem kérem még egyszer, Mia.

Újra összefontam a karom, hogy elrejtsem a mellemet. Most újra leengedtem, és éreztem a borzongató hideget. Nedves bőrömből áradt a drága tusfürdő illata. Cameron illata volt, és fura dolgokat művelt az érzékeimmel.

Ott állt a fekete, méretre szabott öltönyben, nyitott fehér ingben, a nyakkendője lazán lógott. Túl sok volt. Legszívesebben a lába elé borultam volna. Szinte megsemmisültem a jelenlétében. Olyan hatalmat árasztott, amitől elgyengültem.

Megrészegített.

Richardnak kellett volna a mesteremnek lennie, mégsem tudtam levenni a szememet Cameronról. Szörnyűnek éreztem az árulásomat. Az ismerős szorongás újra közeledett. A padlót bámultam, attól féltem, valamelyikük rajtakap, hogy epekedem ez után a férfi után, aki ilyen erősen uralja a helyiséget.

Uralkodni fog feletted, méláztam. Elpusztít.

– Lazítson, Mia – turbékolt Cameron. – Ez már jobb.

Gyilkos pillantásommal figyelmeztettem, hogy nincs rám hatással.

Átlátott a szitán.

– A szemkontaktus ellenszegülést jelent. Ugye nem dacol velem?

– Nem, uram – válaszoltam.

– Ő ehhez túl törékeny – suttogta Richard.

– Nem értek egyet – ellenkezett Cameron. – Miával kemény kézzel kell bánni. Minden más méltánytalan. Térdre, Mia!

Térdre borultam előtte, mélyen leszegtem a fejem, és mohón vártam a következő parancsot. A lábam között fokozódott a lüktetés, ez a feltétlen engedelmesség a szabadságot ígérte.

– Megfélemlíted – suttogta Richard.

Felemeltem a fejem, hogy tiltakozzam.

– Szükségem van…

– Hallgasson! – mondta Cameron. – Én tudom, mire van szüksége.

– És ha tévedsz? – mondta Richard. – Mi van, ha túl messze megyünk?

– Engem inkább az aggaszt, hogy nem vagy hajlandó vele elég messzire menni – mondta Cameron. Mellém térdelt, és beletúrt a hajamba. – Minden porcikája ezután sóvárog.

Behunytam a szemem, Cameron mellkasára hajoltam, és kemény izmaiba rejtettem az arcomat. Elaléltam a koponyámon vándorló ujjaitól.

– Nem látod rajta? – Cameron a derekamon nyugtatta a kezét, a tenyere a bőrömhöz nyomódott. – Készen áll a virágzásra. Gondoskodnunk kell róla, hogy kinyíljon. Hogy kiaknázza a lehetőségeit. – Felemelte az államat. – Gyengéden vezetjük be.

– Ezt akarom – mondtam. – Erre van szükségem.

– Adtam rá engedélyt, hogy beszéljen? – szólt rám Cameron.

Újra lehajtottam a fejem. Már a hangsúlyától olvadoztam.

Cameron felállt, és Richardra mutatott.

– Hozz döntést.

Próbáltam felfogni, mire céloz. Kalapált a szívem.

Richard hátrált.

– Fogalma sincs, mi folyik a Chrysalisban.

– Látta, amikor engedély nélkül bement. Tanúja volt Ruth szertartásának.

Csak egy csinos, álarcos lányt láttam, akit két férfi a magáévá tett egy asztalon. Egy nyilvános baszást a Harrington-lakosztályban. Azon tűnődtem, lenne-e lehetőségem Ruthtal találkozni, hogy megbeszéljem vele azt az éjszakát, megkérdezzem, vajon tényleg annyira élvezte-e, hogy olyan sokan nézték, mint ahogyan mutatta.

– Nos, Cole, mit tanácsolsz? – kérdezte Richard legyőzötten.

– Rendben van, ha elviszed a Chrysalisba. Most már számtalan szeánszon túl van veled, készen áll. Az ártatlansága felüdülést jelent majd a többi tagnak.

Richard beletúrt aranyszínű fürtjeibe.

Cameron frusztráltan rázta a fejét.

– Richard, a szórakoztató ötletek felével épp te rukkoltál elő a Chrysalisban. – bizonygatta mosolyogva. – Nincs szükség fizikai behatolásra.

Mintha egy baszott versenylóról beszélt volna, és nem a lányról, aki a lába előtt hevert.

– Soha nem vittem olyat a Chrysalisba, akit szerettem – mondta Richard. – Ő más.

– Ezért adtam neked.

Erre tágra nyílt a szemem.

– Mia – utasított Cameron. – Fel.

Jóváhagyást várva fordultam Richard felé.

– Most! – csattant fel Cameron.

Igyekeztem a lehető legelegánsabban felállni.

– Menj vissza a kádba – folytatta. – Richard, te is menj vele.

Megpróbáltam megérteni Richard reakcióját.

– Menj vissza a kádba – szűrte Richard a fogán keresztül.

Egy szívdobbanásnyi izgalom után elaléltam a hevességétől. Visszatért a régi Richard, és átvette a vezetést. A szigor másik oldalán a gyönyör jutalma várt. Cameron végül elérte.

– Biztos lehetek benne, hogy továbbra is kemény kézzel irányítod? – kérdezte Cameron.

Richard nem nézett a szemébe.

Libabőrös lettem. Fáztam, túl régen álltam már meztelenül. Félig kábultan újra felemeltem a karom, hogy eltakarjam magam. Cameron észrevette, és kimeresztette a szemét.

A büntetés fenyegetésére van szükségem.

A dominanciától izgatottan kissé ellazultam, biztonságban éreztem magam, és halkan felsóhajtottam. Beleszédültem ebbe a sietségbe.

Richard hallgatott, a zavar szarkalábai jelentek meg a szeme sarkában. Nem akart engem. Ezt olvastam ki óceánkék tekintetéből. Richard elsőrendű alávetettet akart. Olyasvalakit, aki tudja, hogyan tegyen a kedvére.

Csak rosszallást láttam.

Rám tört a szégyen, a csalódás a csontjaimig hatolt, remegni kezdtem.

Soha nem leszek elég jó.

– Richard – intett Cameron, hogy figyelmeztesse.

Richard vállat vont.

– Lezuhanyozom. – Berohantam a fürdőszobába, és bevágtam az ajtót.

Kirántottam a kádból a dugót.

– Mondtam, hogy nem áll készen – hallottam Richard hangját.

– Még soha nem volt ennyire készen. – Cameron felemelte a hangját, hogy én is halljam. – És most fékezd meg az alávetettedet, különben én fogom.

Beléptem a zuhany alá, és megengedtem a vizet. Az üvegajtóhoz nyomtam az arcomat. Még mindig bizseregtem Cameron ujjaitól, amelyek a koponyámat cirógatták. A várakozás borzongása végigkúszott a gerincemen. A balsejtelem borzongása.