1. FEJEZET-2
1822 Words
– Természetesen a falut hagynám meghalni, nem téged. Hogy is áldozhatnám fel a saját fiamat?
– Komolyan? – füttyentett csodálattal Tyler. – Még ha a falu tele lenne súlyosan alultáplált, kis kiugró pocakú gyerekkatonákkal, akiknek legyek zümmögnek a szemük körül, és szegény, bántalmazott, AIDS-es anyákkal?
– Még akkor sem. Az anyák ugyanezt tennék a gyerekeikért. Hol van Matt? Éhes vagyok.
– És ha a között kellene választanod, hogy engem hagysz meghalni vagy Szudán teljes lakosságát?
– Nem kéne ilyen kérdéseket feltenned, Tyler – szólt közbe Jocelyn, de különösebb meggyőződés nélkül. Pontosan tudta, hogy amint a férje és az idősebb fia belelendülnek, a közbeavatkozás nem sok sikerrel kecsegtet, ahogy a nagyobb politikai arénában sem szokott.
– Nos, apa?
– Szudánt hagynám veszni – közölte Steve. – Egyébként mire ez a riport? Az afrikai jelenlétünkkel kapcsolatos?
– Az őszinteségre vagyok kíváncsi – válaszolta Tyler. – Bárki, aki azt állítja, hogy meg akarja menteni Szudánt, az hazudik. És aki nem akar válaszolni, az igyekszik politikailag korrekt maradni. Megkérdeztük a tanárainkat, és csak a filozófiát tanító Ms. Redfearn adott őszinte választ. Meg te. – Hallotta, hogy az öccse dübörög le a lépcsőn, és odakiáltott. – Ha valakit hagynod kéne meghalni, Matt, ki lenne az: Szudán lakossága vagy a szüleink?
– Szudán – hallatszott az azonnali válasz. A kamera képén kívül Tyler a nappali felé biccentett, és az elnémítást mímelve elhúzta két ujját a szája előtt. Steve kelletlen pillantást vetett a feleségére, de abból, ahogy Jocelyn az ajkát harapdálta, látta, hogy hajlandó belemenni a játékba. Egy másodperccel később nyílt az ajtó, és berontott Matt, aki csak egy törülközőt viselt a dereka köré csavarva. Láthatóan egyenesen a fürdőszobából jött.
– Rendben – mondta Tyler. – Most szereztél még ezer kattintást. – Matt bohócképet vágott a GoPro felé, és ide-oda tekergette a csípőjét.
– Tyler! – kiabált rá Jocelyn. – Még csak tizenhárom éves!
– De komolyan, az a klip, amiben Lawrence, Burak és én egy Pussycat Dolls számra tátogunk meztelen felsőtesttel, több mint harmincötezer lájkot hozott.
– Az majdnem pornó volt – vetette oda Matt, és odahúzott mellé egy széket, aztán háttal a nappalinak és a Jocelyn Lomtárában álldogáló asszonynak leült. Steve és Tyler nevető tekintete összevillant.
– Miért nem öltözöl fel a vacsorához? – sóhajtott fel Jocelyn.
– Te hívtál enni! A ruhámnak lószaga van, és még nem is zuhanyoztam le. Különben tetszett az albumod, anya.
– Micsoda?
– A Facebookon. – Tésztával teli szájjal ellökte magát az asztaltól, és a szék hátsó lábain billegett. – Olyan menő vagy!
– Láttam, drágám. Ne hintázz a széken! Vagy megint feldőlsz.
Matt ügyet sem vetett rá, hanem Tyler kamerája felé fordult. – Lefogadom, nem vagy rá kíváncsi, hogy mit gondolok.
– Nem, ó, öcsém, akinek lószaga van. Jobb szeretném, ha lezuhanyoznál.
– Ez izzadtságszag, nem lószag – közölte Matt zavartalanul. – A kérdésed túl könnyű. Szerintem sokkal érdekesebb kérdés lenne, hogy ha valakit hagynod kéne meghalni, ki lenne az: a gyereked vagy Black Spring lakosai?
Fletcher halk morgást hallatott. Steve kinézett a hátsó udvarra, ahol a kutya a drótkerítés mögött lehajtotta a fejét, és kivicsorította a fogait, mint egy vadállat.
– Jézusom, mi baja annak a kutyának? – kérdezte Matt. – Azt leszámítva, hogy totál meg van húzatva.
– Nagyi nincs véletlenül a közelben? – jegyezte meg Steve ártatlanul.
Jocelyn előreejtette a vállát, és körülnézett a szobában. – Egész nap nem láttam. – Megjátszott sietséggel pillantott a hátsó udvarról a kertjük végében álló félbehasadt vörös tölgyre, ahol az ösvény felkanyarodott a dombra: a tölgy törzsére három biztonsági kamerát szereltek, amik a Philosopher’s Deep különböző sarkaiba lestek be.
– Nagyi nincs véletlenül a közelben – vigyorgott tele szájjal Matt. – Erről majd mit gondolnak Tyler követői? – Jocelyn anyja, aki régóta szenvedett Alzheimer-kórban, másfél éve halt meg tüdőfertőzésben, Steve anyja pedig nyolc éve volt halott. Nem mintha a YouTube ezt tudta volna, de Matt jól mulatott.
Steve az idősebb fiához fordult, és rá nem jellemző szigorral mondta:
– Ugye, ezt kivágod, Tyler?
– Hát persze, apa. – A TylerBeszélőke95-höz hangnemet változtatott: – Pontosítsuk a kérdést. Ha valakit hagynod kellene meghalni, o padre mio, ki lenne az: a gyereked vagy a városunk többi polgára?
– Beleértve a feleségemet és a másik gyerekemet is? – kérdezte Steve.
– Igen, apa – nevetett leereszkedően Matt. – Kit mentenél meg, Tylert vagy engem?
– Matthew! – kiabált rá Jocelyn. – Elég ebből!
– Mindkettőtöket megmentenélek – jelentette ki ünnepélyesen Steve.
Tyler elvigyorodott. – Politikailag korrekt a válasz, apa.
Matt ekkor billent hátra túlságosan a székkel. Vadul hadonászott a karjával, hogy visszanyerje az egyensúlyát, a kanaláról piros szósz fröccsent szét, de a szék hátrazuhant, és Matt végiggurult a padlón. Jocelyn felugrott, amivel megriasztotta Tylert, akinek kicsúszott a kezéből a GoPro kamera, ami aztán beleesett a tányérjára kiszedett csirkés chow meinbe. Steve látta, hogy Matt egy gyerek ruganyosságával, kinyújtott könyökkel felfogta az esését, és közben a hátán fekve hisztérikusan röhögött, fél kézzel a derekán tartva a törülközőt.
– Öcsi a vízben! – kiáltott Tyler. A GoPrót lefelé irányította, hogy ügyesen felvegye az öccsét, és közben az ételt törölgette róla.
Matt – mintha villanyáram ütötte volna meg – hirtelen rángatózni kezdett, az arca az elszörnyedés grimaszába torzult, beverte a sípcsontját az asztallábba, aztán hangosan felkiáltott.
ELŐSZÖR IS: SOHA senki nem fogja látni a képeket, amiket Tyler ProGója e percben felvesz. És ez igen sajnálatos, mert az, aki megnézné, nagyon furcsa, finoman szólva felkavaró dolognak lenne a tanúja. A képek kristálytiszták. És a képek nem hazudnak. A GoPro, bár kis kamera, másodpercenként hatvan kockányi sebességgel örökíti meg a valóságot, és látványos klipeken őrzi meg, ahogy Tyler a Mount Miseryn száguld lefelé a biciklijével vagy a barátaival sznorkelezik a Popolopen-tó még zavaros vizében is.
A képeken az látszik, hogy Steve és Jocelyn megrökönyödve néznek el a még mindig a földön fetrengő kisebbik fiuk mellett a nappaliba. A kép közepén zselésen összeállt tészta és tojássárgája látszik. A kamera hirtelen más irányba rándul, és Matt már nem fekszik a földön: görcsös mozdulattal kiegyenesedik – valami csoda folytán sikerül eltakarnia magát a törülközővel –, és amikor hátratántorodik, nekiütődik az asztalnak. Egy pillanatig olyan érzésünk van, mintha egy hullámokon táncoló hajó fedélzetén állnánk, mert minden ferdén megdől, amit csak látunk, mintha az ebédlő eresztékeiben széthullott volna. Aztán kiegyenesedik a kép, és bár a lencsére fröccsent tészta a látnivaló nagy részét eltakarja, mégis látjuk, amint egy ösztövér asszony átmegy a nappaliból a konyhába, a nyitott teraszajtó felé. Addig a pillanatig mozdulatlanul állt Jocelyn Lomtárában, de most egyszer csak ott van, mintha megszánta volna a földre esett Mattet. A konyharuha lecsúszott az arcáról, és egy másodperc töredékéig – esetleg csak pár kocka erejéig – azt látjuk, hogy a szemét, száját bevarrták. Mindez olyan gyorsan történik, hogy vége, mielőtt észbe kapnánk, de a kép jellegénél fogva beleég a tudatunkba, nemcsak annyi időre, hogy kibillentsen minket a komfortzónánkból, hanem hogy teljesen szétrombolja azt.
Aztán Steve odasiet, és becsukja a nappaliba nyíló teraszajtót. A félig áttetsző színes üveg mögött látni lehet az ösztövér asszonyt, ahogy megtorpan. Még az enyhe rezgés is hallatszik, ahogy nekicsapódik az üvegtáblának.
Steve jókedve oda. – Azonnal kapcsold azt ki! – parancsolja. Halálosan komolyan beszél, és bár az arcát nem látni, csak a pólóját és a farmerját, meg a szabad keze mutatóujját, amivel a kamerára bök, el tudjuk képzelni, milyen képet vág. Aztán minden elsötétül.
– EGYENESEN NEKEM támadt! – kiabált Matt. – Még sosem csinált ilyet! – Még mindig az eldőlt szék mellett állt, és a derekánál összefogta a törülközőt, nehogy a földre csússzon.
Tyler nevetni kezdett (Steve szerint elsősorban a megkönnyebbüléstől). – Lehet, hogy beindult rád!
– Pfuj, de undorító! Viccelsz? Ősöreg!
Jocelyn hahotázni kezdett, és bekapott egy falat tésztát, de nem vette észre, mennyi csípős szószba mártotta, és könnyek szöktek a szemébe. – Bocs, drágám. Csak kicsit fel akartunk rázni, de úgy fest, hogy őt ráztuk fel! Tényleg furcsa, ahogy egyenesen feléd tartott. Sosem csinálja ezt.
– Mennyi ideje állt ott? – méltatlankodott Matt.
– Egész idő alatt – vigyorgott Tyler.
Mattnek leesett az álla. – Akkor látott meztelenül!
Tyler a teljes elképedés és az együtt érző, csak az idősebb testvéreknek a fiatalabb, tompa agyú testvérek számára fenntartott szeretetféleség határát súroló undor keverékével meredt rá. – Nem lát, te hülye – jegyezte meg. Letörölte a GoPro lencséjét, és a színes üveg mögött álló vak asszonyra nézett.
– Ülj le, Matt – szólt rá Steve, és megmerevedett az arca. – Kihűl a vacsorád. – Matt duzzogva engedelmeskedett. – És azt akarom, hogy töröld azokat a felvételeket, Tyler.
– Ne már! Ki is vághatom…
– Most azonnal, és itt előttem csináld. Ismered a szabályokat.
– Mi ez, Phenjanban vagyunk?
– Ne mondjam még egyszer.
– De irtó menő anyagot vettem fel – motyogta Tyler nem sok reménnyel. Tudta, mikor beszél az apja komolyan. És tényleg ismerte a szabályokat. Vonakodva nyújtotta a kijelzőt Steve felé, kiválasztotta a videófájlt, megnyomta a Törlés, aztán az OK gombokat.
– Rendes gyerek.
– És jelentsd, kérlek, az appon, Tyler – kérte Jocelyn. – Korábban már meg akartam tenni, de tudod, milyen béna vagyok ezekhez.
Steve a folyosó érintésével óvatosan átment a nappaliba. Az asszony nem mozdult: ott állt közvetlenül a csukott üvegajtó előtt, arcát az üveghez szorítva, mintha hátborzongató tréfaként állították volna oda, hogy egy állólámpát vagy egy szobanövényt helyettesítsenek vele. Sima haja mozdulatlanul és koszosan lógott ki a fejkendője alól. Ha tudta is, hogy van rajta kívül más is a szobában, nem adta jelét. Steve közelebb ment, de szándékosan nem nézett rá, a szeme sarkából csak a teste körvonalait érzékelte. Jobb volt nem rátekinteni ilyen közelről. Most már azonban a szagát is érezte: egy másik kor, sár, tehenek, betegség bűzét. Az asszony kicsit megingott, így a karját az aszott testéhez béklyózó vasláncok tompa csörgéssel ütődtek a lakkozott ajtófélfának.
– Utoljára a Market & Deli mögötti kamerákon tűnt fel délután öt huszonnégykor – hallotta Tyler tompa hangját a másik szobából. Steve azt is hallotta, hogy az öregasszony suttog. Tisztában volt vele: élet-halál kérdése, hogy ne hallgassa meg, mit mond, ezért a fia hangjára és Johnny Cashre összpontosított. – Négy bejelentés érkezett olyanoktól, akik látták, de utána semmi. Egy verkliről is szó van. Apa, minden rendben?
Steve kalapáló szívvel térdelt le a bevarrt szemű asszony mellé, és felkapta a konyharuhát, aztán felállt. Amikor a könyöke hozzáért az asszony láncához, az öregasszony felé fordította eltorzított arcát. Steve a fejére borította a konyharuhát, és nehézkesen távolabb mászott tőle. A homlokán kiütközött a veríték. Visszament az ebédlőbe. Kívülről Fletcher vad, rémült ugatása hallatszott.
– Konyharuha – mondta Jocelynnak. – Jó ötlet.
A család tovább evett, és egész vacsora alatt a bevarrt szemű asszony mozdulatlanul állt a színes üvegajtó mögött.
Csak egyszer moccant meg: amikor Matt éles nevetése átszállt az ebédlőn, félrehajtotta a fejét.
Mintha hallgatózott volna.
Vacsora után Tyler berakta a piszkos edényt a mosogatógépbe, Steve pedig leszedte az asztalt. – Mutasd meg, hova küldted őket.
Tyler feltartotta a telefonját a képernyőn látható HEXApp naplóval. Ez volt az utolsó bejegyzés:
’12.09.19, szerda, 16 perccel ezelőtt
Tyler Grant @GPS 41.22890 É, 73.61831 Ny
#K @ nappali, 188 Deep Hollow Road
Te jó ég! Azt hiszem, csípi a kisöcsémet!
AZ ESTE SORÁN Steve és Jocelyn leheveredtek a nappaliban – nem a kanapén megszokott helyükön, hanem a szoba másik végében a díványon –, és a CBS-en a Late Show-t nézték. Matt már lefeküdt, Tyler fent volt a szobájában, és a laptopján dolgozott. A képernyő halvány fénye a vak asszony testét körbefogó láncon villódzott, vagy legalábbis azokon a pontokon, amik nem rozsdásodtak meg. A konyharuha alatt a nyitott szájzugában a halott hús alig láthatóan megrándult, és húzni kezdte a száját szorosan lezáró cikcakkos fekete öltéseket. Kivéve azt az egyet, amelyik a szája sarkában meglazult, és úgy állt el, mint egy meghajlított drótvég. Jocelyn ásított és Steve-nek dőlve elnyúlt. Steve sejtette, hogy már nem kell sok, hogy elszundítson.
Amikor félórával később felmentek, a vak asszony még ott volt. Az éjszaka egy darabkája, amit a sötétség most ismét birtokba vett.
- Writer
