EPILÓGUS
STEVE GRANT AZ arcába sütő halvány napfényre ébredt. Feldagadt szájában fémes ízt érzett. Gyulladt, összeragadt szeme csípett, és hozzá kellett szoktatnia a fényhez, mielőtt teljesen ki tudta nyitni. Az ebédlője palaköves padlóján feküdt.
Tehát hazajött. Próbálta összerakni, hogyan és mikor hagyta el az égő templomot, de képtelen volt rá. A szentély ajtajának becsukása és a mostani pillanat között egyetlen nagy, fekete lyuk tátongott. Mint a földbe vájt boltozatos pince.
A fájdalom miatt összeszorított foggal tápászkodott fel a földről. Az, ami a ruhájából maradt, füstszagú és csupa égésnyom volt. A kézfején vörösen fénylett a bőr. Valami megrándult a hátában, a térde úgy lüktetett, mint egy gyulladt fog. De az arca volt a legrosszabb: a bal oldala feldagadt, mint egy luftballo
