HEX – Egy boszorkány bosszúja

2. FEJEZET

2. FEJEZETROBERT GRIM ELKESEREDETTEN figyelte a képernyőt, miközben a munkások vászonba és fóliába csavart bútorokat emeltek le a bútorszállítóról, és behordták az Upper Reservoir Roadon lévő udvarházba a kelekótya juppi{1} cafka utasításai szerint. A D19-063-as kamera a néhai Mrs. Barphwell telkét mutatta, bár Grimnek nem volt szüksége a kamera számára, tudta anélkül is. A kép a HEX irányító központ nyugati falának és Grim zaklatott éjszakai alvásának javát töltötte ki. Lehunyta a szemét, és óriási akaraterővel egy új képet idézett fel. Egy fenséges képet: Robert Grim szögesdrótot látott.

Az a*******d egy alábecsült rendszer, gondolta. Bár nem támogatta a dél-afrikai faji megkülönböztetést vagy a szigorú purdahot, ami Szaúd-Arábiában különválasztotta a férfiakat és a nőket, de az énje forradalmi és nyugtalanítóan emberbaráti része a világot két táborra osztotta: azokra, akik Black Springből származnak, és akik Black Springen kívül élnek. Lehetőleg sok rozsdás szögesdróttal a kettő között. És ha egy mód van rá, tízezer voltos áram alatt. Colton Mathers, a Tanács feje ellenőrzött integrációs projektet hirdetett meg a Point követelményeivel összhangban, mert új lakók és növekedés nélkül Black Spring vagy kihal, vagy egy olyan belterjes kommunává alakul át, ami mellett a pennsylvaniai Amishville a hippik Mekkájának tűnik majd. De Colton Mathers terjeszkedési politikája kurvára nem veszi fel a versenyt csaknem háromszázötven év irányvonalával, amivel igyekeztek mindent elrejteni, és ez nagy megkönnyebbülést jelentett mindenki számára. Robert Grim egy gigantikus kövér fejnek képzelte a tanácsos egóját. Lelke mélyéből utálta.

Grim felsóhajtott, és végiggurult a székével az íróasztala mentén, hogy megnézze a statisztikát, a táblázatokat és méreteket a Warren Castillo előtti monitoron. Castillo éppen asztalra felrakott lábbal kávézott, és a Wall Street Journalt olvasta.

– Neurotikus – jegyezte meg Warren fel sem pillantva.

Grim keze görcsösen ökölbe szorult. Megint felnézett a bútorszállítóra.

Pedig a múlt hónap olyan ígéretesen indult! Az ingatlanügynök elvitte a juppi párt, hogy megnézzék a házat, és Grim az utolsó részletig előkészítette a hadműveletet, amit a korábbi idős tulajdonos iránti tiszteletből „Mrs. Barphwell-hadműveletnek” nevezett el. A Barphwell-hadművelet közvetlen az ingatlan mögött egy ideiglenes kerítésből, egy teherautónyi homokból, néhány betontömbből és egy nagy ingatlanfejlesztő táblából állt, amin a POLOPEN ÉJSZAKAI BAZÁR ÉS KLUB, ELKÉSZÜLÉSÉNEK IDEJE: 2015 KÖZEPE felirat állt, valamint volt még néhány rejtett koncerthangszóró erősítő berendezéssel, ami az iTunes „New Age and Mindfulness” meditációs szólamából cölöpverő hangokat játszott. És valóban, miután a biztonsági kamerák felvették az ingatlanügynök kocsiját, amint a város felé közeledik a 293-as úton, és Grim megadta a jelet, hogy kapcsolják be a hangszórót, már nehéz volt nem hallani a dobogást, Butch Heller fúrókalapácsával együtt, amivel a csempéző lyukakat fúrt összevissza a betontömbökbe. Mindez légvárak építésére utalt.

Delarosáéknak hívták őket, és New York-ban dolgoztak. A Pointról kapott információ szerint a férjet beválasztották a Newburghi Városi Tanácsba, a feleség kommunikációs tanácsadóként dolgozott, és egy ruhaipari vagyon örökösnője volt. Lelkes ömlengéssel meséltek az Upper East Side-i haverjaiknak a vidéki élet újbóli felfedezéséről, két egész három tized püffedt kisbaba kinyomásáról, meg arról, hogy hat év múlva akarnak visszaköltözni a városba.

Ezen a ponton vált kényessé a dolog. Ugyanis amint letelepednek Black Springben, többé nincs visszaút.

Elengedhetetlenné vált tehát, hogy megakadályozzák, hogy visszatérjenek Black Springbe.

A megjátszott építkezés eredményességéhez nem férhetett kétség, ám hogy egészen biztosra menjen, Grim három helyi srácot is kiküldött az Upper Reservoir Roadra. Black Springben mindig akadtak tinik, akik cigarettáért vagy egy rekesz Budért elvállaltak munkákat. Ezúttal Justin Walker, Burak Şayer és Jaydon Holst, a hentes fia mentek ki. Az ingatlanügynök végignézte, ahogy a jutaléka köddé válik, amikor a helyi srácok azzal fogadták a kocsiból kiszálló Bammy Delarosát, hogy prostiként keresi a kenyerét, és felajánlották, hogy körben ülve önkielégítést végezhetnek a cölöpverő hidraulikus dobajára.

És ezzel vége is kellett volna lennie. Amikor Grim aznap este elégedetten ágyba bújt, gratulált magának az ügyességéért, és hamar el is aludt. Bammy Delarosáról álmodott, aki púpos volt az álmában. A púpon volt egy száj, ami megpróbált kinyílni és sikoltani, de nem volt rá képes, mert szögesdróttal varrták be.

– Légy erős! – fogadta másnap reggel Claire Hammer, amikor Grim belépett az irányító központba, és feltartott egy papírlapot. – Ezt nem fogod elhinni.

Grim nem lett erős. Elolvasta a levelet. Colton Mathers nem látott a dühtől. Súlyos tévedéssel vádolta a HEX-et. Az ingatlanügynök kérdezősködni kezdett a POPOLOPEN ÉJSZAKAI BAZÁR ÉS KLUB, ELKÉSZÜLÉSÉNEK IDEJE: 2015 KÖZEPE feliratú tábláról. Grim Mrs. Barphwell halálát okolta, de az asszony örököse Newburghből kért fel egy ingatlanügynököt, és nem Donna Ross Black Spring-i helyi ingatlanügynökségét, ami Grimtől húzott sápot azért, hogy elriassza, és ne vonzza a vevőket. Mindenképpen Kívülállókkal van most dolgunk, írta Mathers. És újra túl kreatív voltál kötelességteljesítés közben. Hogy a rohadt életbe tudom most kimagyarázni ezt a baromságot?

Emiatt főjön a tanácsos feje, gondolta Grim. Őt az nyugtalanította, hogy Delarosáék beleszerettek az ingatlanba, és árajánlatot tettek. Grim álnév alatt azonnal ráígért. Delarosa emelte az árat. Grim is. Ezekben az ügyekben létfontosságú volt, hogy addig húzzák az időt, míg a vevők elvesztik az érdeklődésüket. Black Spring jól muzsikált az ingatlanbuborékban.

Egy héttel később Warren Castillo ebédidőben felhívta az irányító központból, amikor éppen bele akart harapni egy birkahúsos szendvicsbe, amit Griselda Hentes- és Csemegeboltjában vett. Valaki látta Delarosáék Mercedesét a városban. Claire már úton volt. A Vörös Kód veszélye – hogy Kívülállók bármit megpillantanak – nullával volt egyenlő, és Warren már két embert készültségbe is helyezett. Grim olyan gyorsan vágtatott fel a dombra, ahogy csak bírt, közben pedig a befejezetlen birkás szendvicse miatt füstölgött. Kifulladt, mire összefutott Claire-rel az Upper Reservoir Roadon a Memorial Footbridge közelében.

– Hogy mit akarnak? – hitetlenkedett a New York-i, miután leszólították természetellenesen lebarnult feleségével Mrs. Barphwell egyszintes háza előtt. A Delarosa házaspár nem hozta el az ingatlanügynökét, és valószínűleg azért jöttek, hogy még egyszer meggyőzzék magukat a ház és környéke különleges jellegéről.

– Azt akarom, hogy mondjanak le a ház megvételéről – ismételte meg Grim. – Ne ajánljanak többet sem erre, sem Black Springben bármilyen ingatlanra. A város kész önöket kompenzálni a kellemetlenségért, és ötezer dollárt fizet bele bármilyen ingatlanba, bármilyen helyen, ha az nem Black Springben van.

Delarosáék őszinte elképedéssel bámultak a két HEX-alkalmazottra. Meleg nap volt, és Grim még a Black Rock erdő árnyékában is érezte, ahogy egy izzadtságcsepp legurul kopaszodó halántékán. A kopaszodás valahogy elkülöníti, gondolta. A kopasz fej a juppikat és a nőket ösztönzi. Jóllehet Robert Grim az ötvenes évei derekán járt, a magassága miatt teknőckeretes szemüvegével és elegáns nyakkendőjével félelmetes jelenség volt, Claire Hammer pedig egy ijesztően gyönyörű nő, bár a homloka kicsit magas volt, amit nem kellett volna hangsúlyoznia.

A ház felé menet azt vitatták, hogyan oldják meg a helyzetet. Claire az érzelmi ráhatást részesítette előnyben, egy családi kötelékekről és gyerekkori emlékekről szóló nyálas történettel megtámogatva. Grimnek szilárd meggyőződése volt, hogy az ilyen karriergyíkok esetében jobb egyenesen csípőből tüzelni, és nem hallgatott Claire tanácsára. Éspedig Claire homloka miatt. Elterelte a figyelmét. Volt valami jelentéktelen egy nőben, akinek túlzottan magas a homloka, főleg, ha még ki is hangsúlyozza.

– De, miért? – dadogta Mr. Delarosa, amikor végre levegőhöz jutott.

– Okunk van rá – közölte Grim egykedvűen. – A maguk érdekében ajánlom, hogy tüstént távozzanak, és felejtsék el az egészet. Szerződésbe is foglalhatjuk a megegyezés részleteit…

– Mellesleg milyen hatóságot képviselnek?

– Nem tartozik a tárgyhoz. Azonnal bontsa fel a vételi szerződést és megkapja az ötezer dollárt. Van, amit nem lehet pénzzel megvásárolni. Minden másra itt vagyunk mi.{2}

Delarosa olyan képet vágott, mintha Grim azt mondta volna, hogy a város vesztőhelyén nyilvánosan kivégzik a feleségét.

– Őrültnek néz? – dühöngött. – Mit gondol, kivel van dolga?

Grim lehunyta a szemét, és leguggolt. – Gondoljon csak a pénzre – mondta, de jómaga ciánra gondolt. – És tekintse üzleti ajánlatnak.

– Nem hagyom, hogy az első környékbeli házőrző, aki erre jár, megvesztegessen! A feleségem és én imádjuk ezt a házat, és holnap aláírjuk a szerződést. Adjon hálát az égnek, hogy nem jelentem fel.

– Hallgasson ide. Mrs. Barphwellnél minden ősszel beázott a tető. Tavaly nagyon felvizesedett a padlója. Ez… – mutatta a két kezével – egy nagy rakás szar. Highland Fallsban gyönyörű házak vannak, ugyanilyen rusztikusak, de közvetlenül a Hudson partján, és olcsóbbak is.

– Tévednek, ha azt hiszik, hogy ötezer dollárért a bolondját járathatják velem – jelentette ki Delarosa. Aztán egy ötlete támadt. – Csak nem az Éjszakai Bazártól jöttek? Mi a fenéért csinálják ezt?

Grim válaszolni akart, de Claire megelőzte. – Nem bírjuk magukat – csattant fel, és utálta magát a szerepéért, ám ennek ellenére a legjobb alakítását nyújtotta. – Nem komáljuk az ilyen dörzsölt városi fazonokat. Szennyezik a levegőt.

– Egészséges, beltenyésztett humor – tette hozzá bizalmasan Grim. Tudta, hogy elvesztették a harcot.

Bammy Delarosa ostobán rábámult, majd a férjéhez fordult, és így szólt. – Pontosan miről is beszélnek, szivi? – Robert Grim elképzelte, hogy az agya ropogósra pirult egy szolárium napozóágyában, és mostanra már rákérgesedett a koponyája belső falára.

– Csitt, édesem – vonta magához Delarosa. – Húzzanak innen, mielőtt hívom a rendőröket!

– Meg fogja bánni – mondta még Claire, de Grim elcibálta onnan.

– Hagyd csak, Claire. Hiábavaló.

Aznap késő este még felhívta Delarosát a mobilján, és könyörgött, hogy mondjon le a vételről. Amikor a pasas megkérdezte, miért vesződik ennyit, Grim elmesélte, hogy Black Spring egy háromszáz éves átok alatt nyög, ami rájuk is kiterjed majd, ha ide akarnak költözni, és halálukig érinti őket, mert Black Springben egy gonosz boszorkány él. Delarosa lecsapta a kagylót.

– A fene essen beléd! – ordította Grim a költöztetőket nézve. A falhoz vágta a tollát, mikor a rajta lévő húsz monitor új kameraállásokba ugrott, és a városban csellengőket mutatta. – Kurvára szívességet tettem neked!

– Lazíts – szólt rá Warren. Összehajtotta az újságot, és letette az asztalára. – Minden tőlünk telhetőt megtettünk. Lehet, hogy egy entellektüel faszszopó seggfej, de legalább a miénk. És a nő pikáns kis bige.

– Disznó – vetette oda Claire.

Grim az ujjával a képernyőre bökött. – A Tanácsban a kezüket dörzsölik. De amikor ezek az emberek őrült felfordulást csinálnak, ki fogja feltakarítani a mocskot?

– Mi – felelte Warren. – Jól értünk hozzá. Ereszd ki a gőzt, haver. Örülj, hogy valami újra fogadhatunk. Ötven egy otthoni találkozásra.

– Ötven? – döbbent meg Claire. – Megőrültél. Statisztikailag sosem áll első helyen egy otthoni találkozás.

– Érzem a zsigereimben, szivi – jelentette ki Warren, és dobolni kezdett az asztalon. – A helyében felkeresném, és meggusztálnám az új husit, ha értitek, mire célzok. – Felvonta a szemöldökét. – Ki száll be?

– Ötven dollárral benne vagyok – jelentette ki Claire. – Szerintem meg az utcán fognak összefutni vele.

– A biztonsági kamerák – kotyogott bele az irányító központ túlsó végéből Marty Keller, a számítógépes adatelemzőjük. – És a tétet felemelem hetvenötre.

A többiek úgy meredtek rá, mintha elment volna az esze.

– Senki sem látja azokat a dolgokat, ha nem tudják, hogy ott vannak – mondta Warren.

– De ő igen – bökött a monitorra Marty. – Az a típus. Meglátják a biztonsági kamerákat, és kérdezősködni kezdenek. Hetvenötöt teszek rá.

– Én is – csapott le rögtön Claire.

– Én is – csatlakozott Warren. – És állom az első italt.

Marty megkocogtatta Lucy Everett vállát, aki a mellette lévő széken ült, és a telefonhívásokat hallgatta le. Lucy levette a fülhallgatóját. – Mi van?

– Állod a fogadást? Hetvenöt dolcsi.

– Persze. Otthoni találkozás.

– Tűnés innen! – ordította Warren. – Az az én fogadásom.

– Akkor osztoznod kell a nyereményen Warrennel – közölte Marty. Lucy felé fordult, és csókot dobott, amit Warren letörölt, aztán lerogyott a székére.

– Hát te, Robert? Beszállsz? – kérdezte Claire.

Grim felsóhajtott. – Visszataszítóbbak vagytok, gyerekek, mint hittem. Oké, majd hallanak róla a városban. Mindig akad valaki, aki képtelen a száját tartani.

Marty feljegyzett mindent egy mágneses táblára egy filctollal. – Akkor marad Liz és Eric. Küldök mindkettőnek e-mailt. Ha beszállnak, akkor lesz egy… ötszázhuszonöt dolláros kasszánk. Az még mindig kétszázhetvenöt neked, Warren.

– Kétszázhatvankettő, drágám – helyesbített Claire.

– Pofa be, sárkányasszony – duzzogott Warren.

Robert Grim belebújt a kabátjába, hogy pekándiós süteményt vegyen a városban. Aznapra már odalett a jó hangulata, de legalább még örömét lelhette egy államilag támogatott pekándiós tortában. Bár a Tanács felhatalmazása nélkül nem rendelkezett hivatalos hatáskörrel, és bár negyedévenként mindent jelentenie kellett a Pointon lévő kapcsolatának, Grim még mindig végrehajtói hatalommal bírt Black Springben, és nagy tehetsége volt ahhoz, hogy támogatást kaparjon ki az általa csak Pokolnak nevezett helyről. A hét HEX-es alkalmazott éves jövedelmét ebből a feneketlen gödörből fizették, a négyszázegynéhány megfigyelő kamerával, azok működtető rendszerével, az egész város számára a megszűrt internetes hozzáférés szerverével, a Tanács ülései után néhány nagyon sikeres bulival (ahol kitűnő bort lehetett inni), valamint az ingyenes iPhone-okkal együtt, ami mindenkinek járt, ha a jelentési kötelezettségnek eleget tett, és amihez inkább a HEXAppot és nem a 800-as számot használta. A telefonok miatt Robert Grim a város fiataljai körében a legnépszerűbb ember volt. Gyakran lehetett látni, ahogy egy találomra kiválasztott (és általában hosszú lábú) barnáról álmodozik, aki bejön az irányító központba, hogy felderítse a kultstátusza legendás méreteit a még mindig a tizenhetedik századi bomlástól bűzlő cölöptámasztékok között.

Robert Grim megrögzött szingli maradt.

– Jut eszembe, e-mailt kaptunk John Blanchardtól – mondta Marty, amikor Grim indulni készült. – Tudod, attól a birkatenyésztőtől az erdőből, Ackerman’s Cornernél.

– Ja, attól! Te jó ég! – emelte égnek a tekintetét Warren.

– Azt mondta, hogy a Jackie nevű birkája egy kétfejű bárányt hozott világra. A kis állat halva született.

– Kétfejű? – hitetlenkedett Grim. – Borzalmas! ’91-ben Henrietta Russo babája óta ilyesmi nem fordult elő.

– Kiborított az e-mailje. Összevissza hadovált próféciákról meg ómenekről meg valami kilencedik körről, meg tudom is én, mikről.

– Ne is törődj vele – tanácsolta Warren. – A Tanács legutóbbi ülésén azt mondta, hogy furcsa fényeket látott az égen. Meg azt, hogy „a tudatlanokat és a szodomitákat megbüntetik kevélységükért és kapzsiságukért”. Az a pasi totál bekattant. A reggeli fánkban is ómeneket lát.

Marty Grimhez fordult. – Tartsuk meg? Itt a fénykép, amit mellékelt. – Rákoppintott az érintőfelületére, és a nagy képernyőn megjelent egy porban heverő, visszataszító, húsos, döglött élőlény, és valóban könnyen ki lehetett venni a két deformált bárányfejet. Jackie még a hártyát sem akarta lenyalogatni. A fényképből félig kivágva, kissé elmosódottan látni lehetett, hogy szénát falatozik, és nem hajlandó tudomást venni a magzatszörnyről.

– Fú, micsoda szörnyszülött – jegyezte meg Grim, és elfordult. – Nézessétek meg dr. Stantonnal, és formaldehidbe téve kerüljön be a többi példány mellé az archívumba. Eszik még valaki pekándiós tortát?

Egyhangú „pfuj” harsant a munkatársaitól, így Grim először nem is hallotta, hogy Claire volt az egyetlen, aki „pfuj” helyett „baszd meg”-et mondott. Már az ajtógombot fogta, amikor Claire megismételte a káromkodást. – De komolyan, Robert. Baszd meg. Tedd nagy képernyőre a Barphwell-csomagot, Marty.

Marty eltüntette a döglött bárány képét, és visszakerültek a költöztetők a képernyőre.

– Nem! Irányítsd a kamerát az ő csomagjára. D19-064.

Grim láthatóan elsápadt.

A biztonsági kamera a Delarosa ház kertje előtti lámpaoszlopon volt, és az Upper Reservoir Road egészét mutatta, ahogy az utca a Black Rock erdő széle felé lejtett. A költöztető kamion a jobboldalon állt, és a munkások sorban fogták a dobozokat, és a kép alján eltűntek. Az utca egyébként üres volt, csak úgy húsz méterrel feljebb, bal oldalon látszódott valaki. A túlsó oldalon egy alacsonyabban épült ház gyepén állt egy nő. Nem a költöztetőket bámulta, hanem a hegyről lefelé nézett, az utcát figyelte, és nem mozdult. De Robert Grimnek nem kellett közelről látnia, hogy tudja, egyáltalán nem bámészkodik. Hirtelen elfogta a pánik.

– Ó, a francba! – ordított fel. A jobb kezét a szájára szorította. – A fenébe! Hogy a pokolban lehetséges…

Visszaszaladt az íróasztalához, és a tekintetét a képernyőre szegezte.

A hatalmas kamion eltakarta a juppi pár és a költöztetők elől a kilátását, de elég, ha egy félnótás megkerüli a rakodórámpát, máris meglátják, gondolta. A Kibaszott Vörös Kód azonnal megnégyszereződött. Felhívják majd a 911-et: egy súlyosan megcsonkított, alultáplált nő, mondják majd, igen, zilált is. Kérem, küldjenek egy mentőt meg a rendőrséget. Vagy még rosszabb is történhet: ők maguk próbálnak meg segíteni rajta. És annak beláthatatlan következményei lesznek.

– Az isten szerelmére, mit keres itt? Nem Grantéknél volt?

– De, amíg… – Claire a naplóba pillantott. – Legalább ma reggel 8.37-ig, amikor a gyerek az alkalmazáson jelezte, hogy iskolába kell mennie. Utána üres volt a házuk.

– Hogy a fenébe jön rá a vén szatyor?

– Nyugi – csitította Warren. – Örülj, hogy nem a nappalijukban áll. Egy kertben van. Rárakjuk a régi kerti karos ruhaszárítót úgy, hogy lepedők legyenek rajta. Martyval öt perc alatt odaérhettek. Felhívom az ingatlanon lakókat vagy az egyik szomszédot, és megkérem, hogy takarják le egy pokróccal, míg kiérünk.

Grim a kijárathoz rohant, és végiglökdöste Martyt a folyosón. – Micsoda kurva nagy probléma!

– Ha meglátják, azt mondjuk, hogy a fesztivál része – mondta Warren. Olyan mosolyt villantott Grimre, ami jobban illett egy salsapartin egy mojito mellé, mint egy olyan helyzethez, amiben emberek halhatnak meg, és cudarul nem sikerült vele megnyugtatnia Grimet. – A helyiek kis tréfája, amivel az új lakosokat köszöntik. Hu-hu-hú, mit eredményez egy kis javaslat. Hisz ez csak egy boszorkány.

Robert Grim megperdült az ajtóban. – Ez nem a kibaszott Jancsi és Juliska!